Resident Evil: Damnation (2012) (A kaptár: Kárhozat)

residamn_thumbTagadhatatlan tény, hogy 2012 a 15. születésnapját ünneplő Resident Evil széria éve volt. Miközben három új játék került fel a polcokra, Paul W. S. Anderson már az ötödik élőszereplős filmjével próbálta a jól ismert világot és karaktereket a vászonra interpretálni (mérsékelt hűséggel) a Capcom stúdió pedig a nagy ünneplésre (és a sorszámozott hatodik rész promotálására) elkészíttette a 2008-as Degeneration folytatását is, a főszerepben ismét Leon Kennedyvel. Lássuk, utóbbi mennyire sikerült jól.

residamn01

A film a Resident Evil 6 egyik fő helyszínén a Szerbia/Horvátország/Szlovénia helyére tehető Kelet-Szláv Köztársaságban játszódik, ahol véres polgárháború dúl az EU/ENSZ tagságra hajtó (ám vélhetően sötét titkokat rejtegető) kormány, és egy csapat ellenálló között. Miután felmerül a gyanú, hogy a harcban álló felek Albert Wesker halála ellenére valahogy hozzájutottak az egykori Umbrella cég mutáns biofegyvereihez, az amerikai kormány az ellenséges vonalak mögé küldi Leont, hogy nyomozzon az esetleges Umbrella hagyatékok után, derítse ki, hogyan jutottak be az országba, és gyűjtsön bizonyítékokat a felelősök ellen. A küldetés viszont katasztrofálisan indul – hősünktől előbb megvonják a támogatást, majd összeakad egy lickerrel (ők azok a megnyúzott, vak szépségek, akiknek az agya a koponyájukon kívülre nőtt), és az azt irányító ellenállás túszul ejti. A tapasztaltak hamarosan a legrosszabb félelmeit váltják valóra: az Umbrella néhány megmaradt tudósa a Las Plagas parazita segítségével tökéletesítette a T-Vírus lényeit, és számos kudarc után végre tökéletes, harctéren bevethető, irányítható gyilkoló gépekké alakította őket. A Plaga viszont egy idő után instabillá válik a gazdatestekben, így a főváros utcáit hamarosan ellepik a fertőzöttek. És hogy a dolgok csak még bonyolultabbá váljanak, miközben Leon a felkelők vendégszeretetét élvezi, a színen felbukkan régi ismerőse, az ismeretlen fél számára kémkedő Ada Wong is, és az amerikai kormány által küldött BSAA ügynöknek adja ki magát. Leonnak igyekeznie kell, ha rá akar jönni, ki a felelős a biofegyverek elszabadításáért, és meg kell állítania a fertőzést, mielőtt az több ezer ártatlan halálát okozná.

residamn02

Ahogy a stáblista elkezdett legördülni, felemás érzelmek viaskodtak bennem. Akadt ugyanis pár “kissé” problémás pont, ami mellett nem tudtam gondtalanul elmenni, a legnagyobb ilyen pedig sajnos a történet és a karakterek. A Capcomot egy ideje súlyos kritikák érik, hogy nem tud megfelelő motivációkat és sztorit kerekíteni, ez pedig, bár nem tudom, a játék készítői pontosan milyen mértékben vettek részt a film készítésében, itt is probléma. Leont és Adat leszámítva a szereplők többsége klisés, vérszegény, maga a fő koncepció pedig egyszerűen nem képes összeállni – film végén csak értetlenül ráztam a fejemet, hogy akkor most tulajdonképpen ki is volt a főgonosz, hogyan szabadult el a Plaga, meg egyáltalán a folyamatos (néha belassuló) akción kívül mi akart lenni az utolsó fél óra. Tartok tőle, hogy semmi…

De most, hogy ezeken túlléptünk: a CGI eszméletlen jó, nálam csillagos ötös szint, az egyes jelenetek teljes mértékben hozzák mind a régi (a karakterek belső szemszögéből mutatott sötét folyosókon járkálós részek hihetetlenül jól el lettek találva) mind az új játékok hangulatát. A fanservice ezúttal is ott van a szeren: a helyszínek, zenék néha elég egyértelműen idézik fel a korábbi játékokat, de a kalapot igazán a szörnyek előtt emelem meg. Esküszöm, amikor megláttam az első fej nélküli Plaga fertőzöttet, a lickereket, vagy pedig a film vége felé azt a legendás szörnyet a sorozatból (nem spoilerezem, hogy melyik) aminek a megjelenését a rajongók azóta várták, mióta a Resident Evil játékokat divat feldolgozni, az érzés egyszerűen fantasztikus volt. Ráadásul kiemelnék még egy különösen jól eltalált és gusztustalan jelenetet, ami ha jól emlékszem, elsőként mutatta be, hogy harapás és karmolás híján hogyan fertőződnek meg az emberek természetes úton a Plagaval.

residamn03

Nehéz feladat áll előttem: össze kell párosítanom magamban a korrekt filmkritikus és a játékrajongó véleményét. Utóbbi egyértelműen állítja, hogy ezt az élményt kellett volna a 2002-es Milla Jovovich/Paul Anderson-filmnek is nyújtania, és nem lehetek akkora szemét, hogy kukacoskodni kezdjek. Előbbi továbbra is csak a fejét csóválja a kissé enyhén kezelt történet/karakterek miatt, miközben még az orrát is befogja, hátha úgy nem érzi az agyonerőltetett promó szagát, ami, amikor a stáblista alatt a Resident Evil 6 (játék) előzetese megy, még azt is megcsapja, aki amúgy nem fogékony az ilyesmire. Nem tudom, végül mivel zárjam a soraimat. Ha rajongó vagy, kötelező látnod ezt a filmet, olyan, mint képregényrajongóknak a Bosszúállók, vagy Nolan Batman-trilógiája volt. Ha a szériával még csak most ismerkedsz, valószínűleg egy kukkot sem fogsz belőle érteni, ellenben a látvány és a hangulat talán még akkor is magával fog ragadni. Ez az eddigi legtökéletesebb Resident Evil film – azt hiszem ebben a kijelentésben diplomatikusan kiegyezhetünk.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee

4 Comments on "Resident Evil: Damnation (2012) (A kaptár: Kárhozat)"

  1. Várhatóan még jövök majd egy hosszabb összefoglaló cikkel, amiben a játékok történetéről írok, és arról, hogy a film hogyan, miért tér el ettől, de addig is a Resident Evil filmadaptációk listája ezzel teljes.

  2. a végén a készitöknél szöl egy rock zene mi a cime?

  3. “Ez az eddigi legtökéletesebb Resident Evil film – azt hiszem ebben a kijelentésben diplomatikusan kiegyezhetünk.” – szerintem is, abszolút egyetértek! 😀

    Mivel végignéztem már mind a 3 részt, egyértelműen ez maradt a kedvenc. Mind feszkóban, mind kalandban, mind karakterekben, mind humorban, mind harci jelenetekben. Leon meg egyértelműen itt a legjobb nekem, tetszik a kinézete, a karaktere, tetszenek a beszólásai (JD-vel pedig nagyon vicces párost alkotnak). 🙂
    Ami megjegyzendő: muszáj volt angolul is megnézni, mert a magyar fordítás és szinkron ritka pocsék: a fele kimaradt a szövegekből, a felét meg nem jól fordították – egyébként minden stimmel vele! 😛

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.