Sütő Fanni: Csudapest világvége (2020)

Alig néhány hete jött ki a Dunwich Marketnél a Rémtörténetek járvány idejére című lovecrafti, weird és kozmicista novellákat tartalmazó gyűjtemény, ismét egy ingyenesen elérhető kötettel örvendeztettek meg minket. Ezúttal Sütő Fanni mágikus realizmusának térhódítása kerül középpontba: urban fantasy stílusban alkotott novellái és színes szóképektől duzzadó verseit olvashatjuk egy kötetben összegyűjtve. És ahogy a címe is mutatja, fővárosunk egy egészen fura, leginkább fantasztikus oldalát mutatja meg nekünk, néha pedig egy lehetséges világvégéről kapunk elgondolkodtató víziókat.

Aki ismeri a Dunwich Market előző kiadványait, annak talán nem cseng teljesen ismeretlenül Sütő Fanni neve. Legutóbb például az Aether Atrox című kötet kapcsán találkozhattunk vele – egyrészt, mint szerkesztő, másrészt pedig verse és a round-robin novella kapcsán. Most pedig egy saját írásait tartalmazó kötettel rukkolt elő, amit leginkább a hazánkban még nem igazán elterjedt ún. urban fantasy zsánerbe tudnám sorolni. Bár az is igaz, hogy a fantasztikus ötletektől hemzsegő prózáját az ortodox olvasóközönség inkább szimplán a mágikus realizmus stílusában jegyzi.

A Dunwich Market oldalán ingyenesen elérhető – mindössze hatvan oldalas – kötet három részből tevődik össze, külön-külön koncepció köré csoportosítva az írásokat. A Csudapest – Trollbuszok, metrólidércek, magashegyi istenek című fejezetben például megismerkedhetünk a bérgyilkosként tevékenykedő Morával és fura családjával, valamint a Moszkva téri metróállomásnál éldegélő lidérccel és a népligeti nimfákkal (Golyó a szívbe). Bár a csattanó tekintetében gyanítottam, hogy valami hasonló happy end lesz, mégsem rontott az összképen, melyben fővárosunk fantasztikumoktól duzzadó titkos oldalát hivatott bemutatni. Míg az Árnyékjáték főhőse lelépett árnyékát próbálja megtalálni, addig a Sorsvonalakban egy misztikus szervezet, az ún. Csomó hozza össze az egymásnak teremtett embereket. Kis érdekesség, hogy a novellákban apróbb kapcsolódási pontokat figyelhetünk meg, ettől egyfajta novella-füzér képét adja.

Az első szegmens boldog befejezéseihez képest a második részben (Felhővonatok – Másvilági állomások, szoborlányok, reményablakok) már sokkal drámaibb eseményeknek nézünk elébe. Egy tragédia hatására a vidékről származó menyasszony egy kietlen állomáson találja magát (Északi pályaudvar), a Máli születésnapja zárása pedig több mint szürreális(an szomorkás). Az Esőnapok pedig egy metaforáktól hemzsegő csodás leírás.

Harmadik és egyben záró szegmens (Világvége diszkó – Apokalipszis, Posztapokalipszis, űz-zűrök) sem túl vidám jövőképeket fest elénk. Míg az Éden Zoo, az utolsó menedék egy 1968-ban bemutatott, mára már klasszikussá érett sci-fi kelléktárával próbája vázolni a futurisztikus mindennapokat, A nagy csend egy világvégi bunker-történet, jó adag kilátástalansággal. A puszta tündére egy rég korokból fent maradt legendákra hajazó tündérmese is lehetne, a Rend a lelke egy roppant hatásos leírásokat tartalmazó, kissé sötét tónusú rövid fantazmagória. Bár nem kifejezetten szeretem a verseket, azonban kettőt mégis szeretnék kiemelni. A Száműzetés címre hallgató költemény dinamikusan fellépő szójátékai kilóra megvettek, de a szintén ebben a szegmensben előkerülő Posztapokaliptikus tangó bizarr szóképeit olvasva nemkülönben bólogattam.

Fantasztikus ötletek terén nagyon erős, és egyes hétköznapi szituációk megjelenítésében is a realista látásmód volt a cél, engem azonban néha zavart a kissé talán fiatalos(an nyegle) nyelvezet. Persze, a modern korban játszódó cselekménynél ez nyilván kikerülhetetlen, hogy jobban bele tudjuk magunkat élni, csakhogy a színpompás metaforák és eltalált szépirodalmi hasonlatok mellett ezek enyhén idegenként hatnak. Az írások többsége érdekes szeletét mutatja meg fővárosunk forgatagának, de szinte majdnem mindegyikről elmondható, hogy ilyen vagy olyan módon valamilyen újdonsággal próbál előrukkolni.

Bár a Csudapest szójátékról nekem továbbra is a zseniális Liza a rókatündér című magyar alkotás fog eszembe jutni (melynek megtekintése kötelező!!), én azt mondom, hogy aki egy kicsit is affinitást mutat a fantasztikus irodalom iránt vagy csak szeretne kilépni a fővárosi szürkeség uralta hétköznapok rutinjából – bár most ezt csak képletesen értem, hiszen tudod: MARADJ OTTHON! -, annak mindenképpen ajánlanám Sütő Fanni urban fantasy stílusban alkotott, ingyenesen letölthető kötetét!

Értékelés: 7,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Sütő Fanni: Csudapest világvége (2020)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.