Dracula, The Dirty Old Man (1969)
A múltban már több olyan méltán ismeretlen alkotásról (Ejacula, Sexcula, Vampyres) is olvashattatok már oldalunkon, amik a világ leghíresebb vérszívójának különféle kalandjait mesélik el némi erotikával spékelve vagy egyenesen a pőre testek látványával operálnak. Ezen a vonalon kicsit tovább haladva, ezúttal egy komikusnak szánt, ámde filléres horror-körítéssel tálalt sexploitation gyöngyszemet mutatnék be, amolyan laza hétvégi matiné gyanánt. Szigorúan csak erős idegzetűeknek! (more…)
Glenn Danzig a horror-punk Misfits és a doom-os betütésű Danzig énekes-frontemberének támadt az a kiváló gondolata, hogy miért ne készítene egy horror-antológiát az általa vezetett kiadó (Verotik) felnőtt témájú képregényeinek krémjéből. Így tehát a rémfilmekért eleve rajongó emberünk íróként és rendezőként is egyaránt jegyzi ezt a horror és az erotika tematikáját felölelő szoftosabb produkciót, amelynek filmzenéjéért természetesen ki más is felelne, mint Danzig bandája. 
Horrorfilmek iránti rajongásom és rendszerező természetem párosításából született meg egy régi szokásom, amikor is évekkel ezelőtt gondoltam egyet, és elkezdtem az arra érdemes műveket megjelenési sorrendjükben megtekinteni. Így jutottam el igen hamar az 1942-es Cat People vagy Macskaemberek című filmhez, ami egyből az egyik kedvencemmé avanzsált. Másik szokásom, hogy ha egy film tetszik, megnézem a remake-et is, ami ezúttal 40 évvel később készült el.
Végy egy igazi szemétládát, aki nem mellesleg a rend éber őre, adj hozzá drogokat, korrupciót, gátlástalanságot és hazugságokat, valamint egy csipetnyi perverzitást, jó alaposan keverd össze, végül szórj a tetejére fekete humort és máris kész a tökéletes mocskos zsarus történet! Az alábbiakban egy olyan adaptációról lesz szó, amelynek regény változatát nem más, mint 
Ismervén a Cinegore sok éven át felhalmozott, a horror, a science-fiction és sok más filmes és nem filmes műfajra kiterjedő cikkgyűjteményét, mindig meglepődöm, amikor egy számomra emlékezetes vagy a stílusában alapvetőnek tartott alkotást nem találok meg az archívumunkban. Főképpen, ha az adott film a maga idejében nem csupán a videotékák hátsó polcain vagy a gyűjtők poros dvd-i között volt fellelhető, hanem komoly – vagy legalábbis számottevő – marketingkampány és/vagy botrány kísérte megjelenését. A Vincenzo Natali nevéhez és a kanadai nemzeti színekhez köthető 2009-es Splice (magyarul Hibrid címen jelent meg) éppen ezt a kategóriát gazdagította, egészen mostanáig. Úgy gondolom érdemes néhány szót vesztegetni egy filmre, mely amellett, hogy sokunk kedvenc műfajait – a sci-fit és a horrort – ötvözi, ráadásképpen még párját ritkítóan jól átgondolt és hatásos is, amennyiben szemet hunyunk néhány – a műfajban elég gyakran előforduló – hiányossága felett.
Elcsépelt kijelentésnek hangozhat, hogy igaz történetből könnyű filmet készíteni, hiszen minden körülmény és részlet ismert, még komolyabban a forgatókönyvön sem kell dolgozni, legalábbis sok fantázia nem szükségeltetik hozzá. Pontosan ezért van az, hogy a sorozatgyilkosok munkásságáról annyira kevés értékelhető alkotás született, mert a száraz tények maximálisan egy jegyzőkönyvben működhetnek, a vásznon iszonyatosan unalmasak. Ezért rendhagyó módon Serial Chillers rovatunk mostani állomásán az American Horror Story-ról fogok elmélkedni. Ugyan kézenfekvő volna, ha John Wayne Gacy esetében a
Mint a hazánkban még csak bimbózni igyekvő bizarro fiction fanatikus rajongója mondhatom, hogy ennél betegebb Komor regényt még nem olvastam. Már pusztán groteszk és polgárpukkasztó címével is bőven utal arra, hogy egy mindenféle jó ízléssel megáldott szépirodalom-kedvelőnek miért nem feltétlenül ajánlott ez a mű, de aki bátor és elszánt, fittyen hány mindenféle kompromisszumra, és persze sutba dobja a komolyságot, az bizony betegre röhögve szórakozhat a bizarr altesti kalandokon! 
Szerencsére a 