Ha a héten már írtam a meglehetősen langyosra sikeredett remakeről, talán ideje pótolnom cikkadatbázisunk egy igen jelentős kimaradását is, az eredeti Rocky Horror Picture Show formájában. Az újrafeldolgozás elemzése során már többször is kitértem arra, mennyire közel áll a szívemhez ez a film (évente egyszer minimum megnézem) – így inkább csak azt próbálom meg bemutatni, miért is lehetett ekkora hatása, miért annyira zseniális, és miért ajánlok legalább egy próbaszerű megtekintést minden olvasónknak.

Brad és Janet már egyetemista koruk óta szeretik egymás, közös barátaik esküvőjén pedig sor kerül a régóta esedékes lánykérésre. A jó hírt közölni akarják egyetemi mentorukkal is, útközben azonban egy vihar során defektet kapnak, és kénytelenek egy közeli kastélyban menedéket keresni. Pechjükre a kastély lakói nem hétköznapi emberek, de még csak nem is sötét szándékú démoni teremtmények – Dr. Frank-N-Furter a Transylvania galaxisból érkezett transzvesztita őrült tudós, aki társaival évek óta a Földön tevékenykedik. Azonban bármi is volt a küldetése eredetileg, arról réges-rég megfeledkezett, fő elfoglaltsága, hogy szexuális kapcsolatot próbál létesíteni nemtől és életkortól függetlenül minden emberi lénnyel, és mivel már képtelenek kielégíteni szexuális étvágyát, úgy, dönt, Frankenstein-stílusban megteremti magának a tökéletes szexpartnert, Rocky Horrort. A friss jegyesek estéje egyre bizarrabb és bizarrabb fordulatokat vesz, miközben nem csak a szerelmük kerül próbatételre, de a moralitásuk, világnézetük alappillérei is.

A Rocky Horror sikere azért különösen furcsa, mert pusztán az elkészülésének körülményei, illetve az alapötlete alapján senki sem hihette, hogy valaha siker lehet. Az eredeti musical szerzője (és a filmben a komornyik Riff Raffot alakító) Richard O’Brien az unalmas estéin írogatta a darabot, melybe belekerült majdnem minden elem, ami éppen aktuálisan a fejében járt, vagy valamilyen szinten érdekelte – klasszikus rock-and-roll, science fiction kliséhegyek, temérdek utalás B-filmekre, illetve a szabad korszellem jegyében minden akkoriban még tabunak számító szexuális téma. A darab nem csak színpadra került, de hatalmas erejű, elsöprő siker lett, amelyből lemezfelvétel és film is készült, utóbbi néhány kivétellel a teljes eredeti szereplőgárdával. A film kritikai fogadtatása bár eleinte erősen negatív volt, később az éjféli vetítések sztárja lett, a kultuszfilmek mezőnyében hivatkozási alap, melyhez komplett rajongói kultusz kötődik, éveken át kialakult szertartásokkal az egyes jelenetek, illetve számok alatt, nem mellesleg soha nem vették le hivatalosan a mozik műsoráról, a mai napig folyamatosan vetítik.

A musical egy azóta is példátlan, tökéletes, bizarr keverék, egy olyan alkotás, amelyet soha senki sem vett komolyan, viszont mindenki, aki valaha dolgozott rajta, azt teljes erőbedobással, maximális lelkesedéssel és szeretettel tette. Könnyen érthető, hogy miért veri ki a biztosítékot egyeseknél, arra azonban, hogy miért szeretem és miért szeretik hozzám hasonlóan milliók, a mai napig nem tudtam egyértelmű választ. A legjobb tippem a film, illetve azon belül Frank filozófiája – a doktor maga a megtestesült szabadság mind gondolkodás, mind szexualitás terén, egy olyan ikon, aki a film megjelenésekor maximálisan rezonált a korszellemmel, és bizonyos szintig a mai napig érdekes gondolatokat vet fel. Egy olyan lény, aki meglátta az emberi fajban a kiaknázatlan potenciált, a szépséget, az életörömöt, az erkölcs, moralitás és társadalmi szabályok által féken tartott lényt, és bármi is lehetett az eredeti küldetése, annak helyét teljes egészében átvette az emberiség, az élet iránti rajongása, az önmegvalósítás és az individualizmus, még úgy is, hogy ezzel mind az emberi faj szemében, mind saját fajtársai előtt számkivetetté vált. A bukása végül törvényszerű, a túlkapásai veszélyeztetik mindkét faj társadalmát – viszont vele együtt hal a szabadság, az új gondolkodásmód, az egyén önfelfedezése is.

Persze ez csak az én egyéni meglátásom – tekintve, hogy hány ember kedveli a filmet, és hány emberre (köztük híres zenészekre, rendezőkre) volt hatással a film, még ha a fenti eszmefuttatásommal nem is, azzal a gondolattal, hogy a film egy mestermű, sokan egyetértenek. Nem tudok túl sok mást hozzátenni a fentiekhez – akár egy mély, többrétű utazásként tekintetek a filmre, amely megérint valamit mindenkiben, aki állt már a mainstream és a tömegkultúra másik oldalán, akár csak egy önfeledt paródiaként, amely a klasszikus B-filmek és sci-fi klasszikusok évtizedes stílusjegyeit borítja a nézők elé, egy olyan darab, amely a maga nemében utánozhatatlan. És a fentiek közül bármelyik csoportba is tartoztok – bátran ajánlok egy megtekintést.

értékelés: 10/10

Zoo_Lee