Men Behind The Sun ((Hei tai yang 731)) (1988) (Ember a Nap mögött)

men behind the sunA XX. század véres eseményeiről, azon belül is a második világháború borzalmairól nagyjából mindenkinek vannak ismeretei. Az Ázsiában lezajlott eseményeket ennek ellenére mégsem tanítják kellő részletességgel az iskolákban. Talán azért, mert a Földnek e szeglete tőlünk igen távol esik, talán másért, de az tény, hogy a világégés ott is mérhetetlen pusztítással járt. Az 1988-ban készült Men Behind The Sun (Hei tai yang 731) című honkongi film ezt a témát dolgozza fel, nem is akárhogyan: egy titkos, japán kísérleti telep működésén keresztül.

1945-ben járunk, még nagyban folyik a háború, a helyszín a Kína észak-keleti részén fekvő Mandzsúria. A Japán Birodalmi Hadsereg egyik egysége, a Dr. Shiro Ishii katonaorvos által vezetett Ifjúsági Testület azt a feladatot kapja, hogy létrehozzon egy központot, amely a 731-es egység nevet viseli. Ezen a telepen biológiai fegyverek előállításán kísérleteznek, a kísérleti alanyokat pedig kínai civilek – férfiak, nők és gyerekek -, valamint szovjet hadifoglyok alkotják. A kínzásfajták egyrészt rendkívül változatosak, másrészt kendőzetlenül, a maga meztelen valójában tárulnak a nézők szeme elé. Láthatunk bubópestissel megfertőzött áldozatokat, élve felboncolt fiút, elevenen megnyúzott nőt, gázkamrába zárt anyát és lányát, egy csecsemő kipreparálását, egy férfi fagyott karjainak ripityára törését, és bár egy csapat keresztre feszített embernek sikerül megszöknie, fogvatartóik a nyomukba erednek és kíméletlenül levadásszák őket.

Men Behind The Sun

Rendkívül érdekes lélektana van annak a jelenetnek, amikor az Ifjúsági Testület tagjai – 10-12 éves japán gyerekkatonák – barátságot kötnek egy velük egyidős, kínai fiúval. Eleinte azt láthatjuk, hogy a szigorú hazaszeretet és szabálykövetés (melyet a japánok az anyatejjel szívnak magukba) mellett egy kicsit mégis megmaradnak gyereknek: megsajnálják, játszanak vele, élelmet adnak neki. Az idillnek azonban hamarosan vége szakad, amikor a fiúk vezetőiktől azt a felsőbb utasítást kapják, vigyék a kínai fiút is a létesítménybe. Innen már nem nehéz kitalálni, mi lesz szegény gyerek sorsa…

Men Behind The Sun

A film a japán kapitulációval ér véget, a kísérleti telepet felszámolják, Dr. Ishii és kénytelen felszámolni a kísérleti telepet, illetve behódolni az amerikaiaknak. Ígéretet tesz, hogy a büntetések elkerülése végett ezen túl nekik fog dolgozni: eddigi munkája természetesen nem vész kárba: biológiai fegyvereit, néhány évvel később, a koreai háborúban láthatjuk viszont.

A mozit Mou Tun-fei rendezte, róla azt kell tudni, hogy hiába végzett művészeti iskolát, a filmezést autodidakta módon tanulta meg, antikommunista nézetei miatt, valamint azért, mert előszeretettel dolgoz fel tabu témákat, filmjei egy része be van tiltva. A színészgárda jórészt ismeretlen nevekből áll (Gang Wang, Hsu Gou, Tie Long Jin, Zhao Hua Mei, és a többiek). A rendező a forgatás helyszínét is a legvalósághűbben választotta ki: Mandzsúriában, az egykori 731-es tábor helyszínén vették fel a jeleneteket, egy akkor már iskolaként működő épületben és annak közelében. Állítólag a környéken lakó idősek halálra rémültek, mert azt hitték, a japánok visszatértek és a kegyetlenkedések folytatódnak. A film hossza eredetileg 105 perc, ám ez néhány országban eltérő lehet, mert valahol csak úgy engedték forgalomba, hogy bizonyos jeleneteket kivágtak belőle. Erről és még néhány érdekességről bővebb információ az alábbiakban olvasható.

A rendező eredetileg dokumentumfilmet szeretett volna készíteni, ám gyanúsan kevés anyag állt rendelkezésére, így végül ötletét elvetette, ám még így is óriási felháborodást keltett a világ számos pontján: Ausztráliában betiltották, Japánból a rendező életveszélyes fenyegetéseket kapott, az Egyesült Királyságba pedig csak úgy engedték be, ha számos jelenetet kivágnak belőle. Magyarországon nem jelent meg sem moziban, sem magyar szinkronnal, sem felirattal, ugyanakkor angol nyelven, online itthon is elérhető.

A kínzások során látható csontok valódi halottaktól származnak, akik persze nem a film kedvéért hunytak el, csupán a készítők kölcsönözték őket különböző bonctermekből, hullaházakból. Ennek hátterében a mozi nem túl magas költségvetése állt. Bár a nyolcvanas években még nem vették annyira szigorúan, az is sok helyen kiverte a biztosítékot, hogy állatokat is alkalmaztak különböző jelenetekben. Az élve boncolós jelenetben például egy frissen leölt disznó még dobogó szívét láthatjuk, illetve egy macska és egy hadseregnyi patkány élet-halál harcának is szenteltek néhány snittet. A filmben feltűnik a rendező unokahúga: azt az áldozatot alakítja, akinek mindkét kezéről lenyúzzák a bőrt és a húst, állítólag erre a szerepre más nem volt hajlandó jelentkezni.

Men Behind The Sun

Nem árulok el újdonságot azzal, ha kimondom, hogy engem sokkolt a film brutalitása, személyes érintettség miatt a gyerekkínzós jeleneteknél akartam kirohanni a világból. Sajnos ezúttal nem gondolhattam arra, hogy „ez csak egy film, forgatás után a színészek felkelnek a földről és szépen hazamennek”, mert akik a valóságban áldozatul estek a kegyetlenkedéseknek, már soha többé nem kelnek fel és nem mennek haza. Hatásosnak találtam továbbá azt, hogy bár sem agyon-effektezve nincs, mint a mai horrorok, sem határvadász kliséket nem találni benne, és a happy eng is elmarad (hacsak nem tekintjük annak a háború befejezését), mégis óriási hatással van a nézőre. Egy szó, mint száz: megrázó, felkavaró, semmiképpen sem egy első randis film.

 

Értékelés: 9/10

 

Kinek ajánljuk: Ezt a filmet kizárólag erős idegzetű embereknek ajánlom. Nem viccelek!

 

Norka

 

Be the first to comment on "Men Behind The Sun ((Hei tai yang 731)) (1988) (Ember a Nap mögött)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.