There’s Nothing Out There (1991)

Ezt a teljesen infantilis horror-komédiát az azóta inkább a videó-szekcióban mozgó Rolfe Kanefsky élete első alkotásaként mintegy 18 évesen írta, és két évvel később rendezte meg. És bár mostani szemmel nézve elég béna és amatőr lehet, azért akad benne benne viccesnek tűnő rémfilmes paródizáció, ami a retro-rajongóknak kellemes kikapcsolódást nyújthat!

Miután a film elején lévő szöszit faterja kocsijával balesetet szenved az erdőben, és elintézi egy, éppen akkor a világűrből becsapódó csápos lény, egy hormonoktól fűtött sulis társaságot láthatunk, aki a jól megérdemelt tavaszi kefélését szünetét éppen a környéken akarja tölteni egy kis erdei kabinban. Megérkezésük után nem sokkal az egyik, horror-rajongó arc az elkövetkező vég jeleit véli felfedezni, de a többiek persze fittyen hányra rá, és inkább egymás testével foglalják el magukat. Természetesen aztán megjelenik a film elején látott csápos izé és lesz nemulass!

Egy videósboltos rémálommal nyit a film, ami annak ellenére, hogy teljesen indokolatlan a cselekmény szempontjából, rendkívül pofásan sikerült. És ha már indokolatlan dolgokról esett szó, had említsem meg a film első negyven percét, ahol gyakorlatilag egymás után nézhetjük végig, ahogy a párok egymás után, mellett, között kefélnek, de az egy főre jutó pucérkodások száma is toronymagas!

Persze a kivillanó ciciken és seggeken kívül találhatunk még a kornak megfelelő komikus jeleneteket, amelyek legtöbbször az esetlenség és/vagy totál bohóckodás eltúlzásában merülnek ki, de a kedvencem mégis, amikor főhősünk éppen egy „véletlenül” belógó mikrofonállványon átlendülve ugrik ki a házból Indiana Jones főcímére – persze teljesen spontán, haha!

Szörnyünk sajnos semennyire nem erőlteti meg magát – legtöbbször csupán egy-egy csáppal sejteti jelenlétét, és csak a végén mutatja meg, hogy szemeiből lézert eregetve bárki a szolgájává tud tenni, de a kulcslyukon átfújt borotvahabot például nem igen szereti.

Elég olcsó és bugyuta, mindamellett élvezhetően sablonos kabin az erdőben jellegű tinédzser horror, melyet nyugodt szívvel tudok ajánlani, ha éppen egy komolytalan retro alkotásra vágytok!

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "There’s Nothing Out There (1991)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.