Night of The Living Dead 3D (2006)

Bár George A. Romero klasszikusának 1990-ben már készült egy egészen korrekt remake-je, méghozzá a messzi földön híres maszk- és trükkmester Tom Savini rendezésében, egyes producerek úgy gondolták, hogy már afelett is bőven eljárt az idő, és okvetlenül fontos egy újabb, korunknak megfelelő digitális bőrt lehúzni róla. Ez a verzió tehát – ahogy a címéből is kitűnik – 3D-s változatban jelent meg, kizárólag otthoni szórakoztatásra.

Barb és Johnny vidékre utazik, hogy részt vegyen nagynénikéjük temetésén. A temetőbe érkezve egy árva lelket sem találnak, aztán mikor betámadják őket a zombik, Johnny egyszerűen lelép a kocsival. Barbara rövid ideig egy közelben található temetkezési vállalkozónál húzza meg magát, aztán egy motoros idegen a segítségére siet, és a Cooper farmon találják magukat. A temetkezési vállalkozó is nemsokára betoppan, nemsokára pedig (várakozásnak megfelelően) a házat betámadják az élőhalottak…

Zoo_Lee kolléga az 1990-es remake-ről szóló cikke végén úgy említi az éppen akkoriban elkészülő filmet, hogy „a legrosszabb horror-felújítás, amit valaha is látni fogok” – ami bár nem teljesen igaz, mégsem tudok az állítással vitatkozni.

Olyan szinten lelketlenre sikerült ez a produkció, hogy komoly fizikai fájdalmat okozott nézni, ahogy minden egyes pillanatban megerőszakolják, minden lehető módon megalázzák az időtlen klasszikust. Mintha csak az Asylum hulladék-nagyhatalom egyik kisujjból kirázott mockbuster-produkcióját láthatnánk viszont, annyira felszínes és jellegtelen. Minden szempontból elcseszett -persze kit érdekel, ha annyi a dolga, hogy pénzt fialjon az otthoni szórakoztatás jegyében?!

Például minket, akik a klasszikusért rajongunk, és nem tűrünk az ilyen fércműveket, főleg nem remake gyanánt. Maga a szituáció és az alapkarakterek maradtak, de szinte mindent kiöltek belőle, ami egy kicsit is izgalmas vagy félelmetes lehet. Így maradt a béna és erőltetett színészkedés, a zombik gagyi maszkjai, és legfőképpen az olcsó és mindenféle feszültségtől mentes megvalósítás. Azt meg már nem is mondom, hogy általában ha kétezer után Sid Haig-et látok egy horrorfilmben, az többnyire a minőségtől való megfosztottság jele…

Ha rajtam múlna, én egészen biztosan kicserélném az eredeti címét mondjuk a Cheap Night of The Living Dead vagy Low Budget Night of Cheesy Dead valamelyikére. Ez az adaptáció egy semmirekellő lelketlen gagyi. Egy felejthető blőd utánérzés. Egy silány és ostoba próbálkozás. Nem húzom tovább, elég legyen annyi, hogy ezt bizony rútul elcsesztek; nyomába nem érhet sem az eredetinek, sem az 1990-es első remake-nek. 3D ide vagy oda, vállalhatatlan.

Értékelés: 3/10

eyescream

      

Be the first to comment on "Night of The Living Dead 3D (2006)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.