2021 Top 10 horror – Szerkesztőségi toplista

Tavalyi toplistánk összeírásakor megemlékeztünk róla, hogy a 2020-as év mennyi nehézséget hozott mindannyiunk, és így a filmipar számára is. Az idei termésre visszatekintve láthatjuk, hogy valamelyest mintha javult volna a helyzet – számos fim közül válogathattunk, ha borzongásra vágytunk. 

Mint látni fogjátok, szerkesztőségünk szavazatai szerint a toplista első helyeit elsősorban a “mainstream” filmek nyerték el az idén, aminek egyszerű oka van: ezeket látták közülünk a legtöbben, így több szavazat érkezett rájuk. Megnyugtatásul: kevésbé hype-olt, európai filmek is tiszteletüket teszik a listán, így az idei helyezettek igazán érdekes összetételűvé tették 2021-es top 10 horror listánkat.

A megszokott módon a filmes toplista mellett további ajánlásokat is olvashattok azokról a filmekről, és sorozatokról melyek szerkesztőségünk véleménye szerint figyelemreméltó alkotások – ha listánkon nem is szereztek helyezést -, illetve szót ejtünk az idei legnagyobb csalódásokról is.

10. Willy’s Wonderland (2021) (Willy mesevilága)

Kétféle ember van: egy, aki ha meghallja, hogy Nicolas Cage egy újabb trashfilmmel jön, arcizma sem rándul és vagyunk mi, akik arcunkon sátáni mosollyal dörzsöljük össze tenyerünket, hogy “ez az!”. A Willy’s Wonderland igazi bűnös élvezet, amiről mindent elárul, hogy Cage mester alakítása teszi egyáltalán elviselhetővé (melynek során az egész filmben meg sem szólal) és értékelhető darabbá. Szürrealitásán csak kínunkban nevetünk, és megajándékozzuk a toplista utolsó helyével.

9. Come True (2020)

Anthony Scott Burns több középszerű horrorfilmben (Holidays, A csodagyerek, A magas fűben) való közreműködését követően most valami olyat tett le elénk, ami az idei év egyik legeredetibb horrorfilmes koncepcióját eredményezi. A végeredmény ugyan nem való mindenkinek, és a kivitelezés is felvethet kérdéseket, de a Come True egyértelműen a 2021-es legjobbak között foglal helyet.

8. Saint Maud (2019)

A 2019-ben már különböző fesztiválokon debütált és 2021-re a nagyközönséghez világszerte is eljutott Saint Maud a drámai vonalat erősíti toplistánkon. A traumatizált és fanatikusan vallásos fiatal nővér története erősen pszichológiai, filozófiai és spirituális hangvételű, egy csipetnyi, ám igen hatásos horrorral fűszerezve.

7. Censor (2021)

Az idei év egyébként nem túl erős horrormezőnyének nagy felfedezettje Prano Bailey-Bond elsőfilmes rendező, akinek Censor című bemutatkozása rögtön több díjat is bezsebelt. A film önmagában is bizonyítja, hogy olyan művészt köszönhetünk személyében, akire érdemes lesz odafigyelnie a jövőben is a horrorközönségnek. A záró képsorok cinizmusa, mellyel az idealizált világ hátterében meghúzódó poklot sejtetik, akar Lynch elméjéből is kipattanhatott volna. Éppen ez a cinizmus, és a filmnyelvi kommunikáció erőteljessége miatt lesz a Censor nehezen emészthető rétegfilm, egyben pedig igazán figyelemre méltó alkotás.

censor

6. Hunter Hunter (2020)

Bár szülőhazájában, Kanadában még a tavalyi év végén bemutatták a Hunter Huntert, a világ nagyobbik része csak 2021-ben ismerhette meg Shawn Linden író-rendező filmjét, amiben így szerkesztőségünk éves toplistájának egyik nagy esélyesét, egy valódi gyöngyszemet üdvözölhetünk. Az elképesztően erős forgatókönyvvel és brilliáns rendezéssel bíró film a lassú folyású filmekre kapható nézőket maradéktalanul beszippantja egészen a záró képsorokig, melyek talán a legerősebbek az idei horror szcénában.

hunter hunter

5. The Night House (2020) (Éjszaka a házban)

David Bruckner a zseniális plakáttól kezdve egészen a stáblistáig kitart rendezői koncepciója mellett, ráadásul eközben néhányszor sikeresen ránk is hozza a frászt. Az Éjszaka a házban azonban nem az ijesztgetésekre van felépítve, hanem a szépen lassan bőrünk alá kúszó feszültségre, aminek köszönhetően a bő 100 perces játékidő egy percre sem fullad unalomba. A rejtélyekkel teli, kevés szereplőt mozgató történet nagyszerűen felépített feszültség közben bontakozik ki. Rebecca Hall nagyszerűen alakítja a kétségekkel (és depresszióval) küzdő tanárnő karakterét, minél mélyebbre süllyed a múlt okozta hullámokban, annál jobban szorítunk érte.

4. Conjuring: The Devil Made Me Do It (2021) (Démonok között: Az ördög kényszerített)

A borzasztó alcímmel ellátott soron következő Démonok között epizód egy újabb Warren-aktán alapul, a megszállt bébiszitter története már előzetesen is hihetetlen eredetinek hangzik. James Wan ezúttal már nem rendez, a piszkos munkát ráhagyta a A gyászoló asszony átkát dirigáló zsenire. 

3. Malignant (2021) (Eleven kór)

Az Eleven kór tökéletes példája annak, hogy milyen az, ha James Wan szabadjára engedi a gyeplőt, és megpróbál valami olyannal előrukkolni, amire még az elvakult rajongói sem számítanak tőle. A Seattle-ben játszódó misztikus sztori rengeteget merít a ’80-as évek eurohorrorjaiból, különösen Olaszországból. A giallo műfaja már hosszú évek óta tetszhalott állapotban van, de Wan tökéletes vizualitással idézi meg ezen alkotások művészies erőszak ábrázolását.

Összességében mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, hogy egy ilyen extrém darabot mozikba küldött korunk egyik legtehetségesebb horror rendezője, még ha anyagi értelemben bele is bukott a vállalkozásba. Nyilván a párhuzamos streaming premier, illetve a marketing teljes hiánya nem segített sokat, így nagy eséllyel nem fog 40 millió dollárig eljutni a mozipénztáraknál, de megélhetési problémákat biztosan nem generál Wan háza táján.

Mindenkinek ajánljuk, aki kedveli a kísérletezős alkotásokat, még akkor is, ha a direktor korábbi munkáit nem szereti, mert ez egy igazán szívvel-lélekkel készített darab a horror szerelmeseinek egy igazi horrorrajongótól. Becsüljük, ha valaki letér a járatlan útról és újba fog, különösen a folytatások és újrafilmek tengerében. Az Eleven kór nem véletlenül szerepelt az idei év legjobban várt horrorfilmjei között nálunk, és toplistánk dobogóján is kiérdemelte helyét.

Eleven kór

 

2. Old (2021) (Idő)

M. Night Shyamalan rendezői teljesítményére talán az “ingadozó” a legtalálóbb kifejezés, ennek ellenére mégis többünk szívének csücske a szerkesztőségben. Nem csoda hát, hogy legújabb filmjét nagyon kíváncsian vártuk. Az Idő fogadtatása nem voltak túl fényes, mi mégis úgy gondoljuk, hogy lélegzetelállító darab, ami szépen illeszkedik a Shyamalan alkotta művek sorába. 

A recept mint mindig, most is adott: egy érdekfeszítő koncepció, gyönyörű fényképezés; de ezúttal még a karaktereket sem nagyolták el, ami segítette, hogy összességében pozitív, kellemes csalódásként csapódjon le szerkesztőségünkben az élmény. Mi mindenképpen a rendező visszatéréseként értelmezzük, és kíváncsian várunk. Ha további munkáiban is csupán ezt a színvonalat meg tudja tartani, akkor igazán jó filmeket láthatunk majd még.

1. A Quiet Place Part II (2020) (Hang nélkül 2.)

Három évvel ezelőtt derült égből villámcsapásként érkezett John Krasinski „one-man show”-ja, az Abbott-família kontra szuper-hallással rendelkező szörnyek poszt-apokaliptikus csatája borzasztóan izgalmasra sikeredett. A Hang nélkül a család összetartó erejét, és az emberi túlélőképesség leleményességét méltatva vált szerkesztőségünk kedvenc horrofilmjévé 2018-ban, így nem csoda, hogy a második rész is hasonló fogadtatásra talált nálunk.

Az első kritikákból világossá vált, hogy az alkotók nem feleslegesen keltették előzetesen a hangulatot, valóban egy méltó, nyomokban még az első részt is leköröző, kiváló második rész született, melyben a remek színészi alakítások és pazar fényképezés mellett remekült megkoreografált akciójelenetet is kaptunk. Tisztán látszódik, hogy a korábbi 17 millió dolláros költségvetés közel megnégyszereződött. Talán kicsit csorbult az újdonság varázsa, ami természetes egy folytatás esetében, de az alkotók igyekeztek okosan tovább bővíteni a sztori határait, amivel alaposan megágyazták egy esetleges harmadik epizódnak. Rajtunk ne múljon, már most néznénk a trilógia zárását, a valaha készült egyik legjobb horror-folytatás igazán megérdemli a megelőlegezett bizalmat. 

Toplistásaink mellett számos olyan produkció látott idén napvilágot, melyek csupán a matematika szabályai miatt nem kerülhettek be a kedvencek közé, de mindenképpen figyelmet érdemlő darabok.

Az idei termésből szeretnénk kiemelni az ikonikus Kampókéz folytatását, ami listánkról épp csak, hogy lemaradt; a Vérvörös égboltot, a Senki sem szabadul élve című Netlflixes produkciót, a Halálos útvesztőt.  a kissé megosztóra sikeredett Az üres embert, az igazán vérbő, akciódús A halottak hadseregét és egy még egy igazi újdonságot, az Antlers-t.

Csalódások

Sajnos csalódásoktól sem volt mentes 2021, szerkesztőségünk egyöntetű véleménye szerint az idei év legkiábrántítóbb élménye a Spiral – From The Book Of Saw (2021) (Spirál – Fűrész hagyatéka) volt, ami egyenesen történelmi mélységekbe juttatta a Fűrész-szériát.

Spiral – From The Book Of Saw (2021) (Spirál – Fűrész hagyatéka)

A kategória másik esélyes jelöltje a Wrong Turn (2021) (Halálos kitérő: Az örökség) volt, amiben még az ötletesség aprócska szikráját sem véltük felfedezni.

Sorozatok

Sorozatokból sem volt hiány természetesen az idei évben sem.

Szerkesztőségünk abszolút kedvence a Mike Flanagan nevével fémjelzett Midnight Mass (2021) (Mise éjfélkor), ami nemes egyszerűséggel az idei év kihagyhatatlan, nagy hatású alkotása.

Mise éjfélkor

Szerettük a Love, Death & Robots (2021) 2. évadát is. Alig két évvel ezelőtt robbant be a Netflix kínálatába Tim Miller és David Fincher ötletgazdák szerelemmel, halállal és persze robotokkal foglalkozó (főként sci-fi tematikájú) antológiája. A Love, Death & Robots első évadának különféle animációs technikával készült tizennyolc kisfilmjével szemben a folytatásban már csupán nyolc részt kapunk a megszokott 5-15 perces terjedelemben, ámde ezek mindegyike igényesre és szórakoztatóra sikerült. 

Végül, de nem utolsó sorban szerkesztőségünk kedvenc házi vámpírjai sem maradhatnak ajánló nélkül. A What We Do In The Shadows 3. évadában mind jól szórakoztunk, és alig várjuk a már bejelentett folytatást!

What We Do In The Shadows

Listánk kizárólag szubjektív véleményekből áll. Mi így láttuk a 2021-es évet, de kíváncsiak vagyunk, nektek mi a véleményetek az idei felhozatalról. Kérjük, akár itt, akár a Facebook oldalunkon írjátok le, nektek mik voltak a kedvenceitek, amiket mi kihagytunk.

Aki pedig az előző évi top10-es listákra kíváncsi, az itt tudja elolvasni őket:

2020 top10

2019 top10

2018 top10

2017 top10

2016 top10

1 Comment on "2021 Top 10 horror – Szerkesztőségi toplista"

  1. Boldog Új Évet Nektek! 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .