A Girl Walks Alone at Night (2014) (Csadoros vérszívó)

girlwalks_thumbAz első iráni vámpír-western – legalábbis így hirdették Ana Lily Amirpour, Sundance fesztiválon debütált drámai hangvételű alkotását, mely szinte csak pozitív véleményezést kapott a filmes kritikusoktól. De hogy konkrétan mi van e mögött a másfél órás produkció mögött, amiben központi elemként felbukkan a drog-használat, a prostitúció és esténként gördeszkáznak a vámpírok, azt nemsokára megtudhatjátok!

A fiatal Arash Bad City-ben éldegél kandúrjával és drogfüggő apjával. Miután a főszereplő vámpír megöli az apának is szállító dílert (aki egyebek mellett lányokat is futtat), Arash visszaszerzi az adósság fejében elvitt kocsiját, a lakásában talált táska tartalmával pedig beindítja saját bizniszét. Boldognak viszont semmiképpen nem nevezhető.

girlwalks_2Aztán egy álarcosbál után (némi ekivel a szervezetében) találkozik egy szimpatikus, ám meglehetősen visszahúzódó lánnyal, akivel lassanként sajátos kötelék alakul ki kettejük között. A vámpírcsajnak viszont időről-időre emberi vérre van szüksége, amiről Arash mit sem sejt…

girlwalks_1Csigalassúsággal kibontakozó események, minimális dialógusok, ráérős vágások és rengeteg atmoszférikusan elidőző kép – csak pár példa az alkotás művészfilmes vonatkozására, amit a fekete-fehér kontraszt csak még jobban alátámaszt. De ha tüzetesebben akarjuk elemezni, akkor a film noir bűvöltében elkövetett cselekményben helyenként felbukkanó romantikus elemek, illetve az éjszakai gördeszkázás meglehetősen szürreális szekvenciái is elég nyitott látásmódra engednek következtetni.

girlswalks_6Ha engem kérdeztek, a western és a horror jelzők helyett leginkább a társadalmi dráma elnevezést jelölném ki fő irányvonalnak, hiszen a metaforikus vámpír-használat és a kollektív boldogságkeresés egzakt módozatai kissé didaktikus formában, de elérik a végén a kívánt hatást. Üzenete pedig célba jut.

girlwalks_4Ugyan nem ismerem az iráni erkölcsöket és normarendszert, de valószínű, hogy a filmben megjelenő, erősen tabunak számító elemek miatt – úgymint fedetlen női keblek, prostitúció, férfi-nő wannabe, droghasználat stb. – nem is lehetett volna eredeti helyszíneken forgatni, így az egészet kaliforniai környezetben követték el, de szerencsére az autentikus mivolta egyáltalán nem sérült.

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "A Girl Walks Alone at Night (2014) (Csadoros vérszívó)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.