Raw Force aka Kung Fu Cannibals (1982)
Nem gyakran történik meg velem, hogy a bennem lakozó trash-o-méter már szinte egy adott filmalkotás első pillanataiban brutális módon kileng, és egyből a vörös tartományba ugrik, de mostani gyöngyszemünkkel kapcsolatban ez a helyzet áll fent. A hivatalos források szerint akció-kaland-horror műfaji elegy, ám ez a harcművészettel hódító mestermű valójában ennél sokkal többet nyújt az olyan kiművelt trash-mániákusoknak, mint én. Ugyanis az ártatlan nőket falatozó kannibál szerzetesekkel, meszelt arcú élőhalott ninjákkal és zombi-szamurájokkal, valamint felfoghatatlan mennyiségű indokolatlan pucérkodással teli filléres koncepció nem más, mint a hulladékfilmes zsáner egyik méltatlanul elfeledett, piszkosul szórakoztató Non Plus Ultrája!
A 
A Jack Ketchum-féle 
Októberben a 
A Fun Size Horror negyedik installációjában különböző alkotók saját szájízük szerint vázolják fel, mit értenek a címben szereplő jelzők alatt. Egészen konkrétan pedig kilenc horrorisztikus rövidfilmet kapunk másfél órában, melynek tematikája egészen sokszínűre sikerült: kannibalizmuson keresztül a kínzásokon és az önmarcangoláson át a szellemidézésig, illetve a démoni megszállásig bezárólag. 
Ketchum kis hazánkban egy kevésbé ismert figura. Jól jelzi ezt az a tény is, hogy regényeiből mindössze egyet fordítottak magyarra: 
Nem elég jó a trágyád, és ebből kifolyólag a konkurencia megrendelése is egyre nagyobb?! Elütött négylábúakból készült Vér és Csont fantázianévre keresztelt elegyedet még a rádióreklámok után sem igazán veszik?! És belterjes suttyó redneck létedre máshoz nem értesz a világon?! Akkor nincs mese, bizony meg kell változtatni a receptet, és az sem probléma, ha valami egészen új hozzávalót kell keresni – nagyjából ezekről a problémákról szól a most taglalt, egyedi ízű ausztrál produkció. 
A sorozatgyilkosokkal kapcsolatban mindig az az egyik legizgalmasabb és legzavaróbb kérdés, hogy miben különböznek a normális emberektől, és méginkább: 
Jeffrey Dahmer sok művészt, főleg filmeseket és zenészeket ihletett meg szörnyű tetteivel, de egyik alkotás sem sikerült annyira hitelesre, mint a “Derf” Backderf által rajzolt képregény, a My friend Dahmer. Nem véletlenül: a rajzoló Dahmer középiskolai oztálytársa volt, így első kézből tapasztalhatta, milyen volt a hírhedt sorozatgyilkos személyisége (már ha hívhatjuk ezt személyiségnek). Ezt a képregényt adaptálta filmre 2017-ben Marc Meyers, a főszerepben a Disney-s tinisztárként indult Ross Lynch-csel. (Bár azok után, hogy Ted Bundy szerepét Zac Efronra osztották, már nem lepődünk meg semmin.) 
Vannak filmek, amik meglepően mélyen és érzékenyen dolgozzák fel Jeffrey Dahmer élettörténetét (bár itt a CineGore-nál a cikk megjelenésééig egyről sem írtunk, de tudjuk, hogy van!); és vannak, amik olyan borzalmas és méltatlan módon, amit talán még egy kannibál sorozatgyilkos sem érdemel meg, mint a múlt heti