H. G. Wells: Dr. Moreau szigete, avagy Robinson találkozása Frankenstein szörnyével (újragondolva)
Wells munkásságát nem éppen a horrorral szokás azonosítani. Neve leginkább úgy maradt fenn az utókornak, mint az időutazás koncepciójának egyik előfutára és népszerűsítője (Az időgép), a tudományok árnyoldalát bemutató és abból fakadó paranoia boncolgatója (A láthatatlan ember), ill. a Föld idegen civilizációk általi megszállásának egyik első leírója (Világok harca). Ez utóbbi ráadásul kitörölhetetlen nyomot hagyott az emberiségen, mikor közel negyven évvel a könyv első publikálása után Orson Welles a frászt hozta Amerika háromnegyedére rádiójátékával. Röviden összefoglalva: ma amolyan pioneer sci-fi íróként tekintünk Wellsre. Éppen ennek okán vagyunk hajlamosak elfelejteni, hogy annál azért jóval több volt ő; a hányattatott ifjúkor és kevésbé sikeres tanulmányok után az irodalom valamennyi műfajában kipróbálta magát. 1896-ban jelent meg először a később méltatlanul magára hagyott Dr. Moreau szigete, ami tekinthető az első sci-fi horrorok egyikének is, tekintve, hogy előtte az angol romantikusok bizonyos művein kívül alig-alig találkozhattunk a műfaj sajátosságaival. A regény balsorsú filmadaptációjáról korábban mi is írtunk. A kezemben tartott példány a klasszikus regény 2020-as újragondolása, mely a Cser Kiadónál látott napvilágot Rózsa György 1990-es fordításához nem nyúlva, viszont Németh Gyula remek illusztrációival újraértelmezve. Ejtek is egy pár szót a műről, főleg a regény műfaji besorolására, és a sorok közt megbúvó, és az olvasóból kiváltott érzésekre fektetve a hangsúlyt, spoilermentesen.
Christopher Paolini bebizonyította, hogy egy fantasy író is tud jó és élvezetes sci-fit írni. A hosszú évekre eltűnt író az idei évben váratlanul bejelentette, hogy egy új, kifejezetten felnőtteknek szóló sci-fi regényt fog megjelentetni, ami váratlan fordulat volt, az amúgy ifjúsági fantasy regényeiről ismert férfitól. Szerencsére a mű is jól vette az akadályokat, s az Álmok a csillagok között pozitív visszhangra talált. A nálunk két részben megjelenő regényt az 
A Hugo-, Nebula- és World Fantasy díjas Ken Liu neve talán nem teljesen ismeretlen a CineGore olvasói számára. A fiatalkora óta Amerikában élő, eredetileg technológiai, majd jogi pályán tevékenykedő kínai író első novelláskötetét (
A világvége örök téma, kiapadhatatlan forrása a mai szórakoztató iparnak, legyen az film, játék, vagy könyv. Láttunk mi már mindent: idegen inváziót, természeti katasztrófát, gyilkos robotokat, nukleáris háborút stb. De még is sosem lehet megunni az újra és újra megírt világégést és az azt követő történéseket. A vermonti születésű Lilly Brooks Dalton is beállt a világvége sztorit gyártók sorába, de ő még is kilóg közülük…
A kaliforniai származású Christopher Paolini különös írói pályát tudhat maga mögött. Sci-fi és fantasy rajongó tinédzserként gondolt egyet és egy olyan könyvet kezdett írni, amit elmondása szerint maga is szívesen olvasott volna. A regény elkészülte után hatalmas sikert aratott, és három további folytatást is megélt, sőt az első részt még mozivászonra is vitték. Az Örökség ciklus lezárultával azonban az író szinte teljesen eltűnt, pedig ígéretes jövő állt előtte, ám egy kisebb novellás köteten kívül semmi sem jelent meg tőle, mintha megunta volna az írást. Teltek az évek, és lassan feledésbe merült Paolini neve, amikor váratlanul bejelentésre került, hogy egy felnőtteknek szánt sci-fi regényt hozott tető alá, amit az 
Az Agave Kiadó gondozásában végre magyar nyelven is olvasható Matt Ruff 2016-ban megjelent World Fantasy-Díjra jelölt, egészen egyedi koncepcióval bíró regénye, melyben színes bőrű főszereplőink az ötvenes évek rasszista Amerikájának világában misztikus és természetfeletti kalandokat élnek át, amikor belekerülnek egy múltban gyökerező okkult összeesküvésbe. A regényt alkotó különböző zsánerekben íródott epizódok között található gótikus horror, urban fantasy, science-fiction, ráadásul a nagy kritikai sikerre való tekintettel már a nálunk is látható a könyvből készült HBO-sorozat.
Június 27-én látott napvilágot a Netflix német sorozatának, a Dark-nak harmadik és egyben befejező évada. Az előző szezonhoz hasonlóan a finálé is nyolc epizódon keresztül szövi a cselekmény szálait, azonban jóval szélesebb spektrumon, ami az eseményeket, a szereplőgárdát és az idősíkokat illeti. És bár Winden-ből egy tapodtat sem mozdultunk el (legfeljebb a párhuzamos univerzumban található másik Winden-be), izgalmakban abszolút nincs hiány! 
Szinte aranykorukat élik ezekben a hetekben a különböző katasztrófafilmek, legyen szó akár egy szökőárról, egy aszteroidáról vagy stilszerűen egy vírusról, járványról. Valószínűleg a korábban elképzelhetetlennek tartott helyzetünkben szeretnénk már mindenre felkészülni és kicsit abba a szerepkörbe képzelni magunkat, amelyre korábban csak legyintettünk, hogy ócska fikció. A Salvation című sorozatban egy meteor jelentheti az apokalipszist, ám ahogyan a valóságban, úgy itt is igazából az ember jelenti magára a legnagyobb veszélyt, nem a természeti fenyegetés.
Nem másról szól a történet, minthogy Rod Serling 1959 és 1964 között futó kultikus sorozatának legújabb feltámasztásával próbálnak piaci rést betömi a természetfeletti történetek rajongói körében a kábeltelevíziók uralta világban. A Jordan Peele (
Minél jobban megismerkedünk Hugh Howey nagy sikerű sorozatának a főszerepében álló létesítménnyel, a silóval, annál biztosabbak vagyunk benne, hogy rossz kezekben van. Bármennyire is úgy látszik, hogy a seriff, valamint a polgármester fontos személyek, ők isszák meg a legjobban a levét az aktuális rendszernek. A posztjukra teljesen alkalmatlan, rossz szándékú emberek férkőztek magasabb rendű pozíciókba, ezzel napok alatt felborítva a siló korábban jól megszokott működést. Hirtelen túl sok lesz a gyanús haláleset az elszigetelt, zárt közösségben…