Régen töltött el olyan lelkesedéssel videojáték-adaptáció híre, mint amikor kiderült, hogy az Until Dawn-t megfilmesítik. Bár a játék jó ismerőjeként sejthettem, hogy egy alapvetően jumpscare-ekre építő tinihorror vár ránk, úgy éreztem, hogy a sztori épp kellően magával ragadó ahhoz, hogy remek film kerekedjen majd belőle.

Izgatottságomat csak fokozta, hogy bár kerültem a híreket és a trailerek megtekintését, az még hozzám is eljutott, hogy az annak idején a videojátékban is közreműködő Peter Stormare is szerepet vállalt a készülő moziban. … és sajnos ezzel igen korán el is jutottam arra a pontra, ahol elfogytak a film méltatható pontjai.

Az Until Dawn játék cselekménye bár elég szerteágazó és már-már bonyolultnak mondható volt, azért nem gondolom, hogy nehézséget kellett volna okoznia a filmre adaptálása. Azonban a készítők célja egyértelműen nem ez volt: teljesen kiforgatták a történetet, annak csupán egy-egy momentumát átemelve, ezzel létrehozva egy felszínességében is teljesen káoszba fulladó sztorit. A játék varázsa amellett, hogy a játékos döntései által befolyásolhatta a szereplők sorsát, éppen abban a nagyfokú titokzatosságban rejlett, amit a helyszín, és az ott megtörtént rémségek nyújtottak háttér gyanánt. A wendigo, mint folklórelem remekül működött, magyarázatot kapott, és értelme volt, ahogyan minden szereplő is rendelkezett megfelelő motivációval. A filmben mindennek nyoma sincs: teljesen random, ijesztőnek vélt dolgokat halmoztak fel jelenetről jelenetre, és hogy teljesen őszinte legyek, már a film első fél órája is roppant fárasztó volt.

Az eredeti verzióban a helyszínnek jelentősége volt, és a történet is – bár nem tört filozófiai magasságokba, és igazából egy tök egyszerű, sematikus sztori volt – remekül volt felépítve. Ehelyett a filmben kapunk egy anomáliákkal teli kis völgyet, ami folyamatosan változik, főhőseink pedig nem képesek elhagyni azt. Éjszakáról éjszakára, valamilyen paranormális időhurokba ragadva, mintha az Idétlen időkig horrorparódiáját néznénk, meg kell küzdeniük a rájuk törő borzalmakkal, mígnem nagyjából a film közepén megtudják: csak túl kell élniük hajnalig ahhoz, hogy megszabadulhassanak.

A film második felében tehát már sokkal tudatosabban állnak hozzá a feladathoz, és ez a rész éppen eleget tett ahhoz, hogy a szereplők ne váljanak totálisan érdektelenné. Tetszett, hogy megpróbáltak gondolkodni, és megoldásokat keresni, még ha csúfosan el is buknak benne. Az Until Dawn szereplői azonban még így is ismeretlen, üres héjak maradnak csupán a néző számára, még a főszereplőről sem tudunk meg semmit azon kívül, hogy szereti a nővérét, ezért meg akarja keresni. Jellemfejlődést itt ne is keressünk, hiszen jellemeket sem ismerünk meg. Igyekeztek azonban magyarázatot adni a völgy sajátos atmoszférájára, és az itt tanyát vert szörnyetegekre… ami ismét csak egy dicséretes próbálkozásnak tűnt, és bent tartott a moziban, azonban a film ebben is alulteljesít. A befejezés csalódást keltő, igazából semmit nem magyaráztak meg, és az egésznek semmi értelme nem volt.

De oké, tekintsünk az Until Dawn-ra tinislasherként… ebben az esetben máris nem tűnnek olyan súlyosnak az elkövetett hibák, nemde? Végül is a halálnemek egészen kreatívak és kellően véresek is. Azonban a maszkok rémesen bénák, egyáltalán nem néznek ki jól, és a CGI is éppen elég gyenge ahhoz, hogy kizökkentsen a moziélményből, és felszisszenjek tőle. Minden létező, ostoba horrorklisét elkövetnek, amikre ezen a ponton már tényleg csak a szemem forgattam. Sajnálom, de ilyen szemmel nézve is elhasalt ez a film. Nem volt benne semmilyen kiugró ötlet, vagy akár csak egy emlékezetes jelenet, ami nyújtott volna valami pluszt.

Hosszasan keresem, hogy írhassak valami pozitívumot is: az ilyesfajta filmekben megszokott gyenge színészi játékot ezúttal nem regisztráltam, tehát elviszik a hátukon a filmet a színészek. Peter Stormare azért nem vitte túlzásba a dolgot, tőle sokkal többet vártam. Az egyetlen dolog, ami tényleg megmentette számomra a filmet a teljes kudarctól az az, hogy a játékra utaló easter eggek kellemesen voltak elhelyezve a filmben, és mindig mosolyt csaltak az arcomra egy pár másodperc erejéig.

Talán nem haragudnék rá ennyire, ha nem videojáték-adaptációként próbálják meg eladni nekem, és megannyi társamnak, akik szerették ezt a játékot. Az Until Dawn már-már játékipari fogalom lett, hiszen a megvalósított pillangóhatás-rendszerrel, a cselekmény szerint jövőbeni lehetséges eseményeket előre jelző totemek megalkotásával rengeteg maradandónak bizonyult újítást hoztak be a Supermassive Games fejlesztői a hasonló interaktív drámák világába. Végeredményben ennek a filmnek vajmi köze sincs hozzá, és az a benyomásom, hogy csupán marketingcélok vezérelték a készítőket, amikor ezt a címet választották kétes minőségű alkotásuknak. Érthetetlen.

Kinek ajánljuk: Ha még sosem hallottál az Until Dawn című játékról, és szereted a klisés, történet nélküli, ostoba tinihorrorokat, lehet, hogy közepesen szórakoztatónak fogod találni. Ha ezekből bármelyik nem igaz rád, inkább engedd el a lehetőséget.

Értékelés: 2/10

Blissenobiarella