Pandorum (2009)

917RXCbADgLAz Föld lakóinak jelentős hányada már jónéhány évszázada ahol csak tudja, ott pusztítja a környezetet, két kézzel vágva ezzel maga alatt a nem is olyan képzeletbeli fát. A túlnépesedő bolygó egyre nehezebben tudja eltartani az embereket, akiknek egy része néha már parazita életmódot folytat, így egyre nagyobb az esélye egy jövőbeli totális összeomlásnak.

Ezt a szituációt veszi történetének alapjául a 2009-ben bemutatott Pandorum is. 2174-et írunk, amikor a Föld szinte lakhatatlanná válik a rajta összezsúfolódott és nyomorgó 24 milliárd ember számára. Egy nemzetközi döntés értelmében hatalmas űrhajó indul útjára fajunk megmentése érdekében, a fedélzetén 60.000 személlyel. A jármű afféle modernkori Noé bárkájaként funkcionál, ugyanis az itteni állat- és növénypopulációt egy hatalmas génbankba sűrítették össze, hogy a jövendőbeli célbolygót benépesíthessék vele. Ezzel elérkeztünk a konfliktus forrásához, ugyanis a Földünkre kísértetiesen hasonlító Tanis bolygó eléréséhez 123 évre van szükség, így elkerülhetetlenné válik az utasok ciklikus időközökre történő hibernálása. Ennek köszönhetően a hajót néhány évente felébresztett, váltott legénység irányítja.

pandorum-spaceship

Az űrhajó computere által magához térített Bower tizedes különös helyzetben találja magát, ugyanis rögtön ébredése után tapasztalja, hogy valami nincsen rendben, hiszen semmi nyoma azoknak, akikkel a műszakban együtt kellene dolgoznia. Sikerül felébresztenie Payton hadnagyot, akinek szintén fogalma nincs, mi történhetett. Lassan kezd összeállni a kép kettejük számára, hogy valami balul sülhetett el, a sok vészjósló nyom legalábbis erre enged következtetni. A két katona együtt próbál közösen kiutat találni a groteszk szituációból, de a kezdeti nehézségek eltörpülnek a később rájuk váró borzalmak mellett. A Pandorum körülbelül ugyanannyi negatívummal rendelkezik, mint pozitívummal, ez talán indokolttá is teszi a felemás fogadtatást, ami a filmet annak idején érte.

pandorum12

A legnagyobb képzeletbeli pluszpontot a remekül kivitelezett, hangulatos atmoszféra érdemli. A sci-fik sokszor mondhatni előnnyel indulnak ezen a téren, hiszen az űr végtelensége, ismeretlen mélysége, sokszor ijesztő határtalansága rengeteg lehetőséget hordoz magában, amelyek kiválóan felhasználhatók a hangulatkeltés és a vizuális megjelenítés terén. A Pandorum ezt a maga módján szépen ki is aknázta, és bár a történet nem képvisel egetrengető színvonalat, kellően szórakoztatónak mondható, ötletes csattanóval a végén. A film vitatható minőséget képviselő pontja maga a cselekmény, illetve a konfliktus bemutatása. A sokkal több pontenciált tartalmazó gondolatokat sajnos néhol nem sikerült megfelelő módon kiaknázni, ennek köszönhetően alakul ki a disszonáns látvány, amikor a remek atmoszféra mellett olykor b-kategóriás filmekbe illő megvalósításokat látunk. A színészi alakítással különösebb gond nincs, bár a karakterek kellően közhelyesek ahhoz, hogy a nézőnek sikerüljön teljesen közömbösnek maradni. Mindent összevetve, a Pandorum egy szórakoztató alkotás, amely annak ellenére, hogy nem írta be magát nagybetűkkel a sci-fik történelmébe, egyszeri-kétszeri megtekintésre tökéletes.

Értékelés: 7/10

Kinek ajánljuk: Akik vágynak egy szórakoztató sci-fi-re, ami inkább kikapcsol, mintsem megtornáztatja az agyat.

(Absvrd)

               

Be the first to comment on "Pandorum (2009)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.