The Black Hole (1979) (A fekete lyuk)

1979-re a tudományos fantasztikus filmek műfajára két, napjainkig is nagy hatású alkotás hagyott mély nyomott: a Star Wars és a Star Trek. Ezek a filmek örökre megváltoztatták az űrben játszódó sci fi filmeket, ráadásul utóbbi alkotásnál pont abban az évben mutatták be az első mozifilmet is. Az első Star Trek filmmel párhuzamosan a Walt Disney is megjelentette saját sci fi-jét, mely az univerzum egyik leglenyűgözőbb és legfélelmetes jelenségéről, a fekete lyukakról kapta a nevét. Ez az alkotás azonban, szemben riválisával, nem aratott túlságosan maradandó sikert.

A USS Palomino mélyűri küldetése során egy fekete lyukat fedez fel. Az egykori hatalmas csillag, mely mára saját tömege alatt összeomlott, mindent elnyel, még maga a fény sem juthat ki gravitációs fogságából. Ezért is éri meglepetésként a Palomino legénységét, hogy egy másik űrhajó, a rég elveszett USS Cygnus kering a fekete lyuk közelében, melynek csupán egy rossz mozdulat is elég, hogy elnyelje az objektum. A Cygnusra leszállva a hajó kapitánya, Dr. Hans Reinhard (Maximilian Schell) üdvözli a Palomino legénységét, akik megtudják, hogy a hajón egyedül a tudós él-társai vagy meghaltak, vagy pedig hazautaztak a Földre, akikről azonban az otthon maradottak azóta sem hallottak semmit. Reinhard megszállottan kutatja a fekete lyukat, mely szerinte a végső választ tartogatja az emberiség nagy kérdésére, lelkesedése pedig átragad a Palomino egyik űrhajósára, Dr. Alex Durantra (Anthony Perkins), aki maradni szeretne a tudósnak segíteni. Hamarosan azonban az űrhajósok egyre nagyobb és nagyobb rejtélyekre bukkannak a Cygnus fedélzetén, és úgy tűnik, Reinhard sem az, akinek mondja magát…

Vélhetően szakmai ártalom, azonban sok sci fiben csak úgy vadászok azokra a momentumokra, mikor valami olyasmit mutatnak nekünk, ami tudományosan valójában sületlenség, persze kivéve a fénykardokat és a fénynél gyorsabb utazást, amik a legmenőbb elemek a tudományos fantasztikus művek történetében. Mikor rábukkantam a Walt Disney 1979-es művére, mely A fekete lyuk címet kapta, nagy izgatottsággal ültem le megnézni, hiszen a fekete lyukak véleményem szerint az egyik legvarázslatosabb jelenségek univerzumunkban. Mindezek ellenére egy kis félsz is lappangott bennem, hiszen tudtam, hogy nagy valószínűséggel tudományosan nem helyt álló kijelentések és jelenetek is fel fognak bukkanni az alkotásban, ráadásul filmkritikusként sem a fizikailag lehető legpontosabb pillanatokat kell keresni, hanem más szempontokat kell figyelembe vennem. Sajnos A fekete lyuk filmként sem tud kiemelkedőt nyújtani. Egyes szereplőkre a főgonoszon és a főhős roboton kívül már a stáblista végén sem emlékszik az ember, az, hogy Anthony Perkins szereplését ki tudom emelni is inkább a színész múltjára vezethető vissza, semmint az alakítására. Mindez azonban nem a színészek, sokkal inkább a forgatókönyv hibája, amely, bár véleményem szerint remek témával rendelkezik, nem tud kitörni az átlagos tudományos fantasztikus filmek közül.

A fekete lyuk talán legemlékezetesebb momentuma talán a legénységet kísérő robot, V.I.N.CENT. (mely a Vital Information Necessary CENTralized rövidítése), amely egy kifejezetten idegesítő karakterre sikeredett. Folytonos okoskodásaival, ismételt, főleg gyerekkorunkban gyakran emlegetett szólások és mondások felhozásával sikerült elérnie, hogy már az első percektől utáljam. Mindezek mellett mai napig nem tudok megbékélni azzal, hogy ez a külsőleg sem humanoid robot hogy tud többször is az érzelmeiről beszélni, annyira idegen egy ilyenfajta karaktertől (vagy csak én nevelkedtem túl sok Star Treken? ).

Sajnos képtelen vagyok szó nélkül elmenni néhány tudományosan nem helytálló jeleneten: a gravitáció, random, mértékegység nélküli számként értelmezése, vagy a fekete lyuk vonzásából játszi könnyedséggel való visszafordulás is elérte, hogy fel-felhúzzam a szemöldököm a film nézése során. Azonban egyik sem botránkoztatott el, mint a mű utolsó képsorai, amiket a mai napig nem tudok értelmezni. Mintha egy teljesen más alkotás lenne, ráadásul semennyire sem illik bele a film korábbi történetébe és hangvételébe. Míg addig A fekete lyuk csak egy átlagos, időnként azért érdekes sci fi volt, az utolsó néhány jelenet egész egyszerűen marhaság, amit én földi halandó ép ésszel nem tudok értelmezni.

Összességében, A fekete lyuk egy magában nagy potenciált hordozó film volt, azonban néhány butaság, és a középszerű forgatókönyv sajnos elegendő volt ahhoz, hogy ne emelkedjen ki kortársai közül. Egyszer talán érdemes megnézni, de ne várjunk tőle túl sokat.

Értékelés: 6/10

Kiknek ajánljuk: csak a legvadabb sci fi rajongóknak

Kele-man

Be the first to comment on "The Black Hole (1979) (A fekete lyuk)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.