Dark, Deadly & Dreadful (2018)

A Fun Size Horror negyedik installációjában különböző alkotók saját szájízük szerint vázolják fel, mit értenek a címben szereplő jelzők alatt. Egészen konkrétan pedig kilenc horrorisztikus rövidfilmet kapunk másfél órában, melynek tematikája egészen sokszínűre sikerült: kannibalizmuson keresztül a kínzásokon és az önmarcangoláson át a szellemidézésig, illetve a démoni megszállásig bezárólag.

Ahogy azt már a címében is előre vetíti, Sötét, Halálos és Rettenetes mini-történeteket fogunk látni a baráti másfél óra hosszúságú játékidő alatt, bár a szokatlanul induló nyilvános vécé képsoraival még azért engem is sikerült gondolkodóba ejteni. Idős házaspár kajáért indul az éjszaka, de valami egészen másfajta élelemre gondolnak, mint amit a boltokban kapni lehet. A Room 731 című szintén önmagáért beszél: brutális II. világháborús japán kínzásokkal kapcsolatos sztori elevenednek meg a szemünk előtt. Akad még a múltjától feloldozást váró polipember, rémséges ingatlan és klarinéttal bosszúból elkövetett gyilkosság.

A mérsékelten félelmetes (tehát inkább érdekes) részek mellett akadnak egészen szürreálisba hajló epizódok is, mint amilyen például a Tampoon című, amiben a főszereplő lánynak akad egy kis altáji problémája az említett tárggyal. Vagy ott mondjuk a Weeji: ouija-táblát használó fiatalok nem igazán veszik komolyan a megidézett démont, és helyesírási hibái miatt állandóan kijavítják – mekkora jópofa ötlet már! Az antológia egyértelműen legnagyobb dobása viszont a The Cleansing Hour nevű utolsó epizód. Egy népszerű ál-dokumentarista web ördögűző műsort láthatunk, amelyben a színésznőt igazából is megszállja valami. Bár a csattanót előre lehet sejteni, mégis elég jól sikerült.

Kinek ajánljuk? Bár költségvetésével nem rúgja ki a ház oldalát, mégis egy szórakoztató kis összeállítás tud lenni, főleg ha valaki szereti a rövidebb filmekből összeálló gyűjteményeket.

Értékelés: 6,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Dark, Deadly & Dreadful (2018)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.