Voorhees (2020)

Legutóbb pont februárban írtam egy Péntek 13 vadhajtásról, mégpedig a franchise hatodik része után, egy alternatív idősíkkal kacérkodó Vengeance című alkotásról, amely leginkább egy Jason-rajongóknak készült csemege, mintsem egy profizmussal operáló (vér)komoly epizód. Ha az információim nem csalnak, azóta több Péntek 13 rajongói film is készülget, többek között a Never Hike Alone folytatása(i). Idén, vagyis 2020. október 31-én pedig egy újabb fan-film látott napvilágot, amely lazán csak a hokimaszkos sorozatgyilkos vezetéknevét viseli címként.

Pár pitiáner bűnöző kirabol egy bankot, majd a Kristály-tó melletti erdőben találkoznak újra össze – ekkor már velük vannak a havercsajok, illetve az általuk túszként fogvatartott lányok. Mivel egyik társukat meglőtték, minél előbb valami fedett helyre kell húzódniuk, erre pedig tökéletes a közelben található romos kemping. Csakhogy az ízes tájszólással beszélő, szalmakalapos redneck rendőrök mellett Jason Voorhees is nyomokba szegődik, és tőle már jobban illene félniük…

Ahhoz képest, hogy a Voorhees gyakorlatilag egy rajongók által, minimális költségvetésből létrehozott egész estés alkotás, le a kalappal. Nyilván látszik rajta, hogy nem vérprofi körülmények között készült egy hatalmas stúdió támogatásával, így például az esti jelenetek néha egészen furcsa világítást kapnak, de ettől függetlenül szerintem simán elérik egy sokadik hivatalos folytatás színvonalát.

Nincsenek benne mutogatni való mellek, de legalább annyi irritálóan semmitmondó párbeszéd és idióta reakció sem, szereplőink többsége pedig tényleges színészi játékot mutat, ami sajnos elég ritkaságszámba meg egy átlagos slasher esetében, nemhogy a Péntek 13 epizódoknál. Jason Voorhees ikonikus kezeslábasa helyett ezúttal egy tucatöltözékben vadászik, és nem igazán híve a teleportálgatásnak, mint a legutóbbi epizódokban, inkább gyalogosan közlekedik. Gyilok-repertoárja szerencsére elég színes: hol macsétával szurkál, hol vaslánccal fojtogat, néha nyakat roppant vagy éppen kizsigerel valakit, természetfeletti elemként pedig halott édesanyja feje beszél hozzá a házilag eszkábált oltárról.

Aki szereti a Péntek 13 szériát – főleg annak korábbi, értékelhető részeit -, maximálisan tudom javasolni, mert a készítők egy igazán szórakoztató produkciót tettek le az asztalra. Nem kell semmi újdonságot várni vagy hatalmas áttörést, nem is erről szól a fáma. Legyen elég annyi, hogy bárcsak minden rajongói film ennyire jól sikerülne!

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Voorhees (2020)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.