Serial Chillers XXVII.: Albert Fish, a szürke ember / The Grey Man (2007) (A szürke ember/ Az ősz hajú férfi)
A Serial Chillers ezúttal a sorozatgyilkosok képzeletbeli klubjának egyik legprominensebb tagja, Albert Fish rémtetteit tárgyalja. Sötét történet következik, melyben a fő kulcsszavak a szadizmus, mazochizmus, pedofília és a kannibalizmus lesznek. Albert Fish, akit a való életben létezett Hannibal Lecterként szoktak jellemezni, a XX. század elején szedte áldozatait, akik akár százan is lehettek.
A Platform disztópikus világa egy börtön – egy orosz rulett, ahol ha a sors nem kedvez a rabnak, akkor 30 napig étel nélkül kell kibírnia – míg ha szerencsés, egy hónapig válogathat a finomságok között. A Platform központi eleme egy étellel, itallal borított asztal, ami a börtön minden szintjén 2-2 percre áll meg, majd megy tovább….egyre lejjebb a pokol bugyrai felé. A Netflix új filmje a Kockához hasonlóan egy soha nem látott egyedi ötletet hoz el nekünk, ami mély nyomokat hagy majd a legtöbb nézőben. 
Manapság több olyan nagyvállalati közegben játszódó produkció bukkant fel kedvenc műfajunk berkeiben, amely egyszerre gúnyolja ki a multicéges kódexet és úgy általában magát a szigorú működési rendszert, miközben kellően véres megtorlást ajánl az elszenvedett évekért cserébe. 
A Jack Ketchum-féle 
Ebben az ausztrál-kanadai-amerikai összefogásból született horror-antológiában tíz kisfilmet láthatunk, melyeknek összekötő szegmenseként – eyecandy gyanánt – Bianca Bradley (
Októberben a 
Ketchum kis hazánkban egy kevésbé ismert figura. Jól jelzi ezt az a tény is, hogy regényeiből mindössze egyet fordítottak magyarra: 
A Channel Zero 
Érdekes (és nem feltétlenül problémás) jelenség, hogy az európai horrorirodalom hajlamos betagozódni a szépirodalom címkéje alá — oda, ahol a mi amerikai B-filmeken és splatterpunkon nevelkedett generációnk a legkevésbé keresné. Ez történt Gulyás Péter regényével is: a (leginkább ifjúsági limonádé zsánerében utazó) 
A klasszikus kannibál-filmek (Cannibal Holocaust, Cannibal Ferox) jellemzően valami távoli dzsungel mélyére száműzik és primitív törzsek aberrált szokásaként tüntetik fel a kannibalizmus intézményét. Még a mindannyiunk által jól ismert, Grimm testvérek-féle Jancsi és Juliska története is a sűrű rengeteg mélyére helyezi az emberevő boszorkányt. Marian Dora (nőies hangzású neve ellenére egy német úriemberről van szó) rendező első nagyjátékfilmje azonban nem mást állít, mint hogy a kannibálok köztünk élnek. Olyannyira, hogy a Cannibal Armin Meiwes történetét dolgozza fel – más néven a rotenburgi kannibál – meglehetős hitelességgel és a témának kijáró naturalisztikus ábrázolással.