Sötétség – Huszonöt modern horrornovella (2017) (szerk. Ellen Datlow) (2017)

Ellen Datlow, a science fiction-, fantasy- és horror-novellairodalom egyik legismertebb szerkesztője ebben a gyűjteményes köteteben két évtized horrorterméséből válogatva nyújt át nekünk egy csokorral. A magyar közönség által ismert szerzők mellett (Stephen King, Clive Barker, Peter Straub, Neil Gaiman, George R. R. Martin, valamint Joe Hill) egy sor másik, jobbára hazánkban először bemutatkozó írók munkásságából szemezgetve.

Ahogy Ellen Datlow szerkesztő(nő) az előszóban fogalmaz, ő sem nem horror-kritikus, se nem horror-szakértő, csupán egy horror-rajongó, aki megpróbált az 1984 és 2005 között tartó időszakból kiválogatni számunkra, Olvasóknak egy minőségi ízelítőt. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rendkívül sokszínű és szerteágazó témában íródott novellák egyértelműen az adott korszak legjobbjai lennének – mivel megítélése szerint kétszer ilyen hosszú kiadványt is fel tudott volna tölteni, ötven másik író tollából származó kiválóbbnál-kiválóbb történetekkel. Ezek csupán a számára legkedvesebbek, amik az első olvasásuk óta a mai napig magával ragadják. Tehát ilyen szempontból szubjektív a válogatás, na de lássuk is mivel van tele.

Az írások többségét ugyan mind magán viseli a horror mint műfaji címke ilyen vagy olyan árnyalatait, azért akad benne sci-fi (Edward Bryant – Csirketánc), dark fantasy (Elizabeth Hand – A vilikirály), szürreális prózavers (Neil Gaiman – Felfalva), de thriller-szerű írások is bőséggel. Témájukban is rendkívül színes összeképet mutatnak: gyermekkori molesztáláshoz kapcsolódó emlékek (Peter Straub – Borókafa), indiai zombikaland (Poppy Z. Brite – Kalkutta, Idegek Ura), embertelen kínzás (David J. Schow – Mennyország a hűtőben), családi tragédiához kacsolódó pirománia (Steve Rasnic Tem – Forróság), kocsmai verekedés (Michael Marshall Smith – Esős idő), gyermekkori rettegés (Terry Dowling – Öltés), gólem-ihletettség (Glen Hirshberg – Táncoló emberek) és így tovább.

És most következzenek a személyes kedvencek. Stephen King Csattogó fogsor c. novellájával – már találkoztam az Életre Kelő Hétköznapi Tárgyak Mesterének Rémálmok és Lidércek novelláskötetében, és a splatterpunk irodalom atyja, Clive Barker Jacqueline Ess akarata és végső akarata című írása sem volt előttem ismeretlen, hiszen a Vérkönyvek két magyarul megjelent kötetében szerepelt ez a tudatalatti erőről szóló történet.

A kötet egyértelműen legemlékezetesebb írását számomra a Trónok Harcával elhíresült fantasy-bestselleríró, George R. R. Martin A körteforma ember című novellája jelentette, amiben egy látszólagos furcsa szomszéd szituáció egyre jobban a paranoiás végkifejlet felé hajszolja úgy főhősét, mint olvasóját. Kevesen tudják egyébként, hogy Martin a korai éveiben horror és sci-fi történeteket is papírra vetett, sőt egy horror-regénye Lázálom még magyarul is megjelent (a könyvről nemsokára mi is beszámolunk – a szerk.)

A többnyire cyberpunk és sci-fi műfajokban jeleskedő Pat Cadigan novellájában (Erő és Passió) egy flegmán viselkedő vámpírvadász kalandjaiba pillanthatunk bele, amin szintén jól szórakoztam. A kötet két, napló-bejegyzésekből építkező írása is telitalálat. Míg a Bubba Ho-Tep horror-komédia eredeti kisregényét is jegyző Joe R. Lansdale A telefonáló nő végig iróniával, és humorral teli narrációját öröm olvasni, addig egy elég bizarr és súlyos problematikát tár fel, ezzel szemben a Fa a kalapom Gene Wolfe sztorit olvasva, magával ragadó misztikus atmoszférája engem kissé lovecraft-i csattanóra engedett (hibásan) következtetni.

Ramsey Campbell Húrok nélkül című történetének végkifejlete teljesen váratlanul csap le az olvasóra, akárcsak Terry Dowling gyermekkori rettegésről szóló Öltés-e. Ahogy King, úgy fia Joe Hill is egy kivételesen szórakoztató mesélő – ezt mondjuk már legutóbbi regényeiből (Szarvak, Nos4A2) sejthettük -, most pedig az Apám maszkja kissé elvont történetében tárja elénk tehetségét.

A szépirodalmi igényességű történetek érthetősége nem minden esetben evidens – akadnak olyanok, amiket még többszöri olvasás után sem igazán tud kibogozni az ember -, de úgy érzem, a kötet mindenképpen teljesítette küldetését. Huszonöt modern, horrorisztikus novellával szélesítette a magyar rém-rajongók látókörét, és ki tudja: lehet, hogy ezek közül kerülnek ki egyesek olvasók újabb kedvencei!

A könyvért külön köszönet a GABO kiadónak!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Sötétség – Huszonöt modern horrornovella (2017) (szerk. Ellen Datlow) (2017)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.