Axegrinder 4: Souls of Blood (2022)

Fenyegetően lóbált fejszével egy tagbaszakadt maszkos gyilkos kerget fiatal lányokat az erdőben. Kicsit sarkítva majdnem minden második slasher jellegű horrorfilmre illik ez a fantasztikus leírás. De ha azt mondom, hogy mindezt a szörnyűséges David Sterling istállójából szabadították rá a világra, akkor már bizony szűkülni látszik a kör. Ráadásul, akárcsak a producer másik szörnygyermeke (igen, a Camp Blood) ez sem ma látta meg a direct-to-dvd kategóriát, hiszen idestova már a negyedik installációnál tart!

Szociális munkások egy csapat javítóintézetes lánnyal vágnak neki a természetnek, merthogy ez bizony rehabilitációjukra nézve roppant hasznosnak ígérkezik. Freddy Palmer nevű pszichopata sorozatgyilkos fehérköpenyes gazdái pedig munka közben szeretnék látni emberfeletti génekkel rendelkező kísérleti alanyukat, így ugyanabba az erdőbe szállítják, ahol a lányok is dzsemboriznak. A találkozás elkerülhetetlen, címszereplő maszkos gyilkosunk fejszéje pedig bizonyos időközönként vérrel színeződik…

Bár nem láttam az előző három részt, de simán el tudom képzelni milyen förtelmesen igényes lehetett, már ha ebből az epizódból indulok ki. Ezúttal egy Dennis Devine nevű úriember (filmográfiájának ismertebb darabjai: Alice in Murderland, Vampire Club 3D, Things 4, no meg persze a kiváló Camp Blood 8, melyről mi is megemlékeztünk Zoo_Lee kollégával) volt az író-rendezője ennek a negyedik fejezetnek, és kár is tagadni, hogy hibátlan munkát végzett. Már ha egy minőséget hírből sem ismerő, olcsó és gyorsan előállítható szutyok volt a cél. Ha nem tudnám, hogy ez most az Axegrinder, komolyan azt hinném, hogy a Camp Blood sokadik részét nézem (például éppen a széria ezen fejezetét), mert itt is valami őrült, meghalni képtelen, pszichopata gumimaszkos fasz rohangál az erdőben félmeztelen (néha szőrös hónaljú, néha forrónacit viselő) fiatal lányok után, hogy a lehető legtriviálisabb módon legyakja őket.

Ótvar és semmitmondóan klisés párbeszédek? Színészkedéshez távolról sem hasonlító amatőr játék? Pipa. Nevetséges beállítások? Pipa. Borzasztóan béna haláljelenetek? Pipa. Előző részekből bevágott teljesen irreleváns részek? Pipa. Bármiféle feszültségkeltés vagy izgalom hiánya? Pipa. Minimális költségvetésből összedobott díszlet, de leginkább semmi? Pipa. Teljesen logikátlan vágások? Pipa.

Ehhez jön még hozzá grátiszként a hentelős jelenetek alá kevert gyors és vad metálzene, valamint az áldozatok testétől úgy jó fél méterre csapkodó lég-fejszézés. Eszméletlen mennyire odatették magukat az alkotók, hogy egy alig ismert low budget franchise legújabb darabja kerüljön azon kevés néző elé, akik bírják az ilyen hulladékokat. (Legfeljebb szerintem egy tucatnyian lehetnek.) Na de vajon a folytatások számát tekintve utol fogja vagy tudja-e majd érni a csúcstartó szennykirály Camp Blood szériát? Én már csak tényleg erre vagyok kíváncsi.

Értékelés:  ???/10

eyescream

Be the first to comment on "Axegrinder 4: Souls of Blood (2022)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.