Farkas Balázs: La Morte (2022)

A Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus sorozatában megjelent, komor és letisztult borítóval operáló La Morte a szerző 2019-ben megjelent Lu Purpu című kisregényének folytatásaként is felfogható, ám előismeret nélkül szintén fogyasztható. A nehezen meghatározható, kísérletező kedvű prózában többek között a gyász feldolgozása és az elmúló érzelmek kerülnek fókuszban, némi misztikummal spékelve.

Joó Márton nevű főszereplőnk a Lu Purpu-ban megismert Salentóba látogat, ám a dél-olasz kisváros nyüzsgő nyári forgatagához képest most minden nyugodt és csendes. Nem csoda, hiszen év vége van, tél és mindenki behúzódott valahova. Az előző kötet baráti társaságából már csak néhányan kísérik hősünket, és hősünk egyébként is a cselekmény nagy részében el van foglalva saját párkapcsolati válságával, és nehezen tudja megemészteni az élet változásait. A fiatalok idővel egy elhagyatott – és mint később kiderül, kriminalisztikai szempontból tökéletes választásnak bizonyuló – kúriába találják magukat egy rendhagyó évbúcsúztató buliban, tele furcsa szerzettel és egy közkedvelt szeánsszal…

Ha a Lu Purpu a vidámság, nyár és buli, akkor a La Morte-t ennek pont az ellenkezőjeként lehetne értelmezni: tél, gyász és visszahúzódás, megdermedés. Cselekményünket nem illetném éppen sodró lendületű jelzővel, nagy részében ugyanis az elengedésre képtelen Joó Márton belső vívódásait és ebből fakadó feszültségek jelennek meg különböző formákban: gyász feldolgozása, párkapcsolat vége, jövőbeli útkeresés. Ebből a szempontból akár önéletrajzi ihletésű is lehet, hiszen teljesen átlagos szereplőnk olyan hétköznapi problémákkal küzd, mint bármely más ember, miközben próbál valahogy túlélni, átverekedni magát az akadályokon, és még célokat is találni magának.

Hogy ne legyen mindez ennyire szomorkás és negatív, ehhez adódik hozzá egyfajta abszurd humor, amely tökéletesen ellensúlyozza egzisztenciálisan tébláboló karakterünk zavarba ejtő tehetetlenségét. A kisregény végén pedig némi gótikus atmoszférával megáldott helyszín is előkerül, amelyet enyhe misztikusság lengi körül.  Farkas Balázs prózája stílusában igényes, ám ezúttal nincs benne semmi tőle megszokott weird vagy más kimondottan borzongató elem. Arra ott van A következmények című, szintén nemrég megjelent novellagyűjteménye. 

A Lu Purpu prózáját szórakoztató módon megírt, kellemes és bohém kis misztikus nyári kalandként definiálnám, a műfaji határokon átívelő La Morte viszont sokkal mélyebb régióikig hatol, egészen a szívig. És bár konkrét megoldást nem kínál fel, mégis  úgy próbálja mozgatni hősét, hogy az állandó kesergések és önmarcangolás erdejéből kiszakadva végre egy kicsit újra önmagára találjon, és a megváltozott állapotokkal kibékülve folytassa a saját útját.

A kötetért köszönet a szerzőnek. 

 Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Farkas Balázs: La Morte (2022)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.