American Horror Stories – 3. évad #2 (2024)

Ryan Murphy és Brad Falchuk által életre hívott – kezdetben még AHS-spinoffnak is tekinthető – antológia harmadik évadjának első felét a 2023-as Halloweenre időzítették, a maradék öt részt pedig tavaly októberben tekinthettük meg. Amennyire akkor közepesre értékeltem az első négy epizódot, a folytatás meglepően erősre sikerült.

Később tudatosult bennem, hogy American Horror Stories harmadik évadját valójában két különálló részre bontották; a négy epizódot tartalmazó első etap 2023 őszén jött ki a Huluweenre, a második felét pedig 2024 októberére időzítették. Nekem speciel fogalmam sincs, hogy erre a húzásra miért volt egyébként szükség, ők biztosan tudják. A folytatásban tehát öt részt tartogattak nekünk, a lehető legváltozatosabb témákban.

Az elsőként bemutatott Backrooms című részben egy elismert forgatókönyvíró gyermeke tűnik el nyomtalanul, amíg később a fater később ismeretlen dimenzióba kerülve szenved furcsa hallucinációkban. Klasszul induló misztikus-krimis keverék, ám sajnos semmiféle extra csavart nem tartalmaz, így viszonylag könnyen kitalálható a megoldás.

A mesterséges intelligencia elképesztően tanulékony emberi viselkedéséről, és persze annak árnyoldaláról mostanában mind több és több produkció lát napvilágot. A Clone című szegmens akár egy Black Mirror epizód is lehetne, amelyben nem ér minket különösebben nagy meglepetés, ám gonosz csattanójával még így is emlékezetes tud maradni.

A titokzatos gyógyászati kísérletekkel (köhm…) foglalkozó X például kimondottan parásra sikerült, főleg a retró-horrorokra hajazó fekete-fehérben forgatott képkockák miatt. Paranoiás atmoszférája folyamatosan feszültségben tart, és annak ellenére baromi ütős tud lenni, hogy a csattanója előre kiszámítható.

A Leprechaun egy szórakoztató, mindamellett igencsak sötét és gonosz mese az emberi kapzsiságról és persze az aranyat kedvelő címszereplő koboldokról, akik manapság is köztünk élnek. Az évadot záró The Thing Under the Bed pedig egy misztikus, valóság vs. rémálmokról és azok kapcsolatáról szóló thriller, szintén a jobbik fajtából.

Amennyire közepesnek találtam az American Horror Stories harmadik etapjának első felét, annyira erősre sikerült folytatás, legalábbis én nagyon kellemeset csalódtam ebben az öt újabb részben. Ha múltkor adtam egy 6/10-et, akkor most ez legyen 9/10, szóval az egész évad felfelé kerekítve kap tőlem egy engedékeny nyolcast.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "American Horror Stories – 3. évad #2 (2024)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.