Banshee Chapter (2013)

    Banshee-Chapter2Egészen kitűnő promóciós fotók, izgalmas trailer, érdekfeszítő történet – minden adott volt ahhoz, hogy a 2013-as Banshee Chapter az utóbbi évek egyik legjobb filmje legyen. Mivel az iMDB-n is relatíve magas (legalábbis az általam átlagosan megnézett filmekhez képest – ami sokat elárul az ízlésemről :D) pontszámot kapott, magas elvárásokkal ültem le megnézni a teljesen ismeretlen Blair Erickson művét. Lássuk, sikerült-e megfelelni a kritériumoknak…

the_banshee_chapter_1_20130926_1864772468

Az MK-ULTRA programról egy másik oldalon már írtam a The Killing Room című sci-fi kapcsán, itt azonban újra meg kell említeni, ugyanis kisebb meglepetésemre, a most bemutatandó filmünknek is bizony ez van központjában. Íme néhány szóban, hogy mi is az az MK-ULTRA. Az MK-ULTRA egy hírhedt program volt az ’50-es években, amelynek célja az volt, hogy az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolják, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai és antropológiai módszerek. De ezen kívül használtak hang- és komputertechnológiát, valamint az ekkor már népszerű LSD-t is. A CIA úgynevezett alvó ügynököket akart kiképezni, akik vezényszóra ölnek. Pletykák szerint a Kennedy testvérekkel és John Lennonnal is ilyen gyilkosok végeztek, ám a valóságban a kísérlet nem vezetett eredményre. Azonban egyes konteósok szerint közel sem biztos, hogy teljesen leálltak az ilyen jellegű tesztekkel…

111025_gal
Főszereplőnk, Anne eltűnt főiskolás barátja, James után kutat. James rejtélyes eltűnését egy bizonyos DMT-19 nevű szer okozta, amelyet kísérleti jelleggel vett be. A Dimetiltriptamin egy olyan hallucinogén anyag, amely képes elszakítani az alanyt a valóságtól, valamint leírhatatlan spirituális/idegen lényekkel és világokkal való találkozásként átélt élményeket generál a delikvensben. Mint az a videófelvételekből kiderült, James az anyag elfogyasztását követően furcsa hangokat kezd el hallani és végül nyoma vész. Főhősnőnk a kutatás során hozzájut egy felvételhez, amely bemutatja, milyen hatással is jár ez a bizonyos anyag és mi vár arra, akit valamilyen úton-módon megfertőz.

Több nagyon jó film kavarodik a Banshee Chapterben. Én be tudnám kategorizálni az Entity, Atticus Institute, Shadow People hármas mixeként, ami alapvetően egy igen jól csengő hármas. A legnagyobb baj azonban a Banshee-vel, hogy a rendkívül izgalmas történet ellenére a rosszabbik végét fogja meg a sztorinak. Sajnos nem az anyag által indukált élmények és a hatások adják a film magját, hanem az Anne-nel kapcsolatos események vannak a középpontban. Ugyanakkor a cselekménnyek párhuzamosan láthatjuk a korábbi kísérletek eredményeit, ami ahogyan az Atticusnál, itt is remekül színesíti a filmet.

Banshee-Chapter

A film érdekessége, hogy Ericksont Howard Phillips Lovecraft, From Beyond című regény ihlette, amelyre még utalás is elhangzik az egyik szereplő részéről. Ahhoz képest, hogy alacsony költségvetésből, 28 nap alatt készült el a Banshee Chapter, nem okoz csalódást, viszont a kihagyott ziccerek filmjének tudnám így utólag nevezni. Tényleg remek történet, kiváló felvezetés, de az igazán magas labdákat nem sikerült lecsapni, emiatt pedig csak egy közepes értékelést tudok adni a Banshee Chapter.

Értékelés: 5/10

iMDB

Be the first to comment on "Banshee Chapter (2013)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.