Beteg és groteszk, grindhouse-hangulatú Machine Girl után nem sokkal egy újabb extrém darabot sikerült beszereznem a percenként spriccelő vér és a végtagokra szerelt különféle elmebeteg fegyverek hagyományait követve. Filmünk a test abnormális és bizarr bio-mechanikus torzulásaival, részben pedig a rendőrség brutális, semmiféle kontrollt nem ismerő túlkapásaival foglalkozik, a maradék (japán fővárost jelölő) szócska pedig úgy érzem, nem szorul külön magyarázatra…

Már filmünk első öt percében dől a vér, de mintha a Niagara lenne! Egy őrült rasztahajú illető láncfűrésszel hadonászik, mire a kissé futurisztikus öltözetű rendőrség megpróbálja hatástalanítani, de alighogy levágják a fűrészt tartó karja, egy újabb nő a helyére, méghozzá olyan módon, mint az Videodrome című Cronenberg-moziban James Woodsnak, vagyis fém és hús biomechnanikailag egyesül.

Aztán jön főszereplőnk, Ruka aki szamuráj-kardjával előbb apró darabokat vág ki belőle, majd ízesen kettészeleteli csávót. Ekkor felcsendül a Tokyo Police Corporation szignálja (hasonló parádés hangvétellel, mint a Csillagközi Invázió reklámblokkjai) és közli, hogy a szervezet megvédik a lakosságot az esetleges gonosztevőktől – mindenáron.

Boncolás során megtudjuk, hogy a Ruka foglalkozását tekintve mérnök-vadász, vagyis olyan eltorzult testű gyilkosok után ered, akik ha véletlenül megsebesülnek, akkor a sebesülésük irtózatos fegyverré válik. Egyik este civilben a metrón utazik, mire valaki megfogja a seggét, ő nem cicózik: kirángatja a csávót egy mellékutcába, és levágja mindkét kezét, s miközben a csávó kezéből spriccel a vér, ő egy ernyővel sétál el a helyszínről – na, ez egy csodálatos jelenet.

De nem tart sokáig, ugyanis harcba keveredik egy idegennel, akinek a fejét vízszintesen kettévágja, mire a tag agya teljesen fedetlenné válik, kitüremkedik meg felduzzad, szemeiből pedig két puskacső nő ki, ami ilyen hegyes cuccokat lő ki. Ezek segítségével kapja el Rukát, és belerakja a kulcsot, de nem is akárhogyan!! Később Ruka a csávó levágott fejét (skalpját) analizálva rájön, hogy egy professzor az illető, és miközben megpróbálja kideríteni hol lakik, egy másik szál úszik a történetbe.

A Tokyo Police egyik tagja egy közkedvelt bordélyba látogat, ahol olyan különlegességeket lehet szobára vinni, mint péniszorrú vagy éppen összevarrt mellű lányok, de a csúcs mégiscsak a kocsányos szemű, hátán házat viselő csigalány (!), de a lapított szék-kisasszony se semmi, aki heccből lepisálja a tömeget. (Itt pihennem kellett egy keveset, mert ilyen rövid idő alatt kicsit sok volt ennyi aberráció.)

Az összevarrt mellű, de amúgy szexis leányzót választja, de nem sokáig élvezheti az orális szex örömeit, mert a csaj elég harapós kedvében van, miközben a kitüremkedő agyú csávó is megjelenik. Rendőrünknek sikerül derékban szétszaggatni a leányt, de pechjére kiderül, hogy ő is mérnök, így aztán alsó teste nem lévén random krokodil-állkapocsban végződő, combja belsején fogakat viselő mutánsként támad rá, amit négy végtagjából kettő bán.

Végül beleegyezik, hogy a professzor kulcsot ültessen belé, hogy ezáltal mérnök legyen belőle. Bekattanva tér vissza az ősre, ahol hatalmas, erekcióban lévő farkával (!) mindenkit halomra lő, egyedül a főnök tudja csak kinyírni. Miközben a rendőr-vérfürdő zajlik, Rukának nagy nehezen sikerül a professzor lakására bukkannia, ráadásul vele együtt. Megtud tőle egy s mást, többek között hogy az ő apját a doki apja nyírta ki, de a doki apját meg a rendőrfőnök, és ezért bosszút állt: kifejlesztette a gyilkos kulcs-gént. Ruka, mint jól nevelt kislány megköszöni a vallomást, majd kettévágja az illetőt.

Nem is sejti, de a rendőrfőnök parancsára a rendőrök időközben irtózatos öldöklésbe kezdtek: mindenki lemészárolnak, aki ellenáll. Mikor testvérét a szeme láttára nyírják ki, aktiválódik a kulcs, és egyik kezéből fogakkal teli állkapcsot növeszt, így indul hentelni. Ha még eddig nem lett volna elég aberrált a film, ettől a résztől kezdve garantáltan az lesz! Útja során összetalálkozik a film elején bemutatott, félszemű boncmesterrel, aki egy emberi alkarokat lövő fegyverrel (!) támad rá (én még ilyen elképesztően morbid képsorokat nem láttam!!), majd főnöke megcsonkított végtagú, gázálarcos „háziállatával” kell megküzdenie, aki immáron pengéket hord kezén-lábán (itt konkrétan leállítottam, és többször is visszatekertem, mert egyszerűen nem hittem el, hogy létezik a világon ennyire BORZALMASAN ABERRÁLT képsor), hogy aztán a nem kevésbé elmeroggyant fináléban eljusson a rendőrfőkapitányhoz…

Most hogy láttam, a Machine Girl csak maximum lightos felvezető lehetne ehhez a filmhez képest. Így aztán felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy a Tokyo Gore Police bizony ÉLETEM LEGABERRÁLTABB HORRORFILMJE – nem mellesleg pedig az évek során hatalmas kedvenccé avanzsált. És hogy mire alapozom e kitüntető címet? Ha nem lett volna elég a cselekmény szürrealitásának és abszurd brutalitásának részletekbe menő tárgyalása, vegyük hozzá a mindent elsöprő, szinte zsigeri ható aberrációkban gazdag képi világot, a filmet random módon megszakító rendkívül groteszk és morbid hangvételű reklámblokkokat, de ide vehetjük a produkció muzikális részét is, ugyanis a kísérőzene szintén első osztályúra sikerült, főleg a többször visszaköszönő main title.

Praktikus trükkök és az effektek terén sincs okunk a panaszra, hiszen fentebb leírt kreatív és extrém-brutális öldökléseket baromi szórakoztató módon abszolválták, miközben persze a vérvörös színezőanyagot egyáltalán nem sajnálták a jelenetektől: minden esetben legalább ezer litert fröcsköltek széjjel, ami kb. az egy év alatt készülő összes amcsi horrorfilmre elegendő lenne, haha! (Előbbiekben említett spec. effektekért egyébként maga a film rendezője, Yoshihiro Nishimura felelt.) Nem is szaporítom tovább a szót, csak még annyit, hogy minden körülmények között MUST SEE kategória!!

Értékelés: 10/10

eyescream