Ismeretlen okokból kifolyólag ennek a filmnek a bemutatása eddig elmaradt, pedig a legutóbbi tematikus hetünkbe is passzolt volna a témája, illetve a stílusa. A Hidden in the Woods chilei gore horrorfilm, melyet ugyan egyszer már láttam, de ismét elővettem, hogy elkalauzoljalak benneteket ebbe az országba is. Nem egy könnyed, lágy alkotásról van szó, a jump scare szerelmesei nem feltétlenül fogják élvezni, ez bizony vérfagyasztó és brutálisan naturális, miként a Wrong Turn is, csak annál klasszisokkal jobb.

Ana (Siboney Lo) és Anny (Carolina Escobar) szörnyű gyerekkorukat élik a chilei hegyekben. Apjuk igazi vidéki suttyóparaszt, aki gyakorlatilag bármilyen lukra rámozdul, amit megkíván. Legyen az akár a saját lányáé is. Nem igazán számít, hiszen luk-luk, nincsen különbség. Lévén a helyi drogbáró, Costello (François Soto – Az Ábalos-villa titka) egyik legfontosabb embere, így nem is nyúlnak hozzá, szinte érinthetetlen. Így lelkiismeret furdalás nélkül csinálja fel egyik lányát, akinek fia születik, és a bájosan rusnya, retardált csecsemő elnevezik Manuelnek, majd húscafatokkal etetik, mert az úgy van jól. Minden rendben is menne ebben a békés, idilli családi otthonban, ha nem járna arra két szociális munkás, hogy megnézzék, nem abúzálja-e véletlenül apjuk a drága kis lánykákat. Persze elég hamar meggyőződnek arról, hogy a híresztelések bizony nem hamisak, de büszke édesapa véget vet a nyomozásnak egy kerti láncfűrésszel. Annyira azonban nem okos, hogy ne szerezzen lövést a rendőrség embereitől, így menekülni kényszerül. Costello az autóbusz-pályaudvarra irányítja, ahová természetesen csurom véres kabátban érkezik meg, majd agyonlő egy papot, hogy ne piszkálják. Ezen fenomenális akciója után senki sem lepődik meg annyira azon, hogy villámgyorsan börtönbe csukják.

A bökkenő csupán ott van, hogy Costello drogkészletének egy részét a legjobb szülő érdemrendre bátran számítható férfi őrizte, így a cuccot most szívesen visszakapnám a maffiózó, persze legjobb volna mindeközben megszabadulni a szerencsétlentől is. Így egyik oldalon megindul a hajsza, hogy visszaszerezze tulajdonát, másik oldalon a két lány menekülni kényszerül, hogy Manuellel együtt messzire kerüljenek erőszakos apjuktól.

Elég sok filmből láthattunk már hasonló alapszituációt, amelyben a hím nemű rendszeresen közösül párjával, vagy éppen egyik lányával, fiával, illetve akár unokájával is, mert vannak olyan területek szerte a világban, ahol elzárva mindentől, elszigetelődve a civilizációtól csupán az számít, hogy ki erősebb a luk végén, mert az lesz, aki beteszi. Azt hinnénk, hogy ezek csak harmadik világbeli országokban történnek meg, pedig akár a szomszédod is lehet, aki ilyesmit művel. Ne legyenek illúzióitok, ami a Hidden in the Woods-ban történik, az bizony megeshet bárkivel. Sokaknak sokkoló lesz ez a világ, pedig nem szabad lehunynunk a szemeinket, nem véletlenül veti fel a rendező, Patricio Valladares (Hidden in the Woods 2016, Nightworld) ezt a helyzetet. Nyilván a másik része, a drogok, és a velük kapcsolatos mizériák már kicsivel ritkábbak, legalábbis ebben a kapcsolatban valószínűleg nem fordulnak elő túl gyakran.

Ahol pedig a genetikai állományok nem keverednek egymással, hanem közeli családtagoktól születik gyermek, ott nagyobb az esély a degenerációra. Szintén ugyanígy egy beszűkült, ingerszegény környezetben a gyerekek viselkedése, táplálkozása is idomul a körülményekhez. Megesznek mindent, ami eléjük kerül, pláne, ha nem biztosított a megfelelő táplálékforrás, a változatos étrend. Egy idő után, akár az őrültségtől, akár a csillapíthatatlan vágytól vezérelve még az extrémebb húst is felfalják az emberek. Erre láttunk kitűnő felütést az Omnivoros című zseniálisan naturalista spanyol horrorban. A Hidden in the Woods ennyire nem kategorikus, jóval elvadultabb megélhetési próbálkozásokat látunk a lányoktól, melyek felbolygatják érzelmeinket, bármennyire is hozzá vagyunk szokva a gore brutalitáshoz. Egy nőnek az egyik legerősebb fegyvere a teste, így nem csoda, hogy az idősebbik testvér igyekszik azt felhasználva fuvarhoz, pénzhez és táplálékhoz juttatni húgát és fiát.

A film végjátéka is szemkápráztatóan klasszikus, egy Rob Zombie alkotást juttatott eszembe. Így bátran merem ajánlani olyanoknak, akiket nem sokkol túlságosan a naturalista ábrázolásmód, valamint a téma, amelyet sokan igyekszünk a szőnyeg alá söpörni.

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány