~ Zenés közjáték 14 ~
Ha jól számolom, már csaknem két év telt el horrorisztikus hangulatú muzikális rovatunk legutóbbi része óta, pedig aztán lenne mit bemutatnunk. Legfrissebb felhozatalunkban a klasszikus sorozatgyilkosokból (Ghostface, Mike Myers, Freddy Krueger, Jason Vorhees, Leatherface) összeálló alkalmi formáció mellett akadnak még démonok, zombik, elkárhozott lelkek, csúnya és gonosz földönkívüliek, kannibalizmusra hajlamos egyének, valamint előbukkan Stephen King Pennywise-ja. Mindenkinek rémületesen jó szórakozást kívánunk, így év végére! (more…)
A 
A Platform disztópikus világa egy börtön – egy orosz rulett, ahol ha a sors nem kedvez a rabnak, akkor 30 napig étel nélkül kell kibírnia – míg ha szerencsés, egy hónapig válogathat a finomságok között. A Platform központi eleme egy étellel, itallal borított asztal, ami a börtön minden szintjén 2-2 percre áll meg, majd megy tovább….egyre lejjebb a pokol bugyrai felé. A Netflix új filmje a Kockához hasonlóan egy soha nem látott egyedi ötletet hoz el nekünk, ami mély nyomokat hagy majd a legtöbb nézőben. 
Manapság több olyan nagyvállalati közegben játszódó produkció bukkant fel kedvenc műfajunk berkeiben, amely egyszerre gúnyolja ki a multicéges kódexet és úgy általában magát a szigorú működési rendszert, miközben kellően véres megtorlást ajánl az elszenvedett évekért cserébe. 
A Jack Ketchum-féle 
Ebben az ausztrál-kanadai-amerikai összefogásból született horror-antológiában tíz kisfilmet láthatunk, melyeknek összekötő szegmenseként – eyecandy gyanánt – Bianca Bradley (
Októberben a 
Ketchum kis hazánkban egy kevésbé ismert figura. Jól jelzi ezt az a tény is, hogy regényeiből mindössze egyet fordítottak magyarra: 
A Channel Zero 
Érdekes (és nem feltétlenül problémás) jelenség, hogy az európai horrorirodalom hajlamos betagozódni a szépirodalom címkéje alá — oda, ahol a mi amerikai B-filmeken és splatterpunkon nevelkedett generációnk a legkevésbé keresné. Ez történt Gulyás Péter regényével is: a (leginkább ifjúsági limonádé zsánerében utazó)