Inhumanwich! (2016)
Imádom az iMDb által bedobott ajánlásokat. Mostani cikkem alanyát is valahol a Killer Pinata, a Gyilkos fánkok támadása, a Spagetti-ember, és a Tinédzser vérszkunk voltam nevű horror-komédiák társaságában adta tudtomra, én meg persze egyből lecsaptam rá. Filmünk letagadhatatlanul az ötvenes-hatvanas években dívó űrből érkező furcsa lényes és/vagy idegen inváziós tudományos-fantasztikus mozis zsánernek állít emléket azáltal, hogy azok adekvát paneljait és szaftosnak ígérkező kliséit parodizálja. (more…)
Mint ahogy már azt a címe is sugallja, az ötvenes évek fiatal közönségének készült, kevésbé szofisztikált szörnyes produkciót láthatunk – egészen pontosan annak egyfajta modern rekonstrukcióját. Ha az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel viseltetünk e korszak iránt, és végignézzük az akkoriban készült mozikat átható jellegzetes (és persze főként komikusnak ható) szituációkat megidéző paródiát, egyből tudni fogjuk, hogyan is épült fel egy ilyen cheesy monster movie, amelyre a fiú szinte protokollból vitte el a kiválasztott leányzót, hogy a játékidő alatt másfajta, izgalmasabb dolgokat kezdjen vele. 
Ha jól számolom, már csaknem két év telt el horrorisztikus hangulatú muzikális rovatunk legutóbbi része óta, pedig aztán lenne mit bemutatnunk. Legfrissebb felhozatalunkban a klasszikus sorozatgyilkosokból (Ghostface, Mike Myers, Freddy Krueger, Jason Vorhees, Leatherface) összeálló alkalmi formáció mellett akadnak még démonok, zombik, elkárhozott lelkek, csúnya és gonosz földönkívüliek, kannibalizmusra hajlamos egyének, valamint előbukkan Stephen King Pennywise-ja. Mindenkinek rémületesen jó szórakozást kívánunk, így év végére! 
Felcsillant a szemem, amikor megtudtam, hogy a szerkesztőségük által is a 2014-es év legkiemelkedőbb (horror)filmjének választott, a vámpírmítoszt iszonyatosan szórakoztató módon kiparodizáló 
Ha éppen nincs jobb dolgotok, akkor se menjetek szabadidőtökben például egy elhagyatott szanatóriumhoz, mert esetleg a romos épület falai között bolyongva még be talál támadni titeket valami szörnyűséges alak, és akkor lesz majd nemulass! Pontosabban mulass, merthogy Richard Friedman komolytalan horror-vígjátékának pontosan az lenne a célja, hogy mindezt – illetvea a slashereket – kifigurázza! 
Eddig bemutattunk az olvasóinknak két szélsőséges filmet Ted Bundy életéről és munkásságáról. A mostani mű, a nemes egyszerűséggel Ted Bundy-ra keresztelt thriller teljesen más irányból közelíti meg a sorozatgyilkos tevékenységét, és a hétköznapjaira, valamint a lélektanára próbál koncentrálni, elsősorban pszichológiai szempontból. Az eredmény olyasmi, mintha Hannibal Lectert boncolgatnák egy életlen szikével. Az elképzelés nem rossz, de sajnos elég gyenge a megvalósítás, túlságosan elfogultak az alkotók.
H. G. Lewis műveiből már párat bemutattunk, amelyek központjában a gore megteremtése állt, de a mester vegyítette is a műfajokat, és 1967-es filmjével, a The Gruesome Twosome-mal létrehozta a gore-vígjátékot is. Már a címből, mely roppant mód erőltetett áthallásos szójáték, erős szexuális töltettel, utal rá, nem mindennapi élményben lesz részünk. Azóta számtalan alkotás született, melyek fergetegesebbek (
Ezt a teljesen infantilis horror-komédiát az azóta inkább a videó-szekcióban mozgó Rolfe Kanefsky élete első alkotásaként mintegy 18 évesen írta, és két évvel később rendezte meg. És bár mostani szemmel nézve elég béna és amatőr lehet, azért akad benne benne viccesnek tűnő rémfilmes paródizáció, ami a retro-rajongóknak kellemes kikapcsolódást nyújthat! 
A trash filmek, Zs-kategóriás filmek kimeríthetetlen vitatémát jelentenek filmes körökben. Míg legutóbbi hasonló témájú közös beszélgetésünknél a Sharknado stílusú olcsó, első ránézésre értelmezhetetlen darabok művészi értékeit próbáltuk felfedezni, most visszatérünk az aranykorhoz, az 50-es, 60-as évek zseniálisan minősíthetetlen horror-sci-fi hibridjeihez két modern paródia, a Lost Skeleton of Cadavra és folytatása, a The Lost Skeleton Returns Again kíséretében, melynek készítői az olcsó jelmezektől a béna forgatókönyvig és fekete-fehér színvilágig átvettek mindent a “klasszikusoktól”, majd a végletekig túlozták el ezeket a jellegzetes hibákat. Az elemzésben ezúttal velünk tart KenytheOne, a 
A 2012-ben megjelent Éhezők viadala hatalmas siker lett a kasszáknál, ráadásul napjaink egyik legnépszerűbb tinédzser történetévé emelkedett, így természetesen nem kerülhette el a kiparodizálást. A mű kifigurázásra számos film készült, többek közt jelen cikkünk tárgya, a Starving Games, melyet Jason Friedberg rendezett.