1408 (2007)
Egyszer belekezdtem a Cujoba, mármint a könyvbe. Valami 50 oldalig jutottam. Ott tettem le, amikor két falat hamburger között valaki visszaemlékezik pár évvel korábbra, mi is történt, és ezt oldalakon…
Egyszer belekezdtem a Cujoba, mármint a könyvbe. Valami 50 oldalig jutottam. Ott tettem le, amikor két falat hamburger között valaki visszaemlékezik pár évvel korábbra, mi is történt, és ezt oldalakon…
Bevallom, valamiféle igen erős perverz vonzalom van bennem a délen játszódó filmek iránt, ahol alig férnek el a képernyőn a suttyó paraszt redneck-ek. Megható, amikor a cimborák vannak a középpontban!…
Érdekes, hogy míg sokan a Resident Evil-ben reménykedtünk hosszú hónapokon keresztül (ami mellesleg csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket), addig jött egy másik “zombifilm” egy olyan rendezőtől, akitől…
Danny Boyle nem sokkal azután, hogy elkészítette filmjét a földi paradicsomról, ahol azért mégis rothadt valami (A Part), kicsit kiábrándulva filmje bukása miatt relatíve minimális költségvetésből leforgatta a totális pokol…
Sasquatch, jeti, bigfoot, sokféle elnevezés született az állítólag Észak-Amerikában (Mások szerint a Himalája erdeiben) élő hatalmas majomszerű élőlényre. A kreatúrát ezidáig senkinek sem sikerült lefilmeznie vagy lefotóznia, azonban számos filmkészítő…
A perverz filmiparos, vagy sokoldalú művész – nem is tudom melyik a leginkább megfelelő jelző -, Joe D’Amato 1980-ban megcsinálta az Anthropophagous című legendás(an durva) horrorját, ami az elmúlt 20…
Brian De Palma 1976-os Carrie című kult-moziját gondolom minden horror-rajongó ismeri. A film hatalmas siker volt, és máig az egyik legjobb Stephen King adaptáció (mondjuk amennyi sok szar regény-megfilmesítés készült…
A múltkor terveztem egy cikket az Üvöltésről, de mivel azt egyik kollégám lenyúlta előlem, így maradt az Amerikai farkasember Londonban. Nem mintha nem lenne még más farkasemberes film, de ez…
Az 1981-es Antropophagus Joe D’Amato (R.I.P.) talán legjobb, de mindenképpen leghíresebb horror/exploitation filmje. A film végsősoron slasher, némi kannibál beütéssel, és persze mindennemű logikát nélkülöz (pont ezért hihetetlenül szórakoztató). Ez…
Andreas Schnaas német amatőrfilmes neve a hírhedt Violent Shit trilógiával vált ismertté. A Violent Shit filmek címűkhöz abszolút hűek maradtak: hihetetlenül erőszakosak voltak, és nagyon szarok. Míg az első és…
You must be logged in to post a comment.