Blake Crouch: Géncsapda (2022)

A munkatempóját tekintve leginkább Stephen Kingre hasonlító amerikai író legújabb pörgős akciószekvenciákat és morális dilemmákat fejtegető epizódokat egyaránt tartalmazó sci-fi thrillerében az emberi génkészlet feljavítására tett merész kísérletet áll a középpontban. Hősünk iszonyatosan nehéz helyzetbe kerül, ugyanis mérlegelnie kell, hogy mire hajlandó az emberiség jövőjével kapcsolatban.

Logan Ramsay egy teljesen átlagosnak tűnő terepmunka közben balesetet szenved – egy ismeretlen vírussal fertőződik meg -, és mire magához tér, teste minden egyes sejtje visszavonhatatlanul megváltozik. Ami röviden annyit jelent, hogy olyan képességek birtokosa lesz, amelyek túlmutatnak az eddigi emberi mivoltán. Élete ettől kezdve pedig végérvényesen megváltozik.  A Génvédelmi Ügynökség munkatársaként betöltött pozíciója már a múlté: mindenki csak a génmódosított vizsgálati alanyt látja benne. Egy nem várt szökést követően azonban hamar szembesülnie kell a hazugságra épült múltjának egy darabkájával, hogy aztán egy morálisan döntés keretében választania tudjon az emberiség kihalását fenyegető jövőkép megváltoztatását illetően…

Aki már kezébe fogott legalább egy Blake Crouch könyvet valaha (Wayward Pines trilógia, Véres arany, Menekülj, Elhagyott part), az nagyjából tudja, hogy mire számíthat – legalábbis az író stílusát illetően. Vagyis könnyen és rendkívül gyorsan olvasható bekezdésekből álló szövegtörzs, forgatókönyvszerű rövid mondatokkal. Dinamikus, impulzív, pattogó. Nincs idő részletekbe menően hosszasan taglalni a dolgokat, hiszen már nyakunkon a következő potenciális akciójelenet vagy menekülési szekvencia. Ennek a pozitív hozadékaként pedig alig lehet letenni az aktuális kötetét.

A Géncsapda (eredeti címén: Update) felépítését tekintve tehát az előbb ismertetett receptre épülő regény, amely alapötletét tekintve a tudományos-fantasztikum és a thriller jellemvonásaival bír. Adott egy igazán alapos és részletekbe menő kutatómunka után – ezt a szerző egyébként a köszönetnyilvánításban meg is említi – megírt fikciós ötlet, méghozzá az ember génkészletének megváltoztatása és annak következményeire építő cselekmény, amelyet filmügyileg már jónéhány mozi bemutatott, lásd például: Lucy. A regény génekkel kapcsolatos része tehát hihetetlenül kidolgozott alapokon nyugszik, erre jön rá némi addigra hétköznapivá vált high-tech fejlesztés és kellék, és hogy jól működjön, rendre egy rakás akciót kapunk az arcunkba. Hősünket tehát folyamatosan mozgásban kell tartanunk, nonstop adrenalinpumpálást előidézve. Bár Logan kissé elhallgatott családfájával kapcsolatban hamar sejthetünk bizonyos dolgokat, és néhány szokványos thriller-klisé is felbukkan a cselekmény során, azért itt-ott tud még meglepetéseket okozni.

Manhattan szigete például a víz alá került. Továbbá az emberiség szerencsésebb része ebben a jövőben már túlélt egy félresikerült kísérlet következményeként bekövetkezett, milliók halálát okozó hatalmas élelmiszerhiányt. Ekkorra már mindenki tudja (vagy legalábbis sejti), hogy fajunk lassan a kihalás szélére sodródik, ha nem teszünk ellene semmit. És itt jön a Géncsapda morális döntése: érdemes megmenti Őket/Minket; egyáltalán játszhatunk Istent, hogy ezt véghezvigyük, ha lenne rá lehetőségünk? Vagy hagyjuk a Természetre, Sorsra, akármire a folyamatot, és nem kellene beleszólni? A számomra kissé didaktikusnak tűnő mi-tesz-minket-emberré szólam után azért sikerül a végére egy köztes alternatívát kicsikarnia az írónak, hogy azért mégse legyen olyan pesszimista a Jövőnk.

Aki egy sodró lendületű, könnyen és gyorsan (akár néhány nap alatt) kiolvasható, izgalmas fikcióval kecsegtető, alapos kutatómunkára épült sci-fi thrillert szeretne átélni egy lehetséges jövőről, annak mindenképpen ajánlom Blake Crouch legújabb regényét. És persze azoknak, akik eleve szeretik az író eddig munkásságát.  

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak, akiktől ITT lehet megrendelni a regényt! 

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Blake Crouch: Géncsapda (2022)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.