Roger Corman a megbízható büszke B-filmes csalogány, még mielőtt átadta volna a stafétát ifjonti hévvel megáldott kollégáinak, olyan szemkápráztató G-pontos gyönyörűségeket alkotott, mint cikkem tárgya. Már a címe is csodálatos!

Az 1957-es rendezői pályafutásának legtermékenyebb éve. Kilenc (!) mozit is piacra dobott, az akkori AIP filmkészítő vállalat múzsája volt. Egy nap alatt megírt és leforgatott bármilyen mozit, sőt ha hamar végeztek, ugyanazon a helyszínen, ugyanazokkal a szereplőkkel, a maradék nyersanyagra felvett egy teljesen más témájú, de hasonló színvonalú mozit. De ami a remek, amiért zseni a faszi, hogy nem Ed Wood szinten csinált szart, hanem tudatosan a korszakot kielégítendő termelte ezeket a mocskokat, csinálta amiért fizették. Ha több pénzt és időt kapott volna, nagy mozit csinál. Neki volt tehetsége.

Persze ez itt csak kevéssé látszik. Pár tudós elrepül egy kis szigetre, ahol az előző csoport okostojást váltanák le. Odaérve csak a nagy semmit találják, hiába is ordítanak, csak a visszhang válaszol. Sebaj a dokik maradnak, az őket szállító tengerészek pedig visszaeveznek a hajóra. Csakhogy a vad hullámok miatt egyikük beesik a vízbe, mire kihúzzák pedig már nincs feje. Rossz előjel?! Kit érdekel. Elfoglalják a szálást, megy a játék, ki aludjon felül satöbbi, és találnak egy naplót.

A hidrogénbomba kísérletek odavezettek, hogy némely állatfaj – a címből adódóan főleg a rákok -, kurva nagyra nőttek. Páran hazarepülnének, jelenteni a helyzetet, viszont a gépük lezuhan, a maradék professzor magába roskadva tér nyugovóra. Egyikük, egy nő, éjszaka meghallja eltűnt társuk hangját, így egyedül neki vág a sötétségnek. Vagyis nappalnak, de valószínű ez nem a trehányság miatt van így, hanem a radioaktív sugárzás befolyásolja a napszakok hirtelen váltakozását. Szóval mendegél a sötétben, és belebotlik egy másik geológusba, akivel együtt találnak egy baszott nagy krátert. A férfi lemászik, ám hirtelen megremeg a föld, csávókám lezuhan, a nő meg elájul.

A kráterbe mint kiderül másképp is lelehet jutni, így miután felnyalábolták a kisasszonyt, lemennek megkeresni az eltűntet. Viszont egy hirtelen rengés miatt leszakad egyikük karja, így ez az expedíció is véget ér. Viszont „ujjatlanpóló” az éjszaka hangot hall, így a vérveszteségtől kótyagosan neki indul keresni az eltűntet. Kint viszont nem talál semmit, csak egy gigarákot, ami jól fel is zabálja hősűnket. Az Ő kiabálására felébrednek a többiek is, viszont az ágyát üresen találják, nem meglepő módón, hiszen már rég felzabálta egy páncélos állat. Most az ő keresésére indulnak, útközben felfedezik, hogy a sátorban élő matrózok is eltűntek. Az éjszaka közepén megint beszédet hallanak, ráadásul kéz nélküli társukét, aki felszólítja őket, menjenek a barlanghoz. DE! Miként lehetséges, hogy az eltűnt emberek, akik nyilvánvalóan halottak is, szólni tudnak a még élő emberekhez?! Bizony, bizony. A rákok kitudják operálni az áldozatuk agyát, felhasználva ezáltal a hangjukat, amivel csapdába tudják csalni a többieket!

A mozi többi csavarjáról nem szólnék, ezeket a részleteket is azért engedtem meg magamnak anélkül, hogy kiírtam volna spoiler, mert ennek tudása sem fog rontani az élvezeti értéken, ha valaki úgy dönt megnézi ezt a csodát. Igazából csak dicsérni tudom. Amiért elkészült, amiért 2014-ben valaki elővesz egy ilyen B-mozit, azt teljességgel kiszolgálja. 67 perc tömény baromság, erőltetett színészi játék és mérhetetlen zseniálisan elbaszott trükkök. Ráadásul az AIP nem átalkodott egyszerre két Corman filmet is amolyan „double bill” vetítésen a nézőre szabadítani. Egymás utánban lehetett megtekinteni a Not of This Earth című űrvámpíros eposszal, mindezt: “Terrorama! Double Horror Sensation!” felkiáltással. Juj (ez utóbbiról is lesz majd cikk…:)

Értékelés: 7/10

Miskei