Wells munkásságát nem éppen a horrorral szokás azonosítani. Neve leginkább úgy maradt fenn az utókornak, mint az időutazás koncepciójának egyik előfutára és népszerűsítője (Az időgép), a tudományok árnyoldalát bemutató és abból…
A Serial Chillers rovat bár az utóbbi évben már ritkábban jelent meg, mint a kezdetekkor, még korántsem fogyott ki az alapanyagul szolgáló rémtettekből. Ezúttal ismét egy hírhedt gyilkost veszünk górcső…
Kedvenc N-betűs streaming szolgáltatónknak hála ismét egy újabb, intelligens módon szórakoztató dél-koreai sorozatot tekinthetünk meg otthonunkban. A produkció eredetileg 2017 és 2020 között webtoonként, vagyis online platformon sugárzott animációs képregény-szériaként…
A 21. században a horror műfaja többször bebizonyította, hogy továbbra is remekül rezonál az aktuális társadalmi problémákra. A mesterfokra emelt önreflexió egy nagy adag rettegéssel megspékelve továbbra is hatásos koktél,…
A kanadai irodalom újra és újra elmesélt története az, amelyre Dan Simmons világhírűvé vált bestsellere, és az abból készült 2018-as sorozat ismét ráirányította az egész világ figyelmét. Cikkünkben a Terror…
Josh Malerman a zeneszerzőből lett író váratlanul és nagy sikerrel robbant be az irodalom világába. Első regénye a Madarak a dobozban komoly elismeréseket ért el nemcsak az olvasók körében, de…
Míg az első kötet az 1920 és 1960 közötti évekre koncentrált, a másodikban már az 1960 és 1980 között készült lovecraft-i iszonyattal foglalkozó műveket olvashatunk, az Azilum magazin különszámaként megjelent…
Bár már bőven akadtak előfutárok a Shock Waves (1977) vagy a Zombie Lake (1981) képében, igazából 2009 volt az az év, amikor a náci zombik a Dead Snow-nak köszönhetően egyszerre…
Fanatikus horror-rajongóként mindig mosolyt csal az arcomra, ha valamelyik ismert énekes vagy zenész tűnik fel egy-egy ilyen zsánerű produkcióban. Azt legtöbbször csak sejteni lehet, hogy csupán csak “véletlenül” keveredett oda…
Az elmúlt esztendő sok mindennek nevezhető, de átlagosnak semmiképpen sem. Az életünk minden területére hatalmas bélyeget nyomó járvány természetesen a filmipart is erősen érintette, 2020 alapjaiban változtatta meg a következő…
Az év utolsó napjaiban végre egy olyan horror-antológiára sikerült bukkannom, amelyre már régóta vágytam – átlag felett szórakoztató és majdhogynem hibátlan gyűjteménye ez a különféle műfajú (szörnyes horror, egyetemi szatíra,…
2020 gyatra év volt nagyon sokunk számára, és a pandémia hatással volt a filmiparra is – bemutatók maradtak el, forgatások álltak le a világjárvány miatt, így bizonyosan több évbe fog…
We have arrived to the final part of our nearly two-hour interview with Dr. Uwe Boll (you can read the previous two sections here and here), and at the same…
Our nearly two-hour interview with Dr. Uwe Boll has been broken down into three parts due to its length, at the end of which you can also expect a very…
Uwe Boll is back! CineGore interviewed one of the most original, most divisive directors. Our editors Zoo_Lee and Fixxerx had a two-hour informal conversation with Dr. Boll – thanks again…
A Serial Chillers rovat bár az utóbbi évben már ritkábban jelent meg, mint a kezdetekkor, még korántsem fogyott ki az alapanyagul szolgáló rémtettekből. Ezúttal ismét egy hírhedt gyilkost veszünk górcső alá, egyet a leghírhedtebbek közül: III. Edmund Emil Kempert.
A Serial Chillers számos alkalommal mutatott már be sorozatgyilkosokat a brit kriminológia történetéből. Mai alanyunk, John Christie egyike azoknak a legendássá vált alakoknak, akiknek ügye számos borzalmas részletüknek, és a felderítés hiányosságainak köszönhetően máig London legsötétebb emlékei. A Rillington Place 10 alatt történt gyilkosságok hatással voltak az Egyesült Királyság törvénykezésére is – miután egy, az ügyben feltételezhetően ártatlan áldozatot is kivégeztek -, vitathatatlan szerepet játszottak a halálbüntetés 1965-ben történt eltörlésében.
A Serial Chillers e hónapban Dennis Nilsen brit sorozatgyilkos „munkásságát” dolgozza fel. A rovatban láthattunk két filmet, a Cold Light of Day-t és a húsz évvel későbbi Tony-t, melyek tettein alapultak, kétes minőségben. Fenntartom véleményem, hogy Dennis Nilsen életéből érdemes volna minőségi, akár hollywoodi produkciót is összehozni, (például mint a My Friend Dahmer), de elismerem, hogy a hajlandóságon túl talán Nilsen szűkszavúsága is akadályt állít ez elé – hiszen a gyilkosságok indítékára mindmáig csak spekulációk vannak.
A sorozatgyilkosokkal kapcsolatban mindig az az egyik legizgalmasabb és legzavaróbb kérdés, hogy miben különböznek a normális emberektől, és méginkább: miért. Sokszor hajlamosak vagyunk az életük egy-egy mozzanatát kiemelni, és azt okolni mindenért, például gyermekként átélt traumát, mint Chikatilonál, vagy egy mérgező érzelmi kapcsolatot (általában az anyával), mint Amin Meiwes vagy akár Ed Gein esetében. Jeffrey Dahmer esetében azonban az az ijesztő (már azon túl, hogy tizenhét fiatal férfit ölt meg és fogyasztott el), hogy nem lehet kijelölni egy pillanatot. Sok sorozatgyilkosnál eljátszhatunk a gondlattal, hogy mi lett volna, ha jobban foglalkoznak vele a szülei, nem éli át a háború borzalmait, nem szenved fejsérülést (Richard Ramireznél ezt szokták felhozni) — Dahmer életútját olvasva azonban olyan érzésünk támadhat, hogy ő így született. Az pedig vérfagyasztó lehetőség, hogy amúgy (viszonylag) egészséges háttérből érkező emberek is sorozatgyilkossá válhatnak, hogy a nevelés és a környezet nem feltétlenül van hatással a későbbi tetteikre, hogy nem tudunk beavatkozni, nem tudjuk megváltoztatni őket.
Bár sokan szeretik annak hívni, John és Mark Polonia e korai próbálkozása szerintem egyáltalán nem kult-film, legalábbis abban az értelemben, hogy mindenképpen meg kellene nézni. Viszont e komolynak egyáltalán nem nevezhető, alig hetven perces produkció annyira amatőr, bugyuta és gagyi, mindamellett persze beteg és véres, hogy akár a Violent Shit amcsi tesójának is hívhatnánk. Szóval imádnivalóan elcseszett egy trash-móka! (more…)
Már az elején szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy ez egy dán rendező művészhorrorja; aki nincs hozzászokva az ilyen filmek elvontságához, kaotikus történetvezetéséhez és metaforikus képi világához, az unalmasnak, esetleg egyenesen taszítónak fogja találni, ezért nem ajánlanám jó szívvel mindenkinek. Viszont azt is szeretném leszögezni, hogy a Neon démon szerintem műfajában idén a legjobb film; emberemlékezet óta nem jöttem ki remegve moziteremből.
Nézzük, mire számíthatsz, ha mégis beülsz megnézni. (more…)
A konteós filmötletek az emberi elme egyik zsigeri részét veszik célul és már azzal épp elég beszélgetést képesek generálni, ha egy felszínes, de törődéssel megírt szkript mellé felsorakozik néhány említésre méltó alakítás és valamiféle mondanivaló a zárójelenetig betalál. Shane Mather rendező és John Shand író művénél – egyrészt, mert indie vállalkozás, másrészt nagyon zsebpénzből készült – rettentően szerettem volna film mögé állni, de a készítők erre esélyt sem hagytak. Beletört a bicskájuk, de nagyon. Bár, mint mindennek, ennek is oka van.
“A világunkból kilenc kapu nyílik a Pokolra. Ebből a hatodik pont az Eveningside temetőben található” – ugye milyen komor felütéssel kezdődik a Holtak hajnala pornós változata? Persze azért nem kell mindjárt lefosni a bokánkat, hiszen ez az olcsó (nagyjából ruhák és egyéb kellékek nélküli) felnőtt-adaptáció többnyire az élőhalottak által röhejesen előadott csoportos erőszak, a nekrofília és a kannibalizmus jegyében telik el.
A tizenkettedik történet Clive Barker novellájából készült, ami egy antológiában jelent meg. Eredetileg George A. Romero lett volna a rendező, de időhiány miatt (legalábbis a hivatalos verzió szerint) lemondott róla, pedig igazán testhezálló lett volna neki ez az élőhalottas, kissé erotikus téma. Az előzményekről ennyit, lássuk a mesét!
Mai filmes barangolásunk során látogassunk el egy átlagos spanyol boncterembe. Ha érdekel a testek halál utáni sorsa és kedveled a nekrofíliát bemutató alkotásokat (ne adj isten nekrofil vagy), olvass tovább. Ha nem, akkor gyere vissza inkább holnap. Ugyanis ez nem egy rutinszerű munkanap lesz a patológián…
(more…)