Nobody Sleeps in the Woods Tonight ((W lesie dzis nie zasnie nikt)) (2020) (Éber erdő)
Ha nincs az N-betűvel kezdődő streaming szolgáltató, akkor több mint valószínű, hogy csendben elmegyek ezen lengyel slasher mellett, sőt szerintem nem csak én, hanem Ti is, Kedves Olvasók, méghozzá elég sokan. Borzasztóan semmitmondó plakátja miatt sem biztos, hogy megnéztem volna ezt a táborozó tinédzserekkel operáló, sajátos lengyel Wrong Turn átiratot – legyen elég annyi, hogy Netflix szócska nálam átbillentette a mérleget a produkció csekkolásának javára. (more…)
Ebben harmincperces kis rajongói filmben a Péntek 13 széria tradicionálisnak nevezhető slasher-hangulatát próbálják meg visszaadni az amatőr filmkészítők. Egy csapat fiatal a Halloway Haven nevű településre utazik, ahol a tó mellett fekvő hétvégi házban haverjuk már várja őket. Illetve csak várná, merthogy valaki addigra csúnyán elintézte. És miközben hőseink ilyen vagy olyan élvezetes tevékenységekkel próbálják meg magukat elfoglalni, létszámuk percről-percre csökken… 
Legutóbb pont februárban írtam egy Péntek 13 vadhajtásról, mégpedig a franchise 
A slasher alműfaja a’80-as években élte igazi aranykorát, de még abban az évtizedben elérte a hanyatlás sanyarú sorsa. A tömegtermelés okozta minőség-zuhanás és a kínos kreativitás-hiány ellenére az éles vágóeszközökkel rohangáló, (zömében) maszkos gyilkológépek megmaradtak a horror egyik legkedveltebb zászlóshajójának. Mivel sokan a mai napig ezzel azonosítják be hőn szeretett műfajunkat, így elég komoly teher nyomja a szubzsáner képzeletbeli vállait.
Kevés olyan meghatározó, mély filmes élményben volt részünk trashfilmes pályafutásunk során, mint a David Sterling filmprodukciós Zs-kategóriás elmesorvasztó vállalatának fényköve, a Camp Blood. A CB képes volt egy igen vonzó alapötletet (slasher film gyilkos bohóccal) olyan konzisztensen borzasztó minőséggel és követhetetlen, önellentmondó cselekménylánccal végigvinni, hogy a filmipar bármely más berkében kisebb csodának számított volna akár három-négy rész születése anélkül, hogy kritikusok és a képsorok felkavaró tartalmától az elmebaj és a vérszomj határáig hergelt szerencsétlen nézők rá ne gyújtsák a készítőkre az épületet, majd semmisítsenek meg mindent, ami esetleg túlélné a tisztítótűz lángjait. 
A 
Ausztrália nem feltétlenül egy slasher-gyártó nagyhatalom, holott a 
Jason Vorhees egyike a horror műfaj egyik legikonikusabb figuráinak. A Péntek 13. széria (vagy inkább nevezzük franchise-nak?) második részében (akkor még zsákkal a fején) feltűnt, könyörtelen sorozatgyilkos filmről-filmre betonozódott be a félelemkeltő zsáner halhatatlanjai közé. 1980 óta hivatalosan tizenegy produkcióban tette tiszteletét – legutóbb például a 2009-ben készült 
A Náci Zombik 
A nyolcvanas évek nosztalgiavonata a kezdeti népszerűség és a régi stíluselemek sikeres, kreatív újrahasznosítása után lassan önmaga kliséjébe kezd átfordulni, kötelező trendkövetéssé, amellyel bármikor sikeresen újramelegíthető vagy ötletesebbként feltüntethető egy amúgy bármiféle kreativitást nélkülöző, kifulladt koncepció is. Nem sok hasonlóan szomorú példát láthattunk erre mostanában az AHS 1984 című, legújabb évadanál, amely bár közel sem lett rossz, már kínosan és látványosan kifogyott a kezdeti lendületből.