The Mortuary Collection (2019)

Az év utolsó napjaiban végre egy olyan horror-antológiára sikerült bukkannom, amelyre már régóta vágytam – átlag felett szórakoztató és majdhogynem hibátlan gyűjteménye ez a különféle műfajú (szörnyes horror, egyetemi szatíra, home invasion, slasher, valamint dark fantasy) rövidfilmeknek. A Shrudder nevű streaming-szolgáltató eredeti tartalmaként gyártott produkció kerettörténetét Raven’s End nevű kisváros halottasháza adja, egészen pontosan a meghatározhatatlan korú temetkezési vállalkozó, aki szakmájához köthető különös és bizarr történeteket mesél az új alkalmazottnak.

Az első szösszenetben egy tolvaj ismerkedik meg a fürdőszoba tükrös szekrényének titkával, és persze ő húzza a rövidebbet, pontosabban őt húzzák be… A gyűjtemény második epizódja tulajdonképpen egyfajta horror-szatíra, melyben a fiatalok szexualitását és azzal kapcsolatos felelőtlenségét állítja középpontba, mintegy gonosz módon csavarva az általában szokásos recepten. Harmadikként következő részben inkább a feszült drámaiság dominál, ahogy a férj ágyhoz kötött, beszédre és mozgásra egyaránt képtelen feleségével próbál valamit kezdeni, merthogy az esküjük életre-halálra szól. Negyedikben egy szőke bébiszitter harcol egy intézetből frissen szökött gyerekgyilkos pszichopatával, persze ennél a szegmensnél is várhatóak még fordulatok… Az ötödik felvonás pedig maga a kerettörténet, vagyis a történeteket mesélő házigazda és látogatója közötti viszony bontakozik ki egészen szürreális módon.

A számomra rendkívül szimpatikus, már-már dark fantasy hangulatra hajazó főcím sejtetni engedi, hogy ez nem az a fajta seperc alatt összedobott kényszeredett és izzadságszagú antológia lesz, mint azt már annyiszor tapasztalhattam, hanem ennél valami jóval igényesebb. Amin végre morcogás és sopánkodás nélkül szórakozhattam, mert minőségi szegmenseket mutatott be – még ha a végére egy kissé alább is hagyott a lelkesedésem.

A halottasház vészjóslóan rejtélyes tulajdonosát Clancy Brown baromi jól hozza, de a különféle epizódok mellékszerepeiben feltűnő fiatal-, és középkorú szereplők sem teljesítenek rosszul. A temetkezés és a halottak világát körülölelő szürkés, komorabb atmoszféra mellett pompás színvilágot kaphatunk, és a kamerakezelés szintén eltalált. Trükkök terén sem panaszkodhatunk, akad meggyőző csápos szörnyeteg, bizarr módon felrobbanó pénisz, liftbelsőben zajló vérzuhatag – egyedül a könyvtár-jelenetben életre kelő, szénné égett kiskorú halottak megjelenítését nem tudtam hova tenni. Mind minőségileg, mind a koncepció tekintetében.

Történeteink különféle műfajokba tett rövidebb kirándulások – faék egyszerűségű szörnyes horror, fiatalokat középpontban álló egyetemi/koleszos-szatíra, morálisan megkérdőjelezhető horror-dráma, sorozatgyilkos felütésű home invasion, valamint előre sejthető végű dark fantasy. Laza kapcsolódási pontokként az epizódokban feltűnnek ugyanazok a szereplők, a nappaliban lévő televíziónak hála meta-narratívát is kaphatunk, néha pedig egészen szórakoztató dolgokat produkál az éjfekete humor – gondolok itt a sarki nyúlra. És végre a kerettörténet sem az az erőltetetten gagyi, legalábbis a vége kivételével teljesen oké módon volt tálalva.

Szórakoztató másfél órás produkció, mely ugyan nem váltja meg a világot, viszont egészen korrekt módon tálal rémes, izgalmas, elgondolkodtató vagy éppen fekete humorral átszőtt történeteket. A mostanság készülő antológiáknál jóval igényesebb módon.

Értékelés: 8,5/10

eyescream

Be the first to comment on "The Mortuary Collection (2019)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.