Castle Freak (2020)
Tudvalevő, hogy 1995-ben már készült egy film Lovecraft A kívülálló című novellájának szabadon kezelt változatából, amelyet Stuart Gordon (Re-Animator, From Beyond, Dagon) rendezett, a főszerepben pedig a cseppet sem ismeretlen Jeffrey Combs-t (Re–Animator–trilógia, Necronomicon) láthattuk, aki családjával egy megörökölt olasz kastélyba költözik, csakhogy a pincében egy furcsa lény is lakozik. Lássuk, hogyan is sikerült huszonöt évvel később a speciális effektekre szakosodott Tate Steinsiek első nagyobb rendezése. (more…)
A film helyszínélül szolgáló Walesben, Port Talbot megyében található viktoriánus korabeli Margam Castle bizony nem csak kitaláció: a valóságban is létezik, sőt mi több frekventált kísértetjárásainak hála első számú turistacsalogató; ezenkívül pedig már néhány szellemvadászos dokumentumsorozatban szerepelt. Idén végre aztán egy másfél órás produkció keretében a rémfilm-kedvelő nézőközönség is részesei lehet az épület falai között észlelt paranormális jelenségeknek… 
Az idők folyamán sajnos kevés emlékezetesen szórakoztató Frankenstein-feldolgozást láthattunk; legtöbbjük inkább középszerű(en unalmas) vagy szimplán csak gyenge és béna. Most bemutatásra kerülő olasz filmünk egyértelműen ez utóbbi kategóriába tartozik. Magyarázata pedig abban a tényben keresendő, hogy nem sok olyan az említett szereplővel foglalkozó produkció látott napvilágot, amelyben Frankenstein karakterén kívül gonosz perverz törpék és bekattant ősemberek is megjelennek – mindezt egy aránylag olcsó, ámde szórakoztató trash-köntösbe burkolva. 
Remake-ek, remake-ek, remake-ek. Idén februárban egy egész hetet szenteltünk ennek a nemcsak a horror berkein belül burjánzó hóbortnak. Az akkor felsoroltak között volt jó néhány, amelynek létrejöttét a márkanévből való némi további pénz kiszivattyúzásán kívül semmi sem indokolta és persze néhány olyan is, aminél a vérfrissítés bizony jót tett a sok éves, egy egészen más kor standardjai szerint készült filmnek. Egy film felújítása, újragondolása természetesen nem eleve ördögtől való ötlet, különösen ha egy klasszikus történettel egy új korosztályt céloznak meg az alkotók, akik az eredeti, sok esetben évtizedekkel korábban készült film elé már nem hajlandóak leülni. Hasonló volt a helyzet Francis Ford Coppola 1963-ban készült Dementia 13 című kis költségvetésű horrorjával is, melyet Richard LeMay rendező igyekezett továbbörökíteni az utókor számára 2017-es újragondolásával. Ha azt mondjuk azonban, hogy Coppola eredetije is igencsak vegyes fogadtatásban részesült a maga idejében, LeMay újrázásánál már nem élhetünk az eufemizmus ezen frázisával, ha értékelni akarjuk.
Tudjátok, van ez az RTL Klubos páros celeb-műsor, amelynek plakátja mintha csak ezt a tavalyi filmposztert vette volna pofátlanul kölcsön. Persze kicsi a valószínűsége, hogy tényleg lenyúlta, hiszen a kereskedelmi csatornán folyó agymosáshoz szokott nézőket csalogató műsorban nincsenek ódon kastélyba beköltöző partiképes fiatalok, akik esetleg trófeaként végezhetik egy ismeretlen, ámde a taxidermia bonyolult folyamatában jártas gyilkosnak köszönhetően. Ennél pedig bőven akadnak. 
Viharbanszületett Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andalok és a Rhoyniak királynője és a birodalom védelmezője, sárkányok anyja, azaz Emilia Clarke több hasonszőrű színésztársához hasonlóan bőszen készülődik a Game of Thrones utáni világra. A rendhagyó fantasy-sorozat valószínűleg még az alkotókat is meglepő népszerűsége természetszerűleg magával vonta a fő karaktereket játszó színészek köré szerveződő méretes rajongótáborokat. Nincs ez másként Emilia Clarke esetében sem – hogy jogosan vagy jogtalanul, ez ízlés kérdése -, és mint karrierjét tudatosan építő színésznőnek, már-már kötelessége, hogy tehetségét máshol is kamatoztassa. Helyesebben szólva igyekezzen elkerülni a népszerű sorozatokban ismertté váló színészeket sújtó átkot, nevezetesen, hogy képtelenek kitörni a népszerűséget meghozó karakter skatulyájából. A Voice from the Stone egy gótikus hangulatú, horror elemekkel operáló, kísértet-sztoriba oltott drámát ígért, tehát látszólag minden adottnak látszott ahhoz, hogy a Sárkánykirálynőből Emilia Clarke váljék. 
