Mindig öröm, ha egy-egy olvasónk keres meg bennünket egy-egy érdekes cikkel, hogy jelentessük meg. Ezúttal visszatérő olvasói szerzőnk, Allogenes írását közöljük a 2021-es Dűne-adaptációról.

Az alábbiakban fanyalgó kritika olvasható Villeneuve szuperprodukciójáról. Aki Frank Herbert Dűnéjének olvasásélményével ül neki Villeneuve filmjének, talán ugyanazzal a nehezen megfogalmazható ürességérzettel áll föl, mint Peter Jackson Gyűrűk Ura-interpretációja után. Interpretációt írtam? Illusztrációt kellett volna. Mert míg Tolkien Gyűrűk Urához számtalan művészi értékű neogót illusztráció készült, addig filmje a csodás neogiccs kategóriája alá esik. Nincs ez másképp Villeneuve filmjével sem. Fanyalgásom oka: ez csak egy illusztráció Herbert művéhez. Kivonatolták a sztorit, a jellegzetesebb technikai és környezeti vonásokat, nyakon öntötték cuki hollywoodi tinisztárocskákkal és tűzijátékkal. Ja, hogy valamiről szólt is a könyv? Bocs, ennyi tellett tőlünk.

Tíz éve még leesett volna az állunk a kompjuterek generálta látványvilág miatt, ahogy történt ez Jackson filmje esetében. Ez ma már kötelezővé vált a „nagy” rendezők szuperprodukcióiban ha nagyobb profitra számít a gyártó cég. Biztos ebben is nagy munka van, de hát vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Muad-dibet. Nagyon szeretem a sci-fit, de az utóbbi évtizedben ez a műfaj is végtelenül ellaposodott és kommersszé vált mind a film-, mind a könyvtermés terén. Kötelező tartalmi és képi sémák mentén készülnek a nagy filmgyártó cégek kaptafáinál, a laptopok képernyője előtt ülve és írva. Értem én, hogy az írónak, rendezőnek, jóképű színészecskéknek, sminkeseknek, látványtervezőknek, cateringeseknek meg kell élniük – de ez engem mennyiben érint? Miért kell biztosítanom az ő megélhetésüket jegy-, streaming vagy DVD-vásárlásommal? (Nem teszem.)

És akkor ül a producer otthon a Jack Daniel’s-es üvege mellett, aranyere égve egyre duzzad az exisztenciális rettegéstől, hogyan fogja legújabb szőke macájának kifizetni a műkörmöst. Mi legyen az a hívószó, ami miatt az olyan öreg sci-fi róka is, mint én, megnézze a legújabb profittermelő terméket? Mi a trend most? – rebben tekintete naptárára századszor is. Retro, remake. Remek! Volt ez a Lynch, homályosan még emlékszem valami még elszálltabb csávóra is, de mindegy, mindkettő bukás volt. Viszont a könyv. Az egyik segédem ódákat zengett róla, ki is rúgtam má’, túl sokat olvasott. De van ez a Denis gyerek, ostromol már egy ideje ezzel az ötlettel, csinált már önálló alkotásnak eladott remake-et, olyan, mintha gondolatai is lennének, bár én egy szót se értek belőle, tehát akkor lehet összehúzott szemmel okosan bólogatni hozzá és az jól megy a legújabb menő szemüvegkeretemhez. Úgyis öregszem már, romlik a szemem, húzzak má’ valami hasznot ebből (is).

Szóval mi is az az olvasottabb, műveltebb, gondolkodóbb nézőben motoszkáló ürességérzet, ami Villeneuve blockbustere után kapirgálja belülről a mellkasát? Az, hogy mindaz, amiért szerette Herbert Dűnéjét és ami miatt (jogos) érzése szerint méltán világhírű lett, hiányzik a filmből. A tartalom, a gondolat hiányzik a filmből. A regényfolyam nagyepikája helyett a Villeneuve-re jellemző nagyképű lebegő és „nagyívű” képeket kapunk, a regény gondolatisága helyett sztárocskák szájába adott közhelyeket. A képzelőerő megmozgatása helyett látványosnak szánt is hitt lövöldözést. Már nem is arról van szó, mint teszem azt, a hatvanas-hetvenes évek rémületesen unalmas Jókai-megfilmesítéseinél: hogyan tegyünk emészthetővé közkinccsé vált regényt, amit úgysem olvas már senki? Itt semmi ilyen népnevelő, fölvilágosító szándék nem áll a háttérben. Csak az aranyeres producer, vagyis a profitjáért aggódó beruházó áll a háttérben. Kell a pénz, ennek eléréséhez bármilyen eszköz megengedett. És akkor még jobban jártunk, ha egy üres és hideg filmet kapunk a nyakunkba, nem egy háborút, hisz az is elég jól jövedelmez.

Mindemellett a film még meg is hamisítja a Dűne alapgondolatát. Az első rész 1965-ben jelent meg, vagyis a ’68-as újbalos lázadás előszeleként is értelmezhető. Csak néhány a Herbert kifejtett témák közül: kábszer mint a tudattágítás és ezen keresztül a jövő békéjének eszköze (aka drogliberalizáció) vs kartellek, ökológiai katasztrófa vs profit, elnyomott és kizsákmányolt népek vs gyarmatosító kapitalizmus. A kommunában élő és alkotó Herbert balos elkötelezettsége és kapitalizmus-kritikája egyértelmű. Csak Villeneuve szemét nem szúrta ki, vagy ha ki is szúrta, a filmgyártó cégtől kiválóan működő pénzkikutató szemimplantátumot kapott (á la VHS 2, segment Phase I Clinical Trials, 2013). Ehelyett kaptunk egy profittermő élőszereplős kompjuteres rajzfilmet, ami üresen kong, mint az Atreides-ház palotájának termei.

Adornónak és Horkheimernek igaza volt, amikor gyanakvással tekintett mindennemű közérthetőségre és könnyen érthetőségre, Hegelnek pedig maximálisan igaza volt, amikor filozófiai műnyelvével a német nyelvet igyekezett megtanítani valójában beszélni (sikertelenül). Mindennemű közérthetőséggel, könnyen érthetőséggel szemben gyanakvással kell viseltetni. Mert az csak a felületen mozog. A lényeg azonban a felület látszatai mögött rejlik. Ahhoz azonban, hogy észrevedd a lényeget, a fogalom nehéz munkája szükségeltetik. Az elmélyült gondolkodás pedig kiélesíti a látást.

Blade Runner 2049. E filmmel a Dűne 2021 aktualitása mellett legfőképp azért foglalkozunk, mert gondolatokat ébreszt. Gondolatokat ébreszt avval kapcsolatban, hol is hazudnak ezek a filmek.

1. A Ridley Scott-féle Blade Runner a Teremtő és a teremtett viszonyáról próbált valamit elmakogni mindennemű teológiai és filozófiai ismeret nélkül, de legalább próbálkozott. A 2049 már csak a mesterséges intelligencia öntudatra ébredésének problémájáig küszködi el magát.
2. Az öntudatot, a tudatosságot az érzelmekkel azonosítja, jó hollywoodi módon természetesen a szerelemmel és zsidó-keresztény-freudi módon (az atyával szembeni) bosszúval. Az érzelmeket pedig a lélekkel azonosítja, teljesen tévesen.
3. Ebből kifolyólag teljesen hamis a film kérdésfölvetése, miszerint öntudatra tud-e ébredni a mesterséges intelligencia, s ez az öntudat azonos-e a lélekkel. A mechanizmus soha nem fog öntudatra ébredni, mert az a lélek privilégiuma, az pedig nem lészen neki sosem, mert az ember nem tud lelket teremteni, az a Teremtő privilégiuma.
4. Élvezted a Universal Pictures termékét? Miközben a film látszólag lázad a nagyvállalatok gazdasági-politikai-tudományos és technikai uralma ellen, éppen egy nagyvállalat céljait és érdekeit valósítja meg azáltal, hogy élvezed a termékét, azaz megvásárolod és evvel a profitját, vagyis a hatalmát növeled. Mert ez volt a film valódi célja. Továbbá a nagytőkések kezéből etetett “tudósok” fejlesztették ki azokat a technológiákat, amelyekkel ez a film elkészülhetett. Persze azt sugallja a film, hogy attól vagy ember, hogy szabad döntésedben áll, hogyan használod a tudomány és a technikai eredményeit – ez persze hazugság, mert a kütyübe eleve bele van kódolva az ideológia, s az ideológia csak egy irányba mutathat, a profitmaximalizáláséba.
5. Azt állítja a film, hogy majd a pórnép, azaz a pórreplikánsok föllázadnak uraik ellen. Hát ez Marx óta sem következett be.
6. Egy gyönyörűen megkomponált disztópiát látunk. De a világvége nem lesz szép. Avagy: miért kell szépnek láttatni a szar világot?

Talán egy valamire jó volt megnézni e két filmet: hogy kedvet kapjak újra és negyedszer is elolvasni a könyveket.

Allogenes