Orosdy Dániel / Schreiber András: A horror mesterei – Lucio Fulci & George A. Romero

fulci_thumbKis csúszással az eredeti terveimhez képest, de végre kiolvastam a Lucio Fulci és George A. Romero életművét taglaló könyv sajtópéldányát. Hatalmas hiánypótlónak számít ez a kötet a hazai piacon – lassan ritkaságnak számítanak a különböző híresebb rendezők munkásságát elemző kötetek, ezen belül pedig az, hogy konkrétan horrorfilmes rendezőkre koncentráló munka jelenjen meg, egyenesen esélytelennek tűnt. A kötet pedig kellően alapos munka, amely jó eséllyel még az elvetemült Romero – és Fulci fanoknak is képes újdonságokat mutatni.

A könyvet lényegében két esszé alkotja, az első Orosdy Dánieltől a Kapuk a Túlvilágra – Lucio Fulci élete, pályája és filmjei. 124 oldalon keresztül megismerhetjük Fulci pályakezdését, karrierjét, a munkásságát jellemző vegyességet, a filmjeire jellemző fontos stílusjegyeket, a mögötte álló inspirációkat, és hatásait olyan mai rendezőkre, mint Quentin Tarantino. Az esszé magja a második fejezet, melyben gyakorlatilag kronologikus sorrendben Fulci teljes filmes munkássága részletes elemzésre kerül, és még a legkisebb, legkevésbé ismert filmje is legalább egy oldalt kap. A rengeteg információ, kulisszatitok minden rajongó étvágyát kielégítheti, és remekül alátámasztják az esszé bevezetésében szerepelt felvetést – Fulciban sokkal több rejlett a goreban dagonyázó horrorfilmesnél.

Fulci_Romero_bor+şt+-(2) front
Ezt követi 62 oldalon keresztül Schreiber András írása, George A. Romero, a Zombikirály – Csonka portré. Bár említésre kerülnek benne Romero olyan más műfajba tartozó alkotásai is, mint a There’s Always Vanilla, és olyan kevésbé ismert filmjei, mint a Martin, a fő szerepet a legjelentősebb műve, a Holtak-sorozat kapja. Nem csak a két trilógiáról kapunk iszonyat mennyiségű információt, hogyan alakult Romero világnézete, filozófiája az egyes filmek készítése alatt, de betekintést nyerhetünk a zombi, mint horrorikon filozófiájába is – miért olyan népszerű ez a karakter, mit tekinthetünk hiteles zombi ábrázolásnak, és hogyan változott, mit jelképezett Romero filmeiben, illetve az azokat megelőző és követő horrorokban. A második esszé rövidebb, más oldalról is közelíti meg a dolgokat, mint a Fulcival foglalkozó rész – de ettől függetlenül szintén érdekes olvasmány, amely rajongók és érdeklődők számára is maximálisan precíz képet mutat a zombi filmek nagypapájáról.

Nem szaporítanám a szót: valószínűnek tartom, hogy akit érdekel a téma, már rég gondolkodás nélkül beszerezte ezt a könyvet, aki pedig esetleg még kicsit visszakozott a vásárlástól, azt megnyugtathatom, ha csak egy kicsit is érdeklődik a két rendező iránt, bőven érdemes a polcára tennie.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Orosdy Dániel / Schreiber András: A horror mesterei – Lucio Fulci & George A. Romero"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.