Carnage Collection (2015)

carnagecollection_thumbVérontás kollekció címmel futó antológiánk nem kevesebbet ígér, mint erőszakot, belezés, és mészárlást – szóval igazi horror-csemegét, ráadásul úgy, hogy mindezt humorral fejeli meg! És persze az sem volt mellékes tényező a szememben, hogy ez a vagány koncepció figyelemreméltó 7.6 pontot kapott az iMDb-n, szóval nem is késlekedtem a megnézését illetően…

…aztán úgy pofára estem, hogy a fal adta a másikat. Maga a kerettörténet szerint egy utazó ügynök megfűzi hősünket, hogy itt van ez a szenzációs készülék, használja nyugodtan a tévéjéhez, baromi jól fog szórakozni. És miközben hősünk a csatornák között szörfözik, megelevenednek a következő történetek:

Az első szegmensben például egy fészerben tartott életnagyságú Mikulás bábú gyilkolja le a gazdáját, és annak haverját. Minimális költségvetés, béna az egész, én mégis azt mondom, hogy ez még valahol elmegy egyszeri trash-élvezetnek, na de lapozzunk is tovább. 5/10

carnagecollection_1

A következő epizód viszont mindenféle szempontból értékelhetetlen hulladék. Főszereplőnk bedrogozik, és össze-vissza haluzik mindenféle orbitális faszságot. Igen, nagyjából erről szól az egész, de nem tudok mit felhozni mentségül, hogy ez mégis mit keres itt, vagy hogy mi indokolta egyáltalán az elkészültét, mert gyakorlatilag mindenféle random effektezett képek követik egymást. 2/10

Harmadik kisfilm alapszituációjában sem szaroznak: a nap nap után hazatérő irodistánk egyre kanosabb lesz, és kínjában megdugja a videómagnóját. (Igen, jól hallottátok!!) Az meg életre kel, és végez vele. Gyakorlatilag otthon bárki le tudná filmezni ezt, némi kecsap és egy dildó segítségével. Hasonló bűnös trash-élvezet, mint az első. 5/10

Két fickó ismeretlen eredetű füvet vásárol, amitől aztán szépen lassan elrothadnak – vagy legalábbis a zöld vízfestékkel bepacsmagolt arcuk erre enged következtetni. Botrányos béna. 3/10

carnagecollection_6

Ötödik történet szerint a főszereplő kislány egy tarka-barka bohócot rajzol, ami aztán megelevenedik, és kinyírja őt meg az egész családot, sőt később még két járókelőt is, aztán egy döbbenetesen fos konfettifelhő közepette eltűnik. Szavak nincsenek mennyire ótvar. 3/10

Öngyilkos akar lenni a fazon a soron következő epizódban, de jön valamiféle védőangyal, és megmenti. Persze ő valójában a halál angyala, de ez csak később derül ki. Unalom, unalom és megint csak unalom. 3/10

carnagecollection_2

Hetedik szegmens arról szól, hogy egy maszkos alak rabol el egy leányzót, akit aztán elkezd kínozni, de mielőtt még az belehalna a kínzásba, az utolsó pillanatban kést döf az ismeretlenbe, így dupla halál az eredmény. Amúgy pedig a csattanóban kiderül, hogy egy pár voltak, de ki nem szarja le. 3/10

Utolsó kisfilmben pedig egy plüssállat-fetisiszta csajszi hiszi azt, hogy legújabb szerzeménye, egy kitömött lajhár (vagy mi?!) tud beszélni, sőt ráveszi, hogy ölje meg barátnőjét, majd őt magát. Istentelenül igénytelen az egész. 2/10

carnagecollection_5

Elmondhatjuk, hogy az egész antológia egyszerűen förtelmes, de nem csupán egy-egy eleme lett elcseszve, hanem kivétel nélkül mind, a létező összes szempontból. Inkompetens (dagadt és/vagy tetovált), szabályosan undort keltő szereplők. Majdnem mindig külső helyszíneken felvett jelenetek: temető, erdő, park stb., amennyiben pedig mégis belsőket használnak, annyira minimál a díszlet, hogy elsírod magad. A vágások, úgy ahogy vannak brutálisak és botrányosak, de az operatőri munka is bőven szemétbe illő. Trükkök nincsenek, ami pedig mégis ebbe a kategóriába tartozik, azt nem szeretném részletezni, mert hányingerkeltő. A címben szereplő „carnage” kb. néhány vérspriccelésben meg rosszul eljátszott szurkálásban mutatkozik meg, de igazából semmi köze bármihez. Haszontalan párbeszédek, minek is?!

carnagecollection_7

Annyira olcsó, amatőr, unalmas, fárasztó, béna, gagyi, igénytelen, hogy szavak nincsenek rá. Egyszerűen értelmezhetetlen, csak egy összemosódó katyvasz az egész másfél óra. Életem legrosszabb antológiája, amit szerencsém volt látni, az egyszer fix. Ha egy napközisnek odaadnánk a kamerát, hogy vegyen fel valamit az udvaron, bőven izgalmasabb és történetszerűbb valami lenne az eredmény. SENKI EMBER FIÁNAK NEM AKAROK ROSSZAT – ÚGYHOGY NEVER SEE IT!

Értékelés: 3/10

eyescream

 

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "Carnage Collection (2015)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.