NOS4A2 (2019-2020) 2. évad

Joe Hill zseniális dark fantasy regényéből készült széria második évadjában Victoria McQueen igencsak hamar bekövetkezett felnőttkorára összpontosítunk. A családi problémákkal küzdő lázadó lány ezúttal már anyuka és párja motorüzletében melózik, de a múlt sötét árnyai vissza-visszatérnek. A természetfeletti autójával közlekedő Charlie Manx és hű szolgája Bing mindet megtesznek azért, hogy újabb és újabb, a lelküktől megfosztott fiatalokat szállítsanak Karácsonyországba, ahol minden szép és jó, és ahol örökké tart a vidámság!

Ahogy azt mára bevezetőben is írtam, a második évad Vic McQueen felnőttkorát hivatott bemutatni. Az utolsó epizódban feltűnő nagydarab afro-amerikai motoros srác, bizonyos Lou Carmody immáron a férje lesz, valamint időközben megszületett gyermekének pót-apja. Az előző évadban elpusztított Rolls-Royce Wraith sem marad tétlen, hála Charlie Manx mindenre hajlandó ambiciózus szolgájának, Bingnek, aki egész egyszerűen újraépíti a kocsit, ezáltal a gyermekrabló rém is feltámad a hamvaiból. Ettől kezdve pedig Manx egyetlen célja, hogy a múltbéli eseményekért bosszúból elrabolja Wayne-t (Victoria kisfiát) és Karácsonyországba juttassa.

Míg az első évad tele volt a helyét nem találó, családi konfliktusokban bővelkedő tinédzser Victoria young adult drámájával, addig a második évad a küzdelmes fiatalkorból kilépett, fiatal anya és immáron dolgozó kvázi-feleség múltjából előtörő tényezők miatti nehézségeit mutatja be. A főszereplő Asleigh Cummings – ezúttal talán egy kicsit öregített külsővel – most is odateszi magát, akárcsak az előző etapban, rajta kívül még az izlandi Ólafur Darri Ólafsson-t érdemes megemlíteni az óriásira nőtt, de gyermeki lelkű Bing Patridge szerepében, aki szintén maradandót játszik. A többi szereplő nagyjából közepes szintet hoz; az apa és a számomra irritáló anya karaktere szerencsére alig-alig bukkan fel.

Aki olvasta a Joe Hill könyvét – mint például én – , annak nyilvánvalóan feltűnnek a kisebb-nagyobb változtatások, ami még nem is lenne feltétlenül baj, csakhogy a második évadot új nyújtják, mint a rétestésztát. Azt például teljesen korrekt ötletnek tartottam, hogy egy egész részt szenteljenek Charlie Manx korai éveire, amiben láthatjuk, hogy milyen volt a viszonya a családjával (főleg a lányával!), és hogyan vált egy ilyen kaliberű szörnyeteggé. De a Homokórás karakterét szerintem teljesen felesleges volt beletenni, mert némi érdekességen kívül egyáltalán nem viszi előre a cselekményt.

Az évad vége felé (számomra annyira fárasztó) üresjárattal találkoztam, hogyha ezeket mind kivágnánk, a hetedik-nyolcadik résznél kb. véget is érhetne a történet, és akkor is nyugodtan kelnénk fel egy izgalmas és tömör cselekménnyel bíró misztikus kaland után. És egészen biztos vagyok benne, hogy nem lenne semmiféle hiányérzetünk. A technikai részbe megint csak nem tudok belekötni, és a hangulata is közel hasonlóan misztikus és thrilleres, mint az első évadé volt.

Lehetne ugyan még folytatni a történetet, mert ügyesen zárták, viszont ez a két évad lefedi a teljes Joe Hill regényt, úgyhogy remélem nem lesz folytatás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a csatorna a napokban jelentette be, hogy elkaszálták a szériát.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "NOS4A2 (2019-2020) 2. évad"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.