Azilum #29

A Magyar H. P. Lovecraft Portál vadhajtásaként 2016-ban induló, nyomtatott lovecraftiánus magazin 29. számának központi témájául a weird irodalmat választotta. Így tehát a Lovecraft iránt rajongó közönség most közel százhatvan oldalon keresztül olvashat nemzetközi szerzők tollából származó novellákat először itt magyar nyelven.

A weird zsánerről szóló rövid bevezetést követően egy tizenhárom oldalas esettanulmányban a nemzetköziség irányelvére törekedve próbáltak meg Lovecraft munkássága mellett minél több elbeszélést és novellát bemutatni, amelyek releváns helyet foglalnak el az említett műfaj alakulásában. Az 1910-es évektől egészen kortárs irodalmi művekig bezárólag kapunk tömör összefoglalást olyan meghatározó szerzők írásainak rövid bemutatásával és/vagy elemzésével, mint Richard Matheson, Clark Ashton Smith, Robert W. Chambers, Thomas Ligotti, Murakami Haruki, vagy éppen William S. Burroughs.

A kiadvány nagyobbik részét elfoglaló Scriptorium részben ezúttal tizenhét komplett írást – főleg novellákat, azonban néhány vers is akad – olvashatunk, mindegyiket először itt és most magyar nyelven, köszönhetően az Azilum fordító-törzsgárdájának. Külön büszkén lehetünk, ugyanis CineGore kollégánk, Szabó Zoltán „Zoo_Lee” ebben a számban például két művet (Margaret Irwin: A könyv, illetve Jean Ray: Az utolsó vendég) ültetett át.

A természetfeletti zsánerű írások témája elég változatos. A valóság falait áttörő bizarr vagy éppen szürreálisnak mondható események, elképesztő átalakulások, legendás elveszett tárgyak, halhatatlannak tűnő entitások, és túlvilágról visszatérő lények mind-mind megtalálhatóak bennük. Ha kedvencet kellene választani, akkor talán az olasz Luigi Ugolini A növényember című nem túl hosszú novelláját mondanám. Hamar kitalálható, hogy a sztorit narráló főszereplőnk egy furcsa biológiai transzformációnak esik áldozatául, ámde ez a tény semmit nem von le értékéből. A másik írás, ami egyebek mellett szintén igencsak megragadott, az Carl Jacobi Sötét kinyilatkoztatása volt. A (szokásos módon) tragikusan végződő, ám sejtelmes elbeszélés egy régiségüzletben felfedezett rejtélyes kötetről szól.

A Traktátum rovatban A csillagász Poe és egy fizikai paradoxon, valamint Mennyire rosszak a Lovecraft által „kipofozott” történetek című tanulmányokat olvashatjuk; mindkettő a magazin főszerkesztőjének, Somogyi Gábornak keze munkáját dicséri. Végezetül pedig a Laterna Magica szekcióban az 1993-ban nem túl combos költségvetésből összehozott Necronomicon című, Lovecraft munkássága által ihletett (nem kifejezetten jól sikerült) B-filmet járja körül, melyben három rövidebb történetet osztanak meg velünk.

Akinek pedig ennyi nem volt elég a weird műfajából, jó hírrel szolgálhatok, ugyanis az Azilum 2025. februárjában megjelenő legfrissebb száma (#30) ugyancsak ezt a koncepciót folytatja, ám ezúttal az amerikai vonalat bontják ki részletesebben.

Az Azilum #29 megrendelhető: ITT

További info: http://www.azilum.net

 

eyescream

 

 

Be the first to comment on "Azilum #29"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.