Nagyon szeretem az egyszerű, fakszni mentes apokalipszis filmeket. Amikor nem valami külső behatás, hanem az emberi természet tréfája okozza a teljes pusztulást. Korábban írtam arról, hogy mi történne, ha senki nem halna meg. Ezúttal az érzékszerveink mondják fel a szolgálatot, nem kis gubancot okozva a világnak.

Azt tisztázzuk az elején, hogy néha felbukkanó sokkoló képsorai ellenére nincs köze a horrorhoz, inkább egy sci-fivel megbolondított szerelmi drámáról van szó. Két nagyon különböző ember sorsa kapcsolódik össze: Susan (Eva Green) zárkózott természetű epidemiológus (azaz járványokkal foglalkozó kutatóorvos), Micheal (Ewan McGregor) pedig  egy igazi macsó séf. Találkozásuk véletlen egybeesés, de kapcsolatuk végzetszerűen kezdődik a járvány kitörésekor. Kérdéses, hogy nevezhetjük-e fertőzőnek, ami történik, vagy az özönvíz egy új változatáról van szó?

Végigsöpör a bánat az emberiségen, igazi mélyről jövő szomorúság. Az érzelmi kitörés után eltűnik a szaglás képessége a világról. Mindkét főszereplőnk munkáját kihívás elé állítja az új helyzet, hiszen Susannak meg kell találnia a kiváltó okokat, Michaelnek pedig a vendégek más érzékeit kell meghódítania. Megtanulunk együtt élni az illatok és szagok nélkül, amikor hirtelen újabb érzelem és érzék kerül terítékre a világ vége menün.

Egy friss szerelmet követhetünk végig a vég kezdetétől, nem spórolva a meztelenséggel és a felkavaró ötletekkel. Hullámvasútra ültet minket, ahonnan nehéz kiszállni, de ezt nem is bánjuk. Lehet kritizálni a készítők döntéseit, vagy megkérdőjelezni a kémiát a két színész között, de amikor ennyire beüt a végén a katarzis, az olyan ritka élmény, amire sokáig emlékszik az ember. A legjobb, hogy véletlenül találtam, nem tudtam miről szól, de az utóbbi hónapok legjobb film élménye lett.

 

értékelés: 8/10

DeerWoman