Frostbiter: Wrath of the Wendigo (1995)

frostbiter_thUMBEzt a kevésbé ismert horror-komédiát eredetileg már 1988 környékén leforgatták, de a Troma terjesztésében csak jóval később jelent meg a videós szórakoztatás aranykorában. Amiről pedig szó van, az egy kannibál hajlamokkal bíró túlvilági entitás, amelyet a készítők elég sajátosan értelmezett alakváltások során szabadítanak rá az erdei faházban lévő hőseinkre, nyomokban Evil Dead parafrázis. 

Filmünk elején lévő öreg fazon éppen azt próbálja közölni velünk, miközben memoárját írja, hogy az általa befogott túlvilági szörnyűséget egy az áldozatai koponyáiból épített kör védi. Alig telik bele egy kis idő, de két bolondos vadász arra téved, és miközben egyikük az öreg figyelmeztetési ellenére is megtöri a kört, még belé is ereszti a golyót – biztos, ami biztos alapon. Beviszik a faházba meghalni, mire hirtelen hóvihar kerekedik, az öreg szinte azonnal lebomlik, a csontváza pedig megtámadja őket. Miután nagy nehezen sikerül megküzdeni a teremtménnyel, a megelevenedett Wendigo óriási kezével kihúzza az egyiküket.

frostbiter_3Még ezen az estén az öreg szelleme megjelenik egy lánynál, és közli vele, hogy ő a kiválasztott, úgyhogy tessék mielőbb felkerekedni, és befogni a Wendigo-t. Így aztán a lány a seriffel együtt repülőre száll, de arra egyikük se számít, hogy egy satnya pofájú őshüllő támadja meg a gépet, és lefejezi a férfit.

frostbiter_1Még ugyanezen az estén a Wendigo-t elszabadító vadász menedéket kér egy csapat vidám vadásznál, akik egészen addig nem hisznek neki, míg a házba be nem férkőzik a lény. Előbb egy fazékból előbukkanva harapja le egyikük kezét, majd egy másikat gyújt fel. Később beengednek egy Miss Octoberre igencsak hasonlító szőke nőcit, aki később tangás nagyfater-démonná változik, de mire kinyírnák, hirtelen eltűnik.

frostbiter_5Másnap elmennek az erdőbe körülnézni, és a lezuhant repülőgép roncsai között ekkor találják meg a félholt lányt, akit a házba visznek. A tegnapi kiöntött csiliből ekkor fura, barna, leginkább mini-dinóra hasonlító lények kelnek ki, és kezdik terrorizálni őket. Később a lány beenged egy átfagyott nőnek látszó valamit, de csakhamar zöld trutyit csorgató sokkezű szörnnyé változik, majd pedig a társaság időközben elhalálozott tagjai térnek vissza egyenként, mindenféle brutális alakban. Ha ez még nem lenne elég a túlélőknek, a Wendigo most már saját alakjában – vagyis egy bazinagy csontváz-szarvasként – próbálja rájuk dönteni a házat, így jobbak látják lelépni. A fináléban aztán visszatérnek a film elején mutatott kisházhoz, ahol a lány kiegészíti a kört, az öregember szelleme pedig végez a rettegett démonnal.

frostbiter_4Első pillanatra egy szimpla Evil Dead-kópia is lehetne, hiszen az alapkoncepció (dühös túlvilági entitás, illetve démon szabadon engedése, majd faházba zárkózás az erdő közepén) nagyjából megegyezik, de az alkotók nem is rejtették ezt véka alá, hiszen a film egy pontján megpillanthatjuk a kandalló fölé lógatott Evil Dead II posztert. Infantilis szereplők, hülyeségben dúskáló helyzetek, nem túl bonyolult forgatókönyv, valamint leginkább stop motion effektek által életre keltett monsztrék – mind-mind a Troma filmes hagyományaira utalnak.

frostbiter_7Nekem például baromira bejött, hogy a szörnyűséges wendigo a lehető legkülönfélébb (és legkomikusabb) alakokban próbálja főhőseinket kísérteni, ezért aztán akármennyire brutális halálnemeket látunk, azért közben rendesen lehet röhögni rajta. Egyedül talán a túlzott zenei aláfestés nem tetszett – abból kicsit visszább vehettek volna – viszont ideális választás egy nehéz munkanapot követő esti szórakozáshoz!

 Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Frostbiter: Wrath of the Wendigo (1995)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.