Demonic (2015)

demonic_thumbJames Wan nevét szerintem nem kell bemutatni a horrorért rajongó közönségnek, de ha esetleg mégsem tudná a Kedves Olvasó, hogy kiről is van szó, olyan egyedi atmoszférával készült filmekért felelős az úriember, mint a(z eredeti!) Fűrész, a Halálos hallgatás, az Insidious I. és II. része, valamint a Démonok között. Ezt a filmet sajnos nem ő rendezte, ellenben producerként nagy betűkkel fel van tüntetve a poszteren – így a kérdés már csak az, hogy ez vajon mennyire jelenthet garanciát egy oltári parára ?!

Mark Lewis detektívet késő este egy elhagyatott házban történt többszörös gyilkossághoz hívják. Míg az egyetlen túlélőt, John-t, a nyomozó pszichológus csaja faggatja, mivel a történtek miatti sokkba lévén alig emlékszik valamire, csak azt óbégatja, hogy eltűnt a terhes csaja, addig Mark és emberei a házban fellelhető high-tech parkhoz nyúlnak. Ugyanis öt fiatal a fejébe vette, hogy barátjuk misztikus vízióinak utánajárva felkeresik a rettegett Livingstone-házat, ami annak idején szörnyű gyilkosságok helyszíne volt, és bátran megpróbálnak kapcsolatba lépni az ott lakozó lelkekkel. Mint az előre sejthető, nem bizonyul valami bölcs lépésnek…

demonic_1Nem szégyellnivaló, hogy nem ismerjük Will Canon nevét, hiszen eddig nem dirigált semmi ismert vagy kimagasló alkotást, a parára éhes nézők úgyis James Wan név miatt ugranak. Annyiban hatásos a név, hogy az Insidious és a Conjuring ösvényén haladva szintén egy természetfölötti házban találjuk magunkat, mindenféle misztikus dolgok szabadulnak el, de többet inkább nem árulok el.

demonic_2Maga a megvalósítás szerintem nem lett rossz, egy-két egyedi ötlet mellett (lásd: madár szimbólum – vagyis a pszichopomp, ami Stephen King – Halálos árnyék c. regényében tűnik fel például fontos szerepben) hozza a szokásos kliséket meg elvárt para-paneleket, szerencsére azonban néhány jeleneten túl nem megy át öncélú found footage marhaságba. Az is tény, hogy nem húzzák sokáig, viszonylag hamar (80 perc) eljutunk a végkifejletig, talán emiatt, talán nem, de én egy kicsit túl felületesnek éreztem, pedig a misztikum az elején még jól működött benne. A gonosz házas és/vagy természetfölötti démonos (James Wan-on nevelkedett) rajongóknak bőven megér egy próbát!

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Demonic (2015)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.