Godzilla Against Mechagodzilla ((Gojira X Mekagojira)) (2002)

godzixmecha_thumbVégre elkészült a harmadik Godzilla Vs. Mechagodzilla film, amit egy ideje már lehet kapni egyes ázsiai országokban, február vége felé pedig az USA-ban is megjelenik. Azt meg ugye felesleges mondanom, hogy az Internet segítségével párezer forintért legálisan, mindenféle bankkártya nélkül ezt a filmet is meg lehet rendelni. Én is így tettem, nemrég pedig meghozta a postásbácsi (egyenesen Hong Kongból) a várva várt DVD-t, aminek borzasztóan örülök, ráadásul most van is időm ismertetőt írni róla, ugyanis egy ideje itthon betegeskedem… fránya madárinfluenza… 😛 A Godzilla X Mechagodzilla a legújabb, szám szerint huszonhatodik Godzilla film, amely a shinsei sorozat előző részeihez (Godzilla 2000, Megaguirus) hasonlóan teljesen önálló film – olyan, mintha az 1956-os legelső rész óta nem lett volna egy Godzilla film sem. Egyébként számomra a Godzilla mitológiának márcsak azért is az egyik legkedvesebb karaktere a Mechagodzilla, mert az általam (kb. tíz évesen) látott első G-film az 1974-es “Godzilla Vs. Mechagodzilla” volt, amit nagyon imádtam. A pontosan három évtizeddel később készült változathoz természetesen új történetet kreáltak, a látvány pedig csodálatos – utóbbit talán csak a 2001-es Giant Monsters All-Out Attack tudja űberelni.

godzixmecha1

A film elején az 1999-es évben járunk, amikor Godzilla másodjára mászik ki a vízből, hogy kissé átrendezze Tokyo városképét. Természetesen kivezényelik az egész japán hadsereget, ám Godzillát nem tudják megállítani, viszont meghal néhány katona, ami miatt a női főhős, Akane Yashiro a film hátralévő másfél órájában bűntudatot érez, bár nem kéne neki. Pár hónappal később a kormány emberei felkeresik Yuhara professzort, aki cyborgok tervezésével kelti fel magára a figyelmet (cyborg: élő szövet fém vázon, lásd: terminator, nagyi a kerékpáron, stb.). Mivel az 1954-ben elpusztított első Godzilla csontvázait megőrizték, Yuhara le tudja klónozni Godzilla DNS-ét, melynek felhasználásával megépíti Godzilla tökéletes mechanikus mását. A gépszörny irányítását a tervező professzor Akane-re bízza, akinek ismét lehetősége nyílik arra, hogy bebizonyítsa rátermettségét. Közben Akane összebarátkozik a professzor kislányával is, amivel megpróbálnak a történetnek egy erős érzelmi szálat adni. No de nem kell sokat várni a két monstrum első harcára, ami igen balul sül el: a Mechagodzilla (az eredeti Godzilla DNS miatt) valahogy “öntudatra ébred” és a várost kezdi el gőzerővel lerombolni. Szerencsére sikerül megfékezni a gépet, amit egy kis átalakítás után újra csatába küldenek – ezúttal sikerrel.

godzixmecha2

Szerintem a film rendezője, Masaaki Tezuka egy nagyon jó és látványos filmet készített, ám a Godzilla X Mechagodzilla egy kicsivel mégis alul marad a Giant Monsters All-Out Attack c. filmmel szemben. Az új Mechagodzilla természetesen sokkal látványosabb, mint az eddig látottak és a két titán közötti harcok is meggyőzőek, de a kűzdelmek közötti hosszú-hosszú percek elég gyengék… az önmarcangoló főhősnővel nem igazán lehet együtt érezni, az anyukáját korán elveszítő kislány néhány meghatónak szánt monológja (amivel kioktatja a felnőtteket) pedig kissé nevetségesre sikerült. Tehát míg például a Godzilla Vs. Destroyah esetében átjött valami a főhősnő szomorúságából, addig a harmadik Mechagodzilla ezt nem képes megoldani. Úgyhogy marad az átlagos történet és az átlagosnál sokkal jobb trükkök, egy szuper mechagodzillával, így az összhatás mindenképp nagyon pozitív. És ha azt is figyelembe vesszük, hogy a rendezőnek volt már egy nagyon jó Godzilla filmje (Godzilla Vs. Megaguirus), reménykedhetünk benne, hogy a 2004 végén megjelenő Godzilla, Mothra, Mechagodzilla: Tokyo S.O.S.-re is megéri még jópár hónapot várni.

értékelés: 8/10

Blizz

Be the first to comment on "Godzilla Against Mechagodzilla ((Gojira X Mekagojira)) (2002)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.