Amikor elkészült A kör amerikai változata, rajongókat szerzett magának Az átok, és a televíziónak köszönhetően sok ember megismerte A szem című filmet is, az ázsiai horror végleg bevette magát a köztudatba. Annak ellenére, hogy ezekkel nagyjából azonos időszakban készült az Öngyilkosok Klubja is, nagyon hamar kultuszfilmként kezdték emlegetni. A tovább után kiderül, hogy szerintem jogos-e ez a cím?
Talán az adja a Suicide Club különlegességét a többivel szemben, hogy szellemekkel még nyomokban sem találkozunk. Van helyette egy roppant hatásos, emlékezetes nyitójelenetünk: egy csapat uniformisos tinilány az egyik percben még nyugodtan csicsereg, de amint bejelenti a hangosbemondó a vonat érkezését, láncot alkotva a vonat elé vetik magukat.  Egyszerűen tökéletes képkockák, ha az egész film nem szimpatikus, akkor is érdemes ennyi időt szakítani rá!

Bár nagyon sok figyelemre méltó részletet rejt még, sajnos ezt a kezdést nem tudja túlszárnyalni. A folytatásban felváltva láthatjuk a további öngyilkosokat (vagy áldozatokat?) és a rendőrök munkáját. A helyszíneken talált fehér sporttáska egy-egy feltekert bőrfüzért rejt, egy fórumozó lány pedig az áldozatokat pontokként jelző honlapra bukkan. A tömeghisztéria olyan méreteket ölt és annyira különböző változatai vannak, hogy a nyomozás egyszerűen ellehetetlenedik.

A szerteágazó eseményeket szinte antológiaszerűen sorakozó jeleneteken keresztül ismerhetjük meg. Érdekes rész a j-rock betétet tartalmazó történetszál, amiben egy feltűnési viszketegségben szenvedő zenész kihasználva a fejetlenséget lányokat rabol el, kínoz és öl meg. Ezek után büszkén vállalja magára az egész jelenség elindítását, hogy tündökölhessen a hamis “dicsfényben”. Az egész filozófiai háttere azonban nagyobb szabású és mélyebben gyökerező (vagy legalábbis megpróbálja ezt a látszatot kelteni), minthogy egyetlen személy felérhetne hozzá.

Lehet, hogy én nem vagyok elég mélyenszántó, vagy a japán érzelemvilág ezen megnyilvánulása nem értelmezhető egy európai ember számára, de a végső megoldását a jelenségnek én teljesen erőltetettnek és hülyeségnek találtam (a kiderítéshez vezető út viszont nagyon is jó). A markánsan megmutatkozó társadalomkritika, a rendhagyó történet és a hatásos gore jelenetek  azonban a kedvenc japán horrorfilmemmé avanzsálták ezt az alkotást.

értékelés: 8/10

DeerWoman