A régi jó horrorokból mára nem maradt semmi! – sóhajt fel boomer énünk egy-egy pocsékul sikerült darab kapcsán. Hogy ezek a régi, veterán alkotások még ma is megállják-e a helyüket, az nagy kérdés, de most ennyire messze mégsem kalandozunk el. Afiaf kollégával valamelyik nap éppen azon tanakodtunk, hogy vajon mi a helyzet egy olyan horrorral, amely fiatal felnőtt énünk számára meghatározó és igazán rémisztő volt. Nem telt el sok idő, de 13 év azért lehet, hogy megcsorbította már a Sinister fényét is. Lássuk!

Fontos leszögezni, nemigen szeretem a tisztán jump scare-ekre építő horrorokat, ezeket nálam nem lehet komolyan venni. Emlékezetem szerint bár a Sinister érdekes volt, nagyon erős volt a jump scare-faktor, ami érthető módon moziban képes volt nagyot ütni, a televízió előtt megvolt a veszélye, hogy kevésbé lesz hatásos.

Most, második megnézés után a véleményem nem változott és szerintem ez a legnagyobb dicséret, amit egy 2012-es horror kaphat. Már maga a film kezdete is rendkívül erős, hiszen régi Super 8-minőségben nézhetjük végig, ahogy egy családot felakasztanak egy fára. Intenzív kezdés, amely igen naturális módon adja meg az alaphangot, hogy aztán rögtön egy ismerős arc, Ethan Hawke köszöntsön minket. A történet innentől nagyjából a sablont viszi magával, egy család beköltözik a vidéki házba, ahol aztán elkezdődnek a furcsaságok.

Nagyon sokszor láttuk ezt, a 2010-es években extrém módon zenitjét élte ezt a zsáner, így van összehasonlítási alapunk is, és jó oka van annak, hogy a Sinister ezek közül elért egy sokkal magasabb szintre.

Miben rejlik a Sinister ereje?

Nem kell nagy válaszokra gondolni itt, ugyanis Ethan Hawke fantasztikus játéka mellett leginkább a régi felvételek ereje az, ami előreviszi a Sinistert. A krimiíró főhősünk a film legelejétől erre hegyez ki mindent, így mi is vele nyomozhatjuk végig a bizarr sztori hátterét. Lényegében keveredik egy klasszikus szellemházas film a found footage-műfaj elemeivel. Kiváló zenei aláfestések is kísérik az egyes felvételeket, folyamatos félelemben tartva minket. Lényegében kevés nyugodt percünk van a film alatt.

A siker pedig nem csak a kritikusok szerint volt egyértelmű, de anyagilag is kamatostul megtérült. A költségvetés körülbelül 30-szorosát hozta vissza a kasszáknál, amely egyet jelentett a folytatás érkezésével is. A Sinister 2 azonban egy felesleges és kínos folytatása lett az első résznek, amely szinte semmit sem hagyott az első film sikeréből.

Tényleg ez a valaha készült legfélelmetesebb horror?

A horrorrajongók táborában néhány hónapja nagyot ment egy cikk, mely szerint egy amerikai kutatás alapján a Sinister lett minden idők legfélelmetesebb horrorja. A listára olyan művek fértek még fel, mint a Démonok között, a Valami követ, az Örökség, a Babadook vagy a Barlang, ami azért mutatja, hogy a merítés alapja elsősorban az elmúlt 20 év mainstream horrorjainak listája volt.

És akkor talán ennél a résznél érdemes kitérni azora a bizonyos jump scare-ekre. A Sinister legnagyobb hibája ugyanis talán az, hogy nem hitt kellőképpen magában és abban, hogy képes az atmoszférával igazán ütős horrort teremteni. Így megfűszerezték a készítők ezt néhány jump scare-rel, amelyek nyilván egy mozis horror elkerülhetetlen elemei, de én őszintén sajnáltam az ilyen nagy számú jelenlétüket.

Összeséségben én ki merem jelenteni, hogy még 2025-ben is a Sinister az egyik legfélelmetesebb horror, amelyet valaha láttam. Nem rendelkezik egyedi történettel, korántsem klisémentes, tobzódik az unalmas ijesztegetésektől, de mindezek mellett is egészen szenzációs hangulatot ér el, 110 perc tömény izgalommal és kényelmetlenséggel fűszerezve.

Értékelés: 8/10

Varin