The Snare (2017)

snare 150Tudjátok, vannak azok a filmek, amelyekre keményen rá lehet aggatni a “lassú” jelzőt. Ezekre többségében jellemző az ingerszegény környezet, a cselekményszegénység, a kevés párbeszéd, a szépen felépített történet. Nos, a The Snare tökéletes példája volt ennek, talán már túl tökéletes is. Azonban ha egy horrorra azt lehet mondani, hogy a Ragyogás és a Divide szerelemgyereke, akkor ott valami jó lesz a végeredmény.

Az igen hallgatag és visszafogott Alice két zajos barátjával, Carllal és Lizzyvel egy több emeletes, éppen kihalt apartmanba érkezik egy bulis hétvégére. Mivel övék az egész épület, nem tartanak semmitől, isznak, szívnak, jól érzik magukat. Ám amilyen könnyű utuk volt felfele, annyira reménytelenné kezd válni a sorsuk, amikor rájönnek, a lift nem működik, a lépcsőházba nem tudnak bejutni, a külvilággal pedig nem tudnak kapcsolatba lépni sehogyan sem.

snare 2

A hirtelen jött vészhelyzet hatására aztán idegrendszerük lépésről lépésre adja meg magát, a kilátástalanság pedig teljesen eluralkodik rajtuk. Vajon milyen erő tartja őket fogva az emeleten és hogyan válthatják meg újra szabadságukat?

Mint mondtam, elképesztően lassú film, amely első felét teljesen behálózzák az idegesítően színpadias jelenetek és a mondanivalóval nem rendelkező üres képek. Az ismeretlen C.A. Cooper rendező nagyon erősen túltolja ezeket a momentumokat, az ember nem tudná két kezével megszámolni a főszereplő közeli képeit, amelyeken csak a semmibe réved és nagyon gondolkozik. Természetesen megoldások és ötletel tucatjai ötlenek fel bennünk, hogy hogyan is juthat ki három felnőtt egy épület sokadik emeletéről, ám ezek egy részére természetesen a karakterek nem is gondolnak.

snare cover

A mű második felére azonban elhagyjuk ezeket a felesleges jeleneteket és amolyan Divide féle őrület veszi kezdetét, amely nagyon-nagyon kemény jelenetekben manifesztálódik. A kétfős közönség hölgy tagja például az egyik ilyennél fel is adta a film további nézését, ám az én edzett lelkemet is kicsit megviselte egynémely jelenet.

Ehhez persze Cooper rendező minden “segítséget” meg is adott a színészeknek, akiket rendesen megedzett a szerepükre. Volt, hogy órákra bezárta őket egy szobába, ahol egymásra voltak utalva és nem kaptak semmilyen táplálékot, valamint innivalót. De a mű második felének forgatásakor például a színészek már nem is szólhattak egymáshoz. Egy bizonyos jelenet pedig olyannyira élethűre sikeredett, hogy az egyik színészhez majdnem mentőt kellett hívni. Szóval amolyan Hitchcock-i módszerekkel igen hiteles karaktereket kreált Cooper rendező a három amúgy ismeretlen színészből.

1781222_812686415424114_676088295_o

A film kicsit beleesik abba a hibába, hogy túl sokat akar, de valójában ennél jóval kevesebbet fog, amely miatt így tele vagyunk nehezen megérthető utalásokkal és jelenetekkel. Ha kizárólag a cselekményre és a karakterek leépülésére koncentrálunk, akkor viszont egy kitűnő pszichológiai horrort kapunk, amely erőteljes pofont ad a jóérzésünknek. Talán ha egy kicsit kevésbé akar a The Snare művészi lenni, az év filmjét is láthattuk volna, de így is nagyon erős darabot kaptunk.

Értékelés: 7/10

(Varin)

imdb-share-logo youtube-logo

Be the first to comment on "The Snare (2017)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.