The Hallow aka The Woods (2015)

hallow_thumbCorin Hardy debütáló alkotásában az írországi folklór sötétebb, már-már dark fantasy-be illő oldala látszik keveredni az erdei kabinban rekedő hőseink alapszituációra épülő szörnyes horrorral, tehát egy eléggé speciális területet jár be, amivel előtte nem sokan próbáltak. Ha viszont olyan filmeket mondok referenciaként, mint az Evil Dead, A faun Labirintusa vagy A ragyogás, ugyan kinek ne lenne kedve próbát tenni vele?!

Adam, a fákat (és bizonyos élősködő gombákat) tanulmányozó szaki munkája miatt feleségével és kisbabájukkal az erdőségekben gazdag Írország egy távoli szegletébe költözik. Alig rendezkednek be, de a Trónok Harcából ismerős szomszéd már figyelmezteti is őket, hogy ne háborgassák a Rengeteget, mert bizony abból bajuk lesz. Adam először nem igazán hallgat rájuk, de aztán egy furcsa betörés, majd egy azt követő autós baleset kezdi érlelni benne az elköltözés gondolatát. Mikor aztán az erdőben őshonos, misztikus eredetű lények megrohamozzák a házat, és a férfit is megfertőzik valami fura kórral, egyre nehezebb józanul cselekedni…

hallow_3Ami elsőre feltűnhet a Kedves Nézőnek, hogy itt bizony gyönyörűen fényképezett produkcióval van dolgunk. Ehhez persze ehhez kiváló, ír alapanyag is kellett; lényeg, hogy atmoszférában nagyon ott van a film! Aztán az is sokak szemét szúrhatja (köztük nekem is), hogy a szereplők többször hoznak hanyag vagy egyenesen rossz döntéseket – pl. miért nem lehet beszélni azzal a rohadt szomszéddal?, vagy komolyan, szekrénybe zárni egy gyereket?? de azt a klasszikus elemet is nyugodtan említhetném, amikor a csaj nulla eszköz nélkül indul a sötét erdőbe, pedig jól tudja, hogy mitől félnek a szörnyek stb. -, de hát egy horror film igazából erről szól.

hallow_1A misztikum ugyan az elejétől körbelengi a cselekményt, de karaktereink konkrét kibontására nem áldoznak sok időt, egyből a lecsóba csapunk, ami aztán egy meglehetősen hosszú, hullámzó feszültséggel bíró végjátékot eredményez, olyan szekvenciákat felsorakoztatva, mint pl. támad a gonosz erdő á lá Evil Dead, vagy a Ragyogásból ismerős megőrülő apa szituációját.

hallow_2Akad egy-két gyengébb CGI-mutatvány (mikroszkópos jelenetek vagy a végén csecsemő-átváltozás), de összességében elég korrektnek tűnt az effektezés. Magul a humanoidnak tűnő misztikus kreatúrák is bejöttek, akárcsak a már-már Cronenberg munkásságát idéző testmódosulások, de az égő kaszával rohangálást én mondjuk kihagytam volna. Hibái ellenére is egy teljesen hiánypótló produkció készült, ami (A faun labirintusához hasonlóan), a dark fantasy és a horror határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja meg kicsit elhozni nekünk ezt az ismeretlen és misztikus világot. Választott kategóriájában tehát mindenképpen emlékezetes.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "The Hallow aka The Woods (2015)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.