Parasite ((Gisaengchung)) (2019) (Élősködők)

ParasiteSzerte a világon megannyi nép folklórja tartalmaz olyan meséket, amelyekben a szegény sorban tengődő, de talpig becsületes hős mellé egyszer csak odaszegődik a Szerencse, és a hosszas megpróbáltatások után elnyeri méltó jutalmát. A dél-koreai rendező, Bong Jun-ho (The Host, Mother, Snowpiercer) meséje is majdnem ilyen, azzal a különbséggel, hogy nem egy, hanem négy hőse van, becsületességük pedig enyhén szólva megkérdőjelezhető, ám úgy tűnik, ez nem is akkora gond. A nemrégiben megrendezett, 92. Oscar-díj átadóján ugyanis kapásból bezsebelt négy díjat, a közönség pedig imádta. Következzen az Élősködők.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, Szöul külvárosában, egy félszuterénben éldegélő, ágrólszakadt család, Kim-ék. Állandó munkájuk nincs, alkalmi pénzkeresési lehetőségekből, például pizzásdobozok hajtogatásából tartják fenn magukat, lopják a szomszéd wifi-jét, és amit lehet, kuponokkal fizetnek ki. Otthonuk távolról sem mondható komfortosnak: nem elég, hogy egy kicsi, zsúfolt és koszos lakáson kénytelenek osztozni, néha az arra járó részegek is nyilvános illemhelynek használják nyitott ablakaikat. Anyuka fényes sportkarriert futott be, de kénytelen volt abbahagyni, a gyerekek pedig nem tudják finanszírozni egyetemi tanulmányaikat. A helyzet tehát eléggé borzalmas, azonban furcsa módon a família meg sem próbál kimászni a gödörből, sokkal könnyebb számukra ez a léhűtő életforma.

Parasite

Egyszer aztán szerencsés nap virrad az idősebb testvérre, Kim Ki-woo-ra, és általa szüleire, húgára is. A fiút felkeresi egy volt osztálytársa és megkéri, amíg külföldön van, helyettesítse őt a gazdag Park családnál, ahol angoltanárként dolgozik. A fiú elvállalja az állást, s egy kis ügyeskedés-okoskodás, illetve a korábbi alkalmazottak eltakarítása után Kim-ék szépen, lassan beszivárognak a luxusvillába: a lány, mint rajztanár és művészetterapeuta, a papa, mint sofőr és végül a mama, mint házvezetőnő állnak szolgálatba. Minden szép és jó, az ember azt gondolná, hőseink végre révbe értek, de egy váratlan fordulatnak köszönhetően szerencsétlenségek lavinája zúdul a nyakukba, s az idill szertefoszlik.

Parasite

E film attól különleges, hogy nehezen sorolható be egyetlen kategóriába: humorosan indul, aztán átcsap horror-elemekkel tarkított drámába. A szegény, valamint a gazdag család sem jelenít meg sztereotípiákat: Kim-ék agyafúrtak, tisztességtelenek, anyagi helyzetüket pusztán lustaságuknak köszönhetik, s nem azért, mert a hatalmasok elnyomják őket. Park-ék pedig egyáltalán nem tűnnek kizsákmányoló alakoknak, éppen ellenkezőleg: korrektek, finom modorúak és rettenetesen naivak, mintha nem tudnák, mi folyik odalent a nagyvilágban. Erre utal az is, hogy a tehetős környék, ahol élnek, egy hegyen található, illetve otthonukat – akárcsak a többi szomszéd – magas falakkal takarják el a kíváncsi tekintetek elől.

Parasite

A dél-koreai filmek egyre népszerűbbek a 2000-es évek eleje óta (gondoljunk csak az Oldboy című remekműre). Varázsuk talán abban rejlik, hogy a hollywood-i kiszámíthatóság helyett szokatlan elemekkel kápráztatják el a közönséget, nem egykönnyen felejthetőek, hanem mindegyik hatással tud lenni a nézőkre.

Az Élősködők szereplői hazájukban egytől egyig elismert színészek. A családfőt, Kim Ki-taek-et játszó Song Kang-ho ráadásul jó barátságban is van a rendezővel, s szám szerint ez az ötödik forgatás, amely során együtt dolgoztak. A mozi az Oscar-on kívül megannyi díjat tudhat még magáénak, köztük a Cannes-i fesztivál Arany Pálmáját, a dél-koreai Blue Dragon Film Awards díjat, továbbá a háromszoros Golden Globe és négyszeres BAFTA jelölésből is egyet-egyet elnyert (mindkét esetben A legjobb idegen nyelvű film kategóriában). Az HBO bejelentette, hogy televíziós sorozatot készül gyártani belőle, elsősorban a kimaradt jeleneteket és a szereplők háttértsztoriját fogja feldolgozni. Hogy ez mennyire lesz jó, azt mindenki döntse el maga…

Amióta tudomást szereztem róla, nagyon vártam ezt a mozit. Nem csalódtam: minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Lendületes, izgalmas, ízig-vérig társadalomkritika, amely gondolkodásra készteti a nézőt, ebből természetesen én sem maradhattam ki. Mint arra már fentebb utaltam, szerény véleményem szerint a sorozatkészítés nem jó ötlet, az Élősködők ugyanis egyszeri, megismételhetetlen, és pont ettől tökéletes, semmi szükség arra, hogy még egy bőrt lehúzzanak róla.

Kinek ajánljuk: Akik egyszerre szeretnének nevetni és szörnyülködni, valamint mélyebb tartalommal bíró alkotásra vágynak, feltétlenül nézzék meg!

 

Értékelés: 10/10

 

Norka

 

 

Be the first to comment on "Parasite ((Gisaengchung)) (2019) (Élősködők)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.