Hellboy Rövid Történetek 4. – Makoma (2020)

A negyedik kötettel befejeződik Hellboy korai években megesett különös és furcsa kalandjainak bemutatása, melyben a Paranormális Kutató és Védelmi Hivatal ügynökeként a világ számos pontján felbukkan mindenféle természetfelettivel harcolva. A nyolc történetet tartalmazó kiadványban főszereplőnk Amerika, Anglia és Afrika mellett az öreg kontinensre is ellátogat. Ez utóbbi kapcsán László Márk a legújabb Hellboy Winter Special antológiában megjelent budapesti kalandját olvashatjátok.

Az első, második és harmadik kötet után a negyedik szintén elég színesre sikerült. Pokolfajzat előbb egy frenetikusan szórakoztató történetben csap össze állatokat elhurcoló földönkívüli lényekkel egy időközben feltűnő tehénemberrel az oldalán (Buster Oakley kívánsága teljesül), majd a rettegett kalóz, Feketeszakáll legendás fejét rabolják el hatalmas kincs reményében (Akik hajókon a tengerre szállnak). Amilyen színes-szagos, de legfőképpen humorral nyakon öntött az előbbi sztori, vizualitását tekintve annyira komorra és morózusra sikerült ez utóbbi kaland.

Ezután pedig alászállunk, nem is egyszer. Egy angliai kúria katakombái között fény derül egy családi rejtélyre (Karácsony a föld alatt), egy new york-i ház befalazott pincéjében pedig újra megelevenedik a múlt, és titkos kísérletek förtelmes démonmajom támad rá (Dr. Carp kísérlete). A hullarabló avagy gondolatok a halálról és a férgek költészetéről éjsötét, irodalmi narrációval nyakon öntött történetének címe önmagáért beszél.

A Moloch kápolnájában nevű kalandban egy híres festőművész ügynökének kérésére Hellboy Portugáliába utazik. A szóban forgó alkotót minden bizonnyal megszállhatta valami az ominózus házban, amit bár réges-régen elpusztítottak, a gyökere mégis kiirthatatlannak bizonyult. A kötetet záró és egyben leghosszabb történetben (Makoma) hősünknek egy expedícióról hozott múmiával társalogva egy Afrikában játszódó prófécia pereg le a szemei előtt, melyben gyakorlatilag saját későbbi (potenciális) sorsát láthatja.

A kiadvány speciális hazai különlegessége a Szívesség a fösvénynek című történet, amit László Márk rajzolt a Hellboy Winter Special (2019) antológiába Mike Mignola kezdeményezésére. Az 1989-ben szocreál hangulatú Budapesten játszódó történetben egy időről-időre máshol feltűnő varázslatos utcáról szól, és egy mogorva fösvény öregemberről. Valamennyire misztikusnak mondható, bár nekem inkább Dickens Karácsonyi éneke jutott róla eszembe.

Ahogy már a többi rövid történetnél, most is minden történetet Mike Mignola talált ki, rajzolás tekintetében pedig többen is segítettek életre kelteni a vízióit. Többek között az említett László Márk, aztán még Kevin Nowland (Buster Oakley kívánsága teljesül), Joshua Dysart és Jason Shawn Alexander (Akik hajókon a tengerre szállnak). A Makomában található kétféle rajzstíluson pedig Mike Mignola és Richard Corben osztozik.

Mint a bevezetőben írtam, ezzel a kötettel zárul Pokolfajzat összegyűjtött rövid(ebb) történeteinek színes és gazdag gyűjteménye. Nem tagadom, már most iszonyatosan kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkol ki legközelebb a Vad Virágok. Ugyanis a Hellboy-univerzum még számtalan izgalmasnak tűnő szériát tartogat – hogy mást nem mondjak: B.P.R.D., Abe Sapien, Sir Edward Grey – , ami a hazai olvasóközönség előtt talán kevéssé ismert.

A kötetért köszönet illeti a Vad Virágok Könyvműhelyt, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Hellboy Rövid Történetek 4. – Makoma (2020)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.