Napról napra egyre jobban sújtja világunkat a folyamatos pusztulás, és úgy tűnik, ez a folyamat megállíthatatlan. Szinte mindenkit foglalkoztat a probléma, illetve az is, hogy mi vár ránk, ha a természetes élővilág gyakorlatilag kipusztul körülöttünk. Vissza lehet azt hozni valahogyan? Vagy mindez pótolható egy alternatív valóságban? Lehetséges egy szerkezet segítségével eljutni olyan tájakra, amelyek a valóságban már nem léteznek? A Gabel-Klam szerzőpáros megpróbálta leírni, milyen is az, ha nem a valóságban élünk.

Erősen vitatható, hogy mitől jó egy sci-fi, mi minden szükséges ahhoz, hogy jó, és eladható legyen. Legtöbbször önmagában nem elég az, ha van egy jó kis alapsztorink, aztán kezdünk vele valamit “ahogy esik, úgy puffan” alapon. Sok történet esetén tapasztalhatjuk, hogy az alapötlet megvett kilóra, azonban a tálalás nem a legtökéletesebb. Éppen így éreztem nem is olyan régen, amikor Claudia Gabel és Cheryl Klam közös könyve, a Káprázat akadt a kezembe.

Kapásból a borító alapján nem mondanám meg, hogy ez egy sci-fi, de ez legyen a legkisebb probléma, hiszen sokszor nem szabad a borító alapján ítélni. Jelen esetben pedig ez valóban egy jó döntés, ugyanis a könyvet felütve hamar kiderül, hogy a besorolás nem téves, valóban van köze a tudományos-fantasztikus világhoz.

Világunknak egy nem is olyan távoli jövőjében járunk, ahol a természetes dolgok már elérhetetlenek, az iparosodás, a tömegtermelés mindent elpusztított vagy olyan szinten beszennyezett, hogy a szabad levegő és az élet két összeegyeztethetetlen dologgá vált. El tudsz képzelni egy olyan világot, ahol nem érintheted meg a növényeket, nem sétálhatsz úgy a mezőn vagy az erdőben, hogy ne pillants meg egy-egy bújkáló vadat? El tudod képzelni azt, hogy kint nem vehetsz levegőt, mert annyira szennyezett, hogy rövid időn belül az életedbe kerülhet egy kiadós “levegőzés”? Nem is vagyunk már olyan messze ettől, igaz?

Bár a technika vívmányaival elérhető, hogy szennyben is tudjunk lélegezni, és működik az élelmiszerek mesterséges előállítása is, vannak dolgok, amiket a fejlett technológia nem adhat vissza hiánytalanul. Vagy mégis? A Káprázat nevű szerkezet elvisz bárhova, ahova szerenéd! Elég csak felvenned a csuklópántodat, megnyomnod egy gombot, és máris érezheted, ahogyan a mezőn szaladva fűszálak csiklandozzák a lábadat, megérintheted a virágokat, és újra láthatod a kihaltnak hitt állatokat. Ha a Káprázatban vagy, ismét szabad és boldog lehetsz! Eleinte azt hiszed, hogy nincsenek következményei, majd idővel egyre több hiba kerül a gépezetbe, és visszafordíthatatan károkat okoz.

Ahol hibák vagy problémák vannak, mindig akadnak hősök és antihősök, akik nagyban befolyásolják a történet végkimenetelét. Hogy egy kicsit fokozzuk a dolgokat, vannak bajba jutott rokonok, meg egy kis szerelmi szál, és máris életszerűbbé válik a történet, ami eddig sem éppen színtelen, szagtalan. Komoly nehézségeket okoz az a jelenség, amikor sok fiatal Kalandozás közben gyakorlatilag már kómába esik, annyira rabjává válik a Káprázatnak. Hosszú procedúra során sikerül kideríteni a hiba forrását, és persze bűnbakunk is akad, így még él a remény, hogy helyrehozza hősünk azt, amit más elrontott, és megmentse sok rabságba esett fiatal életét.

Ez mindeddig izgalmasan hangzik, ráadádásul maga a tény, hogy ha egy ilyen szerkezetben valami elromlik, könnyen roncsolja a tudatodat is, még inkább úgy érezzük, hogy ez nagyon kockázatos dolog lehet. Ráadásul mivel a fiatalok mindezek ellenére függővé válnak, gyakorlatilag egy virtuális drogfüggőséggel állunk szemben. A drog nem más, mint a szabadság és a boldogság, a dílerünk pedig a Káprázat. De elég, ha csak egyszer rossz anyagot ad, és nem csak az alternatív valóság omlik össze, hanem mi magunk is ottragadunk.

Ha ilyen izgalmas az alap, akkor mi lehet a gond?

Hölgyeim és Uraim, nem más, mint a körítés. Az alapsztori zseniális, tényleg! De a kifejtés, a stílus unalmas, és elrontja az élményt. Személy szerint nagyon nehezen lendültem túl azon, hogy egy remek ötlet ilyen csúnyán el lett rontva. Vannak benne komoly logikai bakik, nem egyszer futottam bele abba, hogy egy-egy olyan apróbb művelet, amit nem tudunk megismételni, valamilyen oknál fogva megismétlődik. Vagy az egyik oldalon még egy bizonyos dolog “A”, és annak végig “A”-nak kellene maradnia, majd mégis “B” lesz belőle, mire lapozunk egyet. Az biztos, hogy a történetre ráfért volna egy alaposabb munkát végző szerkesztő. A megfogalmazással egyáltalán nem voltam kibékülve, eluntam, és mivel még csak a magyar fordítást olvastam, felmerül bennem a gyanú, hogy itthoni pályán is történhetett hiba.  Az az igazság, hogy ha nem érdekelt volna az a köztes rész, ami az első pár oldal után realizált “ez unalmas lesz” érzés és az utolsó mondat között van, biztosan nem olvastam volna el a könyvet. De nagyon birizgálta az agyamat az, hogy vajon mi lesz a Káprázattal, mi lesz a Kalandozások során tudatukat vesztett fiatalokkal, és visszafordtható-e a hiba, vagy már minden elveszett?

Mindenre nem kaptam meg a választ, ugyanis a történet vége csúnyán el van vágva. Jelzi, hogy itt lesz még folytatás, nem ússzuk meg ennyivel. Mindez pedig bőven elég arra, hogy egy közepes minőségű sci-fi felkeltse a hosszabb távú érdeklődést, és már-már megszállottan be akarjuk szerezni a folytatását. Ugyanis ez aljas módon egy sorozat, mi más lenne…

Mindenesetre én azért adnék ennek a történetnek még egy esélyt, mert az alapsztori magába szippantott, csak éppenséggel a körítéssel volt probléma. Mivel a könyv magyar megjelenése óta eltelt bő öt év, és ezidő alatt nem sikerült megváltania a hazai olvasóközönséget, így kétlem, hogy a folytatás megjelenne magyarul, ez azonban nem tart vissza attól, hogy a fent említett esélyt angol nyelven kapja meg.

Egy valami még biztos: Ebből a történetből  sok mindent ki lehetne hozni, ha megfilmesítenék.

Kiknek ajánljuk: Disztópia rajongóknak, illetve azoknak, akik nem tudják elképzelni, milyen is lehet egy alternatív valóság rabjává válni.

Értékelés: 6/10

Cetti

Ha szeretnétek elveszni a Káprázatban, a Maxim Könyvkiadó oldalán kedvezményesen juthattok hozzá!