Hasfelmetsző western-thriller – Ferenc K. Zoltán: A fekete kolostor

A fekete kolostorMind függünk egy kicsit a nagykiadós sztárírók műveitől. Sajnos, a feltörekvő kiadókat és az általuk képviselt szerzőket hajlamosak vagyunk az alacsony minőséget képviselő ponyvairodalommal azonosítani, pedig ez nem, hogy nincs így, de sokszor valami nagyon izgalmasról maradunk le kétségeink miatt. Ferenc K. Zoltán legújabb kötetéről, A fekete kolostorról azonban vétek lenne lemaradni, mert két egymástól látszólag távoli műfajt ötvöz egy pörgős elbeszélésben és teszi ezt gyomrot nem kímélő képi világgal.

A történetről röviden

1866-ot írunk, a helyszín Texas, azon belül is egy Corpus Christi (=Krisztus teste) nevű vallásos kisváros, melyet lakosai kvázi a porból építettek újjá az egy évvel korábban befejeződött Amerikai polgárháború lezártával. Mind a lakosok, mind főszereplőink poszttraumás háborús sebeket hordoznak, és bár igyekeznek normális és jámbor életet élni, valamennyien rabjai különféle bűnös élvezetnek, mint például az alkoholnak vagy az ópiumnak, esetleg mindkettőnek egyszerre. Ebbe a már alapjáraton is fanyar valóságba rondít bele egy brutális kettősgyilkosság, melynek közvetett szemtanúja egy leszerelt északi mesterlövészből tolvajjá degradálódott személy, Jonathan Dalton, aki lopni érkezik a kisvárosba. Naná, hogy ő lesz az elsőszámú gyanúsított, már csak a bőrszíne miatt is…

Itt rögtön érződik is, hogy konfliktusra több oldalról is számíthatunk. Egyfelől adott egy whodunnit alapsztori, avagy hogy ki ölte meg a papokat és milyen indittatásból. Az sem mellékes, hogy a gyilkosságok tetejébe Corpus Christi összes ministránsfiúja eltűnt, tehát minden bizonnyal egy vallási indíttatású tett áll a háttérben. Másfelől ott van az a bonyolult társadalmi-politikai helyzet, hogy egyesek szemszögéből még korántsem ért véget Észak és Dél konfliktusa, és ha a Konföderáció hajdani hívei egy légtérben találják magukat az unionistákkal – bőrszíntől függetlenül – ott szinte garantáltan kő kövön nem marad. Példának okáért, rögtön a regény elején szemtanúi lehetünk egy nem kevés áldozatot követelő utcai tűzharcnak a két fél között.

Hogy ennek a történelmi háttérnek mi a jelentősége? Na már most, adott egy egyébként magyar származású seriff, Wratiszlaw Arisztid, aki szent küldetésének érzi a kettős gyilkosság felgöngyölítését és a ministránsok előkerítését. E célból egy szedett-vedett csapatot verbuvál, ahol együtt lovagol két vatikáni pap, két déli fejvadász, a már említett északi Dalton kapitány, élükön a seriffel és helyettesével, na meg a tetejébe egy mexikói ex-indiánvadásszal. Ugye érezzük, hogy egy ilyen csoportosulásban aligha alszik mindenki nyugodtan két lovaglás között? És akkor azt még nem is említettük, hogy a két fejvadásznak, azaz a White fivéreknek és Dalton kapitánynak van egy nem éppen rózsás közös múltja – már azon felül, hogy ellenkező oldalon harcoltak.

Műfaj, hangulati ábrázolásmód, és a szereplők

Ha ennél részletesebben belemennék a történetbe, már spoiler-területre lépnék, úgyhogy nem teszem. Legyen elég annyi, hogy A fekete kolostor már az alapszituációban is feszült légkört igyekszik teremteni, amit mesterien kivitelez is. Erre szükség is van, hiszen a regény nagy részében szedett-vedett mentőcsapatunkon keresztül látjuk a világot, és csak időnként vált a helyszín az elraboltak szemszögébe, hogy hányadtatásaikat bemutassa.

Talán ebből a hosszabb felvezetésből is érződik, hogy A fekete kolostor több műfajból is merít. Elsőre egy véres krimire is számíthatnánk, de ezt hamar lelövi egy erőteljes western hangulat, mely fokozatosan megy át egyfajta vallási thrillerbe. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy a sztori soha nem tudja igazán eldönteni, hova is húzzon épp, és ez valahol sajnos tetten is érhető a sztoriban. Értem ezalatt azt, hogy a western hangulat tökéletesen átjön már a kezdetektől, míg a thriller elemek itt-ott kissé döcögősek. A narratíva mentségére szóljon, hogy ha lassan is, azért a thriller szál is szépen felzárkózik, és A fekete kolostornak azért jó pár helyen sikerül felborzolni a kedélyeket.

Szedett-vedett cowboy kompániánk maga sem tudja, és sokáig az olvasó sem, hogy a küzdelem vélt vagy valós démonokkal zajlik-e, ám a feszültséget néha túlságosan is jól ellensúlyozza szereplőink nagyzolása. Különösebben azonosulni sajnos egyikőjükkel sem fogunk tudni, a seriff és csapata kivétel nélkül mind utálnivaló antihősök, korszerű kifejezéssel „akasztófavirágok”, akiket legjobb napjainkon sem szeretnénk a fogadónkba invitálni. Magukat épp úgy rühellik, mint egymást, de végül csak kialakul köztük egyfajta bajtársiasság, aminek következtében így vagy úgy, de az olvasó fejére nőnek és óhatatlanul is elkezd az ember izgulni értük.

Az viszont nem segít a beleélésben, hogy kissé összecsapottan oldódnak meg a köztük feszülő ellentétek. Az egy dolog, hogy a fentebb említett utcai lövöldözésnek már tíz oldallal később sincs jelentősége, hát még százzal. Az viszont megint más, hogy egy látszólag mélyen gyökerező személyes gyűlölet szinte egyik pillanatról a másikra eltűnik, ami miatt a narratíva egy helyütt kiforratlannak érződik. Abba azonban gondoljunk bele, hogy egyszerű, hétköznapi, a mindennapokat a maguk módján túlélni próbáló emberekről beszélünk, akik talán valami természetfelettivel állnak háborúban, így az egyetlen életképes opció az összetartás. Ettől függetlenül, a háborús sebekből adódó konfliktushelyzet kicsúcsosodhatott volna valamivel erősebben.

Elbeszélésmód

A fekete kolostor egy pörgős regény. Nagyon pörgős. Tűzpárbajt tűzpárbaj követ, és amikor fellélegezhetnénk, akkor meg beüt az ismeretlentől való rettegés. Emiatt észre sem vesszük, milyen gyorsan haladunk. Talán éppen a sorozatos csatározás miatt jut olyan kevés hely a karakterábrázolásnak és a szereplők belső-külső konfliktusai elmélyítésének.

És akkor jöjjön a szőrszálhasogatás. Nem tudok, sajnos, szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy a regény néha zavaróan suta stilisztikát képvisel. Ez persze gusztus dolga, de a szóismétlések nálam elvesznek az élvezeti faktorból, így amikor egy bekezdésen belül tizedszerre olvasom a „majd” szót, kissé frusztrálttá válok. Itt-ott elő-előfordul némi központozási baki és lezáratlan mondat is, de szerencsére súlyos elírások nem. A legjobban mégis az fáj, mikor a karakterek egyik oldalon még telepi tahók, a következőn meg már arisztokraták, már ami a szóhasználatukat és hanghordozásukat illeti – erre hál’ isten csak elvétve találni példát. Mindezt egy alapos szerkesztés megoldotta volna. Itt jegyzem meg nem annyira halkan, hogy még mindezekkel együtt is egy igényesen megírt regényt kapunk, mely igyekszik változatos lenni, és éppen csak annyira fukarkodni a szavakkal – vagy épp szószátyárkodni – amennyire azt a cselekmény megköveteli.

Összegzés: A fekete kolostor nem egy hibátlan regény, de még a stilisztikai bukkanók és a kissé lapos karakterábrázolás mellett is egy izgalmas, pörgős, fordulatos sztorit kapunk. A western és a thriller bár nem vegyül mesterien, a két műfaj mágis éppen eléggé válaszolgat egymásnak ahhoz, hogy a narratíva kellően változatos legyen. Anglicizmussal élve, amolyan rough around the edges regény Ferenc K. Zoltán műve, amin élvezet végigszáguldani, még ha néhol meg is ütközünk. Minden hibája ellenére, a regény ékes példája annak, hogy igenis, merjünk nyitni a kiskiadós, feltörekvő szerzők művei felé, mert lehet, hogy csiszolatlan gyémántra lelünk.

Értékelés: 7/10

Chucklit

A recenziós példányt magától a szerzőtől kaptuk, akinek ezúton is köszönjük! A fekete kolostor megrendelhető a Morningstar Publishing webáruházában.

Be the first to comment on "Hasfelmetsző western-thriller – Ferenc K. Zoltán: A fekete kolostor"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.