Mostanában kifejezetten pozitív tapasztalataim voltak a Netflix európai sorozatait illetően, így viszonylag magas elvárásokkal kezdtem bele ebbe a lengyel gyártású természetfelettivel foglalkozó horror-fantasy-ba. Mint utólag kiderült, már azzal a kitartó nézők közé sorolhatom magam, hogy egyáltalán képes voltam végig nézni mind a nyolc részt.,

Őszinte örömömre szolgál, hogy a horror egyik alkategóriája, melyben ősi, misztikus hiedelmek befolyásolják szereplőink sorsát, reneszánszát éli. Nagyon érdekesnek találom ezt a témakört, és általában kevésbé jól sikerült darabok is teljesen el tudnak varázsolni. Szerencsére azonban bővelkedünk a jól sikerült művekben! Ilyen volt tavaly az Equinox című sorozat, a No One Gets Out Alive is, vagy kicsit korábbra visszatekintve a Zone Blanche című francia krimi; de ha kicsit tágabban értelmezzük a kategóriát, a nagysikerű Witcher is szorosan kapcsolódik a szláv mitológia alakjaihoz.

A Krakkói szörnyek is ez utóbbit fogja felölelni, és e szempontból sok érdekességet tartogat a néző számára. A történet főhőse egy Alex nevű egyetemista lány, aki egy titokzatos professzor „elit” csapatához csatlakozik, hogy részt vegyen paranormális tevékenységeket kutató munkájukban. A cselekmény nem titkolja sokáig, hogy ennek oka az, hogy Alex afféle „kiválasztott”, aki a csapat többi tagjához hasonlóan különleges képességekkel bír. Az egyébként melankolikus, zord és cinikus lány kezdetben nem érti, miért válogatták be ebbe a társaságba, de szép lassan kiderül, hogy a gyermekkora óta őt gyötrő rémálmok, és életének tragikus eseményei is mind a természetfelettihez kötik őt.

Ez az „szupercsapatos” felütés arra engedhet gondolni, hogy komolytalan, akár tinihorrornak is beillő mű a Krakkói szörnyek, de ez nem így van. A sorozat története kifejezetten nehezen értelmezhető, összetett gondolkodást igénylő sztori, amiben minden apróságot érdemes megjegyezni, ahhoz, hogy később is mindent értsünk. Lassú építkezése mellett a fordulatok derült égből való villámcsapásként hatnak a nézőre, és már ez is jól mutatja, hogy a rendezés sok szempontból egészen bizarr, furcsa.

Ez a bizarrság azonban nagyon megosztónak bizonyult. A sorozatot éltető tábort teljesen beszippantotta ez a fajta történetvezetés és kivitelezés, a többséget azonban csak eltaszította magától a sorozat ezekkel a megoldásokkal, melyek azt eredményezték, hogy sokan egyszerűen rettentő unalmasnak találták az első epizódokat, és nem nézték tovább. Pedig a Krakkói szörnyeknek nagyon fontos lett volna, hogy a történet terén domborítson, mert egyéb téren a megvalósítás igencsak bukdácsol. A rendezés, különösen a horrorjelenetek esetében gyengélkedik, a színészi játék éppen az elviselhetőség határán táncol (itt szeretném kiemelni az antagonistát játszó Eryk Pratsko nevű kisfiút, akinek játéka kimagaslott a felnőtt szereplők között); és látványeffektek is leginkább csak közepes érdemjegyet kaphatnának. A legelső vagyok, aki bármilyen amatőrizmust elnéz az alkotóknak, ha egy jó sztorit kap cserébe, de ezúttal többnyire én is csak unatkoztam.

Annyiban meg kell védenem a sorozatot, hogy aki az első pár rész után is kitartó, az többet fog kapni a Krakkói szörnyektől, mint amit kezdetben elvárna. Számomra nagyjából a második felében vált izgalmassá a sorozat, de el kell ismernem, hogy az egész sztori sántít, nem kellően nagyszabású, és így a vége sem nyújt semmi olyat, ami miatt várnám a második évadot, vagy csak velem maradt volna napokig a történet.

Kinek ajánljuk: Csak azoknak ajánlanám ezt a sorozatot, akiket olthatatlan kíváncsiság tüzel a szláv mitológia alakjai iránt, a többiek nyugodtan kihagyhatják.

Értékelés: 5/10

Blissenobiarella