A sorozatgyilkosokkal kapcsolatban mindig az az egyik legizgalmasabb és legzavaróbb kérdés, hogy miben különböznek a normális emberektől, és méginkább: miért. Sokszor hajlamosak vagyunk az életük egy-egy mozzanatát kiemelni, és azt okolni mindenért, például gyermekként átélt traumát, mint Chikatilonál, vagy egy mérgező érzelmi kapcsolatot (általában az anyával), mint Amin Meiwes vagy akár Ed Gein esetében. Jeffrey Dahmer esetében azonban az az ijesztő (már azon túl, hogy tizenhét fiatal férfit ölt meg és fogyasztott el), hogy nem lehet kijelölni egy pillanatot. Sok sorozatgyilkosnál eljátszhatunk a gondlattal, hogy mi lett volna, ha jobban foglalkoznak vele a szülei, nem éli át a háború borzalmait, nem szenved fejsérülést (Richard Ramireznél ezt szokták felhozni) — Dahmer életútját olvasva azonban olyan érzésünk támadhat, hogy ő így született. Az pedig vérfagyasztó lehetőség, hogy amúgy (viszonylag) egészséges háttérből érkező emberek is sorozatgyilkossá válhatnak, hogy a nevelés és a környezet nem feltétlenül van hatással a későbbi tetteikre, hogy nem tudunk beavatkozni, nem tudjuk megváltoztatni őket.
(more…)